Felkészülés: az FTC a BL-meccs másnapján kiütötte a Siófokot

Vágólapra másolva!
2019.07.11. 14:36
null
Az FTC 6–0-ra megverte a Siófokot (Fotó: fradi.hu)
A Ferencváros labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 6–0-ra legyőzte a másodosztályú Siófokot – adta hírül a fradi.hu.

 

Az összecsapást csütörtök délben, a zöld-fehérek Ludogorec elleni Bajnokok Ligája-selejtezőjének (2–1) másnapján játszották, a Ferencvárosban így azok léptek pályára, akik a bolgárok ellen egyáltalán nem játszottak, vagy csak csereként jutottak szóhoz.

A háromszor harminc perces találkozón először Bőle Lukács volt eredményes a 10. percben, majd betalált Rui Pedro is. Beállt a sokáig sérüléssel bajlódó Sztefan Szpirovszki, ő jegyezte a harmadik gólt egy kapáslövés után, az összecsapás utolsó periódusában pedig Isael, Mikalaj Szihnyevics, majd ismét Bőle volt eredményes, amivel kialakult a 6–0-s végeredmény.

„Ez a mérkőzés a felkészülés része volt, azok kaptak játéklehetőséget, akik nem vagy csak keveset játszottak tegnap. Az eredmény most másodlagos volt. A következő időszakban elemezni fogjuk a szerdai mérkőzés történéseit, és az alapján beszélünk arról, hogy miben kell fejlődnünk a visszavágó előtt” – értékelt Szerhij Rebrov vezetőedző.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
FTC–BFC Siófok (NB II) 6–0
FTC:
Gróf – Botka, Leandro, Frimpong, Civic – Csonka, Sigér – Varga R., Rui Pedro, Bőle – Lanzafame. Csereként beállt: Szpirovszki, Isael, Szihnyevics, Wilmots, Szécsi, Silye, Szerető
Gólszerző: Bőle (2), Rui Pedro, Szpirovszki, Isael, Szihnyevics

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Eldar Civic
(bosnyák, Sparta Praha – Csehország), Gróf Dávid (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Michal Skvarka (szlovák, MSK Zilina – Szlovákia), Szécsi Gergő (Balmazújváros)
Kölcsönbe érkezők: Danilo Ihnatenko
(ukrán, Sahtar Doneck, legutóbb kölcsönben FK Mariupol – Ukrajna), Olekszandr Zubkov (ukrán, Sahtar Doneck, legutóbb kölcsönben FK Mariupol – Ukrajna)
Kölcsönből visszatérők:
Csernik Kornél (Soroksár), Kundrák Norbert (Soroksár), Priskin Tamás (Haladás), Rui Pedro (portugál, Haladás), Silye Erik (Mezőkövesd)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Pócsik Botond, Szabó Richárd
Kiszemeltek: Daniel Mancini (argentin, Girondins Bordeaux – Franciaország), Valentín Vada (argentin, Girondins Bordeaux – Franciaország)
Távozók: Böde Dániel (Paks), Fernando Gorriarán (uruguayi, Santos Laguna – Mexikó), Holczer Ádám (Paks), Julian Koch (német, játékos-pályafutását befejezte, a német VfL Bochum U17-es csapatának edzője lett)
Kölcsönbe távozók: Dejan Georgijevics (szerb, Partizan Beograd-kölcsön után Irtis Pavlodar – Kazahsztán)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Ivan Petrjak
(ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna, onnan Fehérvár)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

A FERENCVÁROSI TC FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: június 5.
Első edzőtábor: június 7.–június 19., Regede (Bad Radkersburg, Ausztria)
Felkészülési mérkőzések:
Június 11.: FTC–Sampion Celje (szlovén III.) 9–0 (Nguen 2, Kundrák, Szihnyevics, Priskin – 11-esből, Sigér, Leandro, Lanzafame, Csernik)
Június 15.: NK Celje (szlovén I.)–FTC 0–2 (Isael, Szihnyevics – 11-esből)
Június 19.: NS Mura (Muraszombat, szlovén I.)–FTC 1–4 (Rui Pedro, Lanzafame – 11-esből, Priskin, Szihnyevics)
Második edzőtábor: június 23.–július 4., Bad Häring (Ausztria)
Felkészülési mérkőzések:
Június 26.:Ferencváros–Red Bull Bragantino (brazil II.) 1–2 (Szihnyevics)
Június 27.: Ferencváros–CSZKA Szófia (bolgár I.) 1–0 (Nguen)
Június 30.: Ferencváros–1. FK Príbram (cseh I.) 3–0 (Heister, Priskin, Szerető)
Július 1.: Ferencváros–Universitatea Craiova (román I.) 4–0 (Rui Pedro, Isael, Szihnyevics, Priskin)
Július 4.: Ferencváros–Royal Excel Mouscron (belga I.) 2–0 (Priskin, Skvarka)
Július 11.: Ferencváros–Siófok (NB II) 6–0 (Bőle 2, Rui Pedro, Szpirovszki, Isael, Szihnyevics)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik