P. K. 2019.08.02 11:46

Itt a nemzetközi Fradi – 17 légióssal, 15 magyarral

A labdarúgó NB I szombati rajtját felvezető sorozatunk utolsó részében a négy légiós támadóval erősítő Debreceni VSC-vel, az alapcsapatát néhány poszton kiegészítő Mol Fehérvárral és az immár 17 külföldi labdarúgót foglalkoztató Ferencvárossal foglalkozunk.   

Varga Kevin (labdával) az új idényben vezérré válhat a Lokiban (Fotó: Földi Imre)

 

LÉGIÓS TÁMADÓK ÉRKEZTEK – DEBRECENI VSC

 
 Bobál Gergely, Devecseri Szilárd, Radó András – most aztán bizonyíthatnak!
Változás Kisvárdán, nyugat-európai erősítés Felcsúton
 Újpesten a fű ki fog nőni, de a címer és az ellentétek maradnak

Debrecenből meghatározó játékos nem távozott a nyáron, azt pedig egyelőre nehéz megjósolni, hogy a nyári érkezők, kiváltképp a támadósorba szerződtetett Florentin Bouli, Haruna Garba, Nikola Trujics, Tunde Adeniji légiós négyes mennyire jelent erősítést. Közülük eddig a nigériai Garba tudott gólt szerezni a nyáron a felkészülési meccseken, s kétszer betalált az El-ben is.

A Loki a nyári felkészülési meccsei közül hármat megnyert, kettőt elveszített egy döntetlen mellett. Ami viszont fontosabb, hogy az albán Kukësi ellen remek futballal 3–0-ra győzött az El-ben a kétgólos Varga Kevin főszereplésével. Arra a játékra alapozva a DVSC ismét harcban lehet a dobogóért, és ez attól függetlenül is igaz, hogy a selejtező 2. fordulójában a topligák egyikében szereplő Torino FC már túl nagy falatnak bizonyult a Loki számára.

Az a nagy kérdés, mikor térhet vissza az El-selejtezőket megelőzően bokasérülést szenvedett Bódi Ádám, akire az új idényben egyértelműen vezérszerep hárulhat.

A DVSC kapott egy plusz hét felkészülési időt azzal, hogy a Ferencváros kérte, halasszák el a két csapat augusztus 4-ére, vasárnapra kiírt bajnoki meccsét. (Erre egyébként azért volt lehetősége a Fradinak, mert egy tavalyi elnökségi határozat értelmében az a magyar csapat, amelyik a harmadik körig eljut a nemzetközi porondon, automatikusan megkapja a halasztást, ha kéri. Márpedig a Fradi már korábban, a Ludogorec legyőzésével biztosította, hogy vagy az El-ben, vagy a BL-ben eléri a selejtező 3. fordulóját. Ráadásul a zöld-fehérek augusztus 6-án mérkőznek meg a BL-selejtezőben a Dinamo Zagrebbel, így előtte augusztus 4-én nem is játszhatnának bajnokit, hiszen a két tétmérkőzésük között nem telne el 72 óra, csak 48.) Így a Debrecen jövő héten a Kisvárda elleni hazai meccsel kezdi az idényt, majd a Zalaegerszeget fogadja, aztán a Honvédhoz látogat.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
 Tunde Adeniji
(nigériai, el-Naszr – Kuvait), Bévárdi Zsombor (Fehérvár, legutóbb kölcsönben: Vasas), Florentin Emmanuel Bouoli Effa (kameruni, Kamerun), Haruna Garba (nigériai, Gzira United – Málta), Györgyi Arthur (FK Csíkszereda – Románia, szabadon igazolhatóként), Szécsi Márk (PAFC, kölcsön után végleg), Nikola Trujics (szerb, FK Vozsdovac – Szerbia) 
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Kóródi Nándor (Balmazújváros)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Bárány Donát, Bényei Ágoston
Kiszemeltek:
Távozók: Erik Cikos (szlovák, szabadon igazolható), Aleksandar Jovanovic (bosnyák, Szeged-Csanád GA, szabadon igazolhatóként), Mészáros Norbert (játékos-pályaedzőként folytatja a DVSC II-nél), Haris Tabakovic (svájci-bosnyák, Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Albion Avdijaj (albán-svájci, Grasshoppers – Svájc)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Kusnyír Erik (el-Naszr, Egyesült Arab Emírségek), Varga Kevin (Lech Poznan – Lengyelország), Zsóri Dániel (Fehérvár)   

A DEBRECENI VSC FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA

A felkészülés kezdete:  június 6.
Felkészülési mérkőzések:
Június 26.: DVSC–FK Minaj (ukrán II.) 2–2 (Zanko – öngól, Kerekes K.)
Június 29.: DVSC–Nyíregyháza Spartacus (NB II) 2–0 (Zsóri, Kóródi)
Június 29.: DVSC–Diósgyőri VTK 2–0 (Takács T., Bódi)
Július 4.: DVSC–MFK Zemplín Michalovce (Nagymihály, szlovák I.) 4–1 (Takács T. 2., Szécsi, Garba)
Július 13.: DVSC–Békéscsaba (NB II) 1–2 (Kinyik)
Július 20.: DVSC–Kazincbarcika (NB II) 1–2 (Maruscsák)
EURÓPA-LIGA-SELEJTEZŐK
DVSC–Kukësi (albán) 3–0 (Varga K. 2, Garba)
Kukësi (albán)–DVSC 1–1 (Szatmári Cs.)
Torino FC (olasz)–DVSC 3–0
DVSC–Torino FC (olasz) 1–4 (Garba)

Stopiráék az első meccsen felülmúlták a Vaduzt, a visszavbágón viszont búcsúztak (Fotó: Tumbász Hédi)



KULCSJÁTÉKOS MOST SEM TÁVOZOTT – MOL FEHÉRVÁR FC

A bajnoki ezüstérmes és Magyar Kupa-győztes Mol Fehérvár erősségét évek óta az jelentette, hogy alapemberek ritkán távoznak a csapattól, az egyetlen kivételt Danko Lazovics váratlan visszavonulása jelentette tavaly. A meglévő magot időről időre sikerül megerősíteni egy-két máshol már bizonyító labdarúgóval. Ebbe a körbe tartozott ezen a nyáron a tavasszal még a Ferencvárosban futballozó ukrán szélső, Ivan Petrjak, de hosszú távon a Haladástól megszerzett nigériai támadó, Funsho Bamgboye és a román U21-es válogatott védő, Rus Adrián is erősítést jelenthet. Utóbbira már csak azért is fontos szerep hárulhat, mert Vinícius sérülés miatt hosszabb időre kidőlt.

Ezzel együtt a felkészülési meccsek eredményei felemás képet mutatnak, a hét nyári edzőmeccséből csak hármat nyert meg Marko Nikolics vezetőedző együttese. Az osztrák első osztályú Wolfsberger AC elleni siker vagy a DAC 3–1-es legyőzése nem rossz értékmérő, de az orosz Ahmat Groznijtól vagy az NB II-es ETO FC Győrtől elszenvedett vereség figyelmeztető jel lehet. Az El-ben az első három meccsen két győzelemmel nyitott a Fehérvár, hat gólt szerzett és csak egyet kapott. Igaz, az ideiglenes otthonául szolgáló Panco Arénában (Felcsúton) két meccsen csak egyszer volt eredményes. Majd következett a Vaduz elleni visszavágó és az arcpirító vereség: a fehérváriak kiestek az El-ből, így már csak a bajnokságra és a Magyar Kupára kell koncentrálniuk…

A Fehérvár a Kaposvár ellen kezdi az új idényt hazai pályán. Jó hír a csapat szurkolóinak, hogy a meccset Székesfehérváron rendezhetik meg, miután már nem áll fenn a korábbi probléma, az ivóvízhálózatban kimutatott baktérium a Mol Aréna Sóstóban. A 2. fordulóban a Puskás Akadémia vendége lesz a Fehérvár, majd a DVTK-t fogadja. 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Funsho Bamgboye (nigériai, Haladás), Halmai Ádám (Haladás), Kovács Dániel (Soroksár), Ivan Petrjak (ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna, legutóbb kölcsönben Ferencváros), Rus Adrián (romániai, PAFC, legutóbb kölcsönben Sepsi OSK – Románia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Jasir Asani (albán, Partizani Tirana – Albánia), Balogh Norbert (Palermo – Olaszország), Daniel Mancini (argentin, Girondins Bordeaux – Franciaország), Viszar Muszliu (északmacedón, Shkëndija – Észak-Macedónia), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Valentín Vada (argentin, Girondins Bordeaux – Franciaország), Zsóri Dániel (Debreceni VSC)
Távozók: Bévárdi Zsombor (Vasas-kölcsön után Debreceni VSC), Joan Campins (spanyol, Royal Excel Mouscron – Belgium, szabadon igazolhatóként), Hársfalvi András (Gyirmót FC Győr, szabadon igazolhatóként), Réti Patrik (BFC Siófok, kölcsön után végleg), Sós Bence (PAFC, kölcsön után végleg), Szabó Bence (Diósgyőri VTK, kölcsön után végleg), Tóth Bence (Vasas FC, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe távozók: Berecz Zsombor (Mezőkövesd), Bolla Bendegúz (ZTE FC – ismét), Tamás Krisztián (ZTE FC), Zeke Márió (Gyirmót FC Győr). Kooperációs kölcsön (Budaörs): Halmai Ádám, Mocsi Attila, Szabó Bálint
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Elvir Hadzic (bosnyák), Hangya Szilveszter (Bp. Honvéd)

A MOL FEHÉRVÁR FC FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: június 10.
Edzőtábor: június 15.–június 27., Ausztria
Felkészülési mérkőzések:
Június 22.: Fehérvár–Ahmat Groznij (orosz I.) 1–2 (Huszti – 11-esből)
Június 26.: Wolfsberger AC (osztrák I.)–Fehérvár 0–1 (Futács)
Június 27.: Fehérvár–Baník Ostrava (cseh I.) 1–1 (Pátkai)
Július 2.: Fehérvár–Topolyai SC (szerb I.) 3–3 (Elek 2, Futács)
Július 3.: Fehérvár–DAC 1904 (Dunaszerdahely, szlovák I.) 3–1 (Nego 2, Juhász R.)
Július 21.: Fehérvár–ETO FC Győr (NB II) 0–1
Július 28.: Fehérvár–Haladás (NB II) 10 (Futács)
EURÓPA-LIGA-SELEJTEZŐK
FK Zeta (montenegrói)–Fehérvár 1–5 (Nego 3, Juhász R., Huszti)
Fehérvár–FK Zeta (montenegrói) 0–0

Fehérvár–FC Vaduz (liechtensteini) 1–0 (Stopira)
FC Vaduz (liechtensteini)–Fehérvár 2–0 – hosszabbítás után

Lanzafame, Zubkov, Skvarka (balról jobbra) – három ferencvárosi légiós a 17-ből (Fotó: Micheller Szilvia)

MEGJÖTT A 17. LÉGIÓS – NEMZETKÖZI FERENCVÁROS

A Ferencváros szerdán bejelentette a norvég élvonal legutóbbi gólkirályának, a Stabaektől szerződtetett elefántcsontparti Franck Bolinak az érkezését. A csatár a hetedik nyári szerzemény a Ferencvárosnál, s a keretben a 17. légiós.

Mi a véleménye Davide Lanzafame Honvédba való visszaigazolásáról?

    Csak rádiógombos értékelős szavazást jelenít meg ez a blokk. Ha ezt látod, valami nincs jól beállítva.
 

Az FTC hivatalos honlapján található névsor alapján a csütörtök esti állás szerint 32-en alkotják az első csapat keretét. Közülük hárman ukrán állampolgárok (Ihor Haratin, Danilo Ihnatenko és Olekszandr Zubkov), továbbá van belga (Marten Wilmots), brazil (Isael), bosnyák (Eldar Civic), elefántcsontparti (Franck Boli), fehérorosz (Mikalaj Szihnyevics), ghánai (Abraham Frimpong), grúz (Lasa Dvali), macedón (Sztefan Szpirovszki), német-horvát (Marcel Heister), norvég-kenyai (Tokmac Nguen), olasz (Davide Lanzafame), portugál (Rui Pedro), szlovák (Michal Skvarka) és szlovén (Miha Blazic) játékosa is a Fradinak. És persze 15 magyar. Vagyis összesen 16 náció alkotja a Ferencvárost.

Szerhij Rebrov vezetőedző ezáltal olyan kerettel rendelkezik, hogy ha az FTC-nek sikerülne csoportkörbe jutnia a Bajnokok Ligájában vagy az Európa-ligában, akkor a kettős terheléssel is képes lehet megbirkózni az igazán nemzetközivé váló csapata. Más kérdés, hogy az MLSZ szabályozása szerint az NB I-es bajnokságba egy klub maximum tíz nem hazai játékost nevezhet. Persze, ha a csoportkör nem jön össze, akkor biztosra vehető, hogy jó néhány külföldi labdarúgótól elköszönnek majd, ha pedig csoportkörös lesz a Fradi, akkor Rebrov kedvére sakkozhat, hogy kinek hol, mennyi szerepet szán.

Az érdekesség kedvéért megnéztük, hogy a BL-ben a Fradira váró Dinamo Zagreb is hasonló számú, 15 főt számláló légióssereget vonultat fel, és a horvátoknak – a Fradival ellentétben – még ázsiai, egészen pontosan iráni játékosa is van (Szadeh Moharrami), míg a BL-selejtező 1. körében kiejtett Ludogorec 18 külföldit foglalkoztat.

A Fradi a 11 nyári felkészülési meccséből kilencet megnyert, csak a brazil másodosztályú Red Bull Bragantinótól kapott ki 2–1-re. Jól mutat a mérlegben, hogy a 11-ből nyolc találkozón nem kapott gólt a Ferencváros, miközben 43-at szerzett. Bár a Budaörs elleni 5–5-ös döntetlen kicsit furcsán fest a lista végén, de a négy BL-selejtezőn elért három győzelem mellett szinte észre sem lehet venni.   

Ami a keretet illeti, a tavaszi kezdőcsapatból a középpályán a Fehérvárra szerződő szélsőt, Ivan Petrjakot, míg belül a Mexikóba igazoló Fernando Gorriaránt kell pótolnia Rebrovnak, de egyelőre úgy tűnik, hogy a szélen a Petrjakhoz hasonlóan a Sahtartól kölcsönvett Olekszandr Zubkov megfelelő megoldást jelenthet, a középpályán pedig Michal Skvarkával még támadóbbá is válhat a Fradi.

A zöld-fehérek az első fordulós, DVSC elleni bajnoki meccsükre halasztást kértek és kaptak, de friss hír, hogy az augusztus 10-i, ZTE elleni meccset is elhalasztják, így a 3. fordulóban, a Kaposvár ellen kezdheti meg a Fradi a bajnoki idényt. 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Franck Boli
(elefántcsontparti, Stabaek – Norvégia), Eldar Civic (bosnyák, Sparta Praha – Csehország), Gróf Dávid (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Michal Skvarka (szlovák, MSK Zilina – Szlovákia), Szécsi Gergő (Balmazújváros)
Kölcsönbe érkezők: Danilo Ihnatenko
(ukrán, Sahtar Doneck, legutóbb kölcsönben FK Mariupol – Ukrajna), Olekszandr Zubkov (ukrán, Sahtar Doneck, legutóbb kölcsönben FK Mariupol – Ukrajna)
Kölcsönből visszatérők:
Csernik Kornél (Soroksár), Priskin Tamás (Haladás), Rui Pedro (portugál, Haladás), Silye Erik (Mezőkövesd)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Pócsik Botond, Szabó Richárd
Kiszemeltek: Gheorghe Grozav (román, Kisvárda)
Távozók: Böde Dániel (Paks), Fernando Gorriarán (uruguayi, Santos Laguna – Mexikó), Holczer Ádám (Paks), Julian Koch (német, VfL Hörde – Németország)
Kölcsönbe távozók: Dejan Georgijevics (szerb, Partizan Beograd-kölcsön után Irtis Pavlodar – Kazahsztán), Kundrák Norbert (Soroksár – ismét). Kooperációs kölcsön (Soroksár): Takács Zsombor, Varga Ádám
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Ivan Petrjak
(ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna, onnan Fehérvár)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

A FERENCVÁROSI TC FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete:  június 5.
Első edzőtábor: június 7.–június 19., Regede (Bad Radkersburg, Ausztria)
Felkészülési mérkőzések:
Június 11.: Ferencváros–Sampion Celje (szlovén III.) 9–0 (Nguen 2, Kundrák, Szihnyevics, Priskin – 11-esből, Sigér, Leandro, Lanzafame, Csernik)
Június 15.: NK Celje (szlovén I.)–Ferencváros 0–2 (Isael, Szihnyevics – 11-esből)
Június 19.: NS Mura (Muraszombat, szlovén I.)–Ferencváros 1–4 (Rui Pedro, Lanzafame – 11-esből, Priskin, Szihnyevics)
Második edzőtábor: június 23.–július 4., Bad Häring (Ausztria)
Felkészülési mérkőzések:
Június 26.: Ferencváros–Red Bull Bragantino (brazil II.) 1–2 (Szihnyevics)
Június 27.: Ferencváros–CSZKA Szófia (bolgár I.) 1–0 (Nguen)
Június 30.: Ferencváros–1. FK Príbram (cseh I.) 3–0 (Heister, Priskin, Szerető)
Július 1.: Ferencváros–Universitatea Craiova (román I.) 4–0 (Rui Pedro, Isael, Szihnyevics, Priskin)
Július 4.: Ferencváros–Royal Excel Mouscron (belga I.) 2–0 (Priskin, Skvarka)
Július 11.: Ferencváros–BFC Siófok (NB II) 6–0 (Bőle 2, Rui Pedro, Szpirovszki, Isael, Szihnyevics)
Július 19.: Ferencváros–Kozármisleny (NB III) 6–0 (Lanzafame 2, Szihnyevics 2, Wilmots, Varga R.) 
Július 25.: Ferencváros–Budaörs (NB II) 5–5 (Szihnyevics, Varga R., Szerető, Frimpong, Priskin)
BL-SELEJTEZŐK
Ferencváros–Ludogorec (bolgár) 2–1 (Nguen, Zubkov)
Ludogorec (bolgár)–Ferencváros 2–3 (Haratin, Skvarka, Nguen)
Ferencváros–Valletta FC (máltai) 3–1 (Lanzafame 2, Bonello – öngól)
Valletta FC (máltai)–Ferencváros 1–1 (Nguen)

LABDARÚGÓ NB I
1. FORDULÓ

Szombat
19.30:
 Mezőkövesd Zsóry FC–Zalaegerszegi TE
19.30: Újpest FC–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport) – Illovszky Rudolf Stadion
19.30: Kisvárda Master Good–Paksi FC
Vasárnap
18.00: Diósgyőri VTK–Bp. Honvéd (Tv: M4 Sport)
18.00: Mol Fehérvár FC–Kaposvári Rákóczi FC

A Ferencváros–Debreceni VSC mérkőzést későbbi időpontra halasztották.

2019.08.25 14:29:59

Labdarúgó NB I BORBOLA BENCE (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

A Puskás Akadémia megviccelte a zöld-fehéreket, aki tartalékosan léptek pályára az Európa-liga miatt.

2019.08.24 22:42:24

Labdarúgó NB I MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Neve gond. Nagy gond.

 

2019.08.24 13:36:28

Labdarúgó NB I BODNÁR ZALÁN (összefoglaló), KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN (percről percre)

A román válogatott csatár két villanása döntötte el Kisvárdán a fővárosiak elleni találkozót.

2019.08.24 13:36:28

Labdarúgó NB I BABJÁK BENCE (összefoglaló), PÓSFAI GYULA (percről percre)

A vendégek jobban használták ki helyzeteiket, míg a másik oldalon Kovácsik mindent hárított.