Bobál Gergely, Devecseri Szilárd, Radó András – most aztán bizonyíthatnak!

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2019.07.30. 09:25
null
A Kaposvár egyetlen hazai élvonalbeli csapattal játszott felkészülési meccset a nyáron – a Kisvárdától 3–2-re kikapott (Fotó: Földi Imre)<br />
A labdarúgó NB I-ben régen volt olyan hosszú a nyári szünet mint idén, hiszen két és fél hónap telik el az utolsó, májusi és az új idény első, augusztusi fordulója között. Az őszi szezont szokásunkhoz híven négyszeres sorozatban vezetjük fel, az első részben az NB I-be hét év után visszatérő Zalaegerszeggel és az öt esztendőt követően újra élvonalbeli Kaposvárral, valamint az egymás után háromszor is éppen, a 10. helyen benn maradó Diósgyőrrel foglalkozunk.

 

KAPOSVÁRI CSODA ÉS REALITÁS

NB I-es felvezetésünket a tavasszal nagy meglepetésre a másodosztályban 2. helyen végző Kaposvári Rákóczival kezdjük, amelynek története több szempontból is figyelemre méltó.

SZAVAZÁS

Melyik csapat hányadik helyen végez az NB I-ben?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Először is azért, mert 2014 és 2015 között három osztályt zuhanva a megyei I. osztályban találta magát az időközben az adósságai miatt a megszűnés szélére sodródó klub (az NB I-ből,majd az NB II-ből is kiesett a csapat, az NB III-ra pedig nem kapott licencet), a Rákóczi FC-t működtető labdarúgó kft.-t újra is kellett alapítani 2016-ban.

Mondhatni, szinte a nulláról kellett újraépíteni a klubot, de Kaposvár városának, jó néhány megyeszékhellyel ellentétben – Nyíregyházától, Szegeden át Pécsig hosszú a sor, de említhetjük Zalaegerszeget is –, csodával határos módon mégsem kellett nagyon sokat várnia az újabb élvonalbeli szereplésre. A csapat előbb megnyerte a megyei bajnokságot, majd második nekifutásra az NB III-at is, a 2018–2019-es évadban pedig újoncként lett ezüstérmes és végzett feljutó helyen az NB II-ben. A Kaposvár így azt a ritka bravúrt hajtotta végre, hogy 2016 és 2019 között minden évben dobogón végzett abban a bajnokságban, amelyikben szerepelt (sorrendben: megye I 1., NB III 3., NB III 1., NB II 2.), és éppen a klub névadójának számító II. Rákóczi Ferenc emlékévében jutott vissza a legjobbak közé.

A csapatotWaltner Róbert irányítja, aki játékosként a 2007–2008-as idényben a Zalaegerszegnél lett NB I-es gólkirály, a 2015–2016-os évadban pedig még a ZTE U19-es csapatát irányította edzőként, egy idénnyel később viszont már a kaposvári Bene Ferenc Akadémiával lett bajnok az U19-es másodosztályban, aztán 2017 decemberében átült a felnőttcsapat kispadjára, amellyel megnyerte az NB III-at, majd ezüstérmes lett az NB II-ben. Waltner Róbert úgy lépett előre másfél év alatt két osztályt a Kaposvárral, hogy még pro licences edzői képesítése sincs, ezért az NB I-ben papíron Disztl László lesz a csapat vezetőedzője.

Az elmúlt évek dobogós helyezései után az NB I-ben persze már a szimpla bennmaradásnak is örülnének Kaposváron, de arra Waltner Róbert is utalt több interjúban, hogy a bennmaradás talán még a feljutásnál is nagyobb meglepetés lenne, a szakember élete egyik legnagyobb kihívásának nevezte a feladatot, és tisztában van vele, nem mellettük szólnak az esélyek…

A Kaposvár lehetőségeiről sokat elmond, hogy egyetlen olyan játékost sem igazoltak a nyáron, aki a legutóbbi idényben az NB I-ben futballozott volna. Az egyik erősítés az MTK korábbi reménysége, Csiki Norbert lehet, aki az előző idényben 23 meccsen nyolc gólt szerzett az NB II-es Budaörsben, a másik pedig a 33 éves horvát Aljiosa Vojnovic, aki a ZTE-ben az előző idényben keresztszalag-szakadást szenvedett, nyolc hónapos kihagyás után tért vissza a pályára. Miközben a somogyiak legrutinosabb játékosa, a 38 éves Rajczi Péter szerződéshosszabbítás helyett váratlanul az NB III-as III. Kerülethez igazolt.

Ráadásul a felkészülési meccseken is hullámzóan teljesített a Kaposvár, hét meccsből csak kettőt tudott megnyerni, miközben négyszer is vereséget szenvedett. Igaz, az utolsó, az NB III-as Pápa elleni találkozót 4–0-ra megnyerte, így győzelemmel hangolt a bajnoki rajtra, melyen az első három fordulóban a Mol Fehérvárral (idegenben), a Mezőkövesddel (otthon) és a Ferencvárossal (i) találkozik – nem lesz könnyű…


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC-NÉL
Érkezők: Csiki Norbert (Budaörs, szabadon igazolhatóként), Nagy Richárd (Mezőkövesd, kölcsön után végleg), Tóth Gergely (Vác FC), Aljosa Vojnovic (horvát, ZTE, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Tömösvári Bálint (Bp. Honvéd – ismét)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –

Kiszemeltek:
Távozók: Csernák Martin (érdeklődik iránta: Nyíregyháza), Herzsenyák Áron (szabadon igazolható), Godzsajev-Telmán Rabil (ukrajnai, Pécsi MFC), Horváth Ferenc (szabadon igazolható), Lakatos Gergő (Jászberény, szabadon igazolhatóként), Rajczi Péter (III. Kerületi TVE)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

A KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: június 17.
Felkészülési mérkőzések:
Június 28.: Kaposvár–NK Slaven Belupo Koprivnica (Kapronca, horvát I.) 2–1 (Nagy R., Szabó Á.)
Július 2.: NK Nafta Lendava (Lendva, szlovén II.)–Kaposvár 3–2 (Csiki N. 2)
Július 10.: HNK Gorica (horvát I.)–Kaposvár 1–0
Július 13.: Kaposvár–Soroksár SC (NB II) 0–0
Július 17.: Kisvárda–Kaposvár 3–2 (Szakály A., Szabó A.)
Július 19.: Haladás (NB II)–Kaposvár 2–1 (Szakály A.)
Július 27.: Kaposvár–Pápai Perutz FC (NB III) 4–0 (Szakály A. 2, Ádám M. 2)

Radó András (balról a második) Zalaegerszegen újra vezérré válhat (Fotó: ZTE FC)
Radó András (balról a második) Zalaegerszegen újra vezérré válhat (Fotó: ZTE FC)

DEVECSERI SZILÁRDÉK UTOLSÓ ESÉLY? – ZALAEGERSZEG

Az NB II-ben bajnokságot nyerő Zalaegerszeg feljutása azért nem számít akkora meglepetésnek, mint a Kaposváré, de tavaly ilyenkor aligha mertek volna sokan fogadni a ZTE sikerére azok után, hogy 2018 tavaszán kis híján kiesett a csapat a másodosztályból, majd ősszel már néhány forduló után edzőt váltott, a nyáron érkező Nagy Tamástól Dobos Barna vette át az irányítást.

Ez is meghatározó váltás volt Zalaegerszegen, de a legnagyobb változást az jelentette, hogy egy éve új sportigazgató érkezett a csapathoz Sallói István személyében, aki két átigazolási időszak alatt teljesen átalakította a csapat keretét, alkalmassá téve a klubot a feljutásra. Most egy újabb próbatétel következik – az NB I-ben maradásra kell alkalmassá tenni a játékosállományt.

A ZTE jelenlegi keretében találunk nagy reménységeket, mint amilyen például a Fehérvárról ismét kölcsönkapott 19 éves Bolla Bendegúz, az U21-es válogatott kapus, Demjén Patrik vagy a hétfőn szerződtetett, 21 éves, amerikai-nigériai Eduvie Ikoba. Vannak a csapatnak egykor nagy reménységnek tartott, de a várakozásokat eddig alulmúló játékosai, mint Devecseri Szilárd, Tamás Krisztián, Kocsis Gergő vagy Bobál Gergely. Továbbá vannak máshol már bizonyított, de az elmúlt években a korábbi teljesítményüktől elmaradó futballistái, mint például a néhány éve a Videotonban is játszó, a Maccabi Tel-Avivval pedig kétszer izraeli bajnokságot nyerő, a nyáron Azerbajdzsánból érkező 32 éves Nikola Mitrovics vagy a Puskás Akadémiától szerződtetett, 26 esztendős Radó András. Utóbbi a 2013–2014-es idényben 14 gólt szerzett a ZTE nagy ellenfelénél, a Haladásnál, a legutóbbi három évadban viszont összesen csak hétszer talált a kapuba.

Hogy ez a keret mire lesz elegendő az NB I-ben, azt egyelőre nehéz megjósolni és sok tanulságot a három győzelmet és három vereséget számláló nyári eredménysorból sem lehet levonni, ráadásul az egyik, az el-Itthiad Kalba elleni „győzelmet” a nagy esőzés miatt a félidőben félbeszakadt mérkőzésen könyvelhette el a ZTE. Annyi azért leszűrhető a meccsekből, hogy Barczi Dávid gólerős formában várja a rajtot, ugyanis négy találatával ő volt a Zalaegerszeg legeredményesebb játékosa a nyári szünetben.

A zalai armada szombaton Mezőkövesden rajtol, majd várhatóan telt ház, kilencezer néző előtt fogadja a Ferencvárost, azután Debrecenbe és Kaposvárra utazik.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZTE FC-NÉL
Érkezők: Demjén Patrik (MTK Budapest), Gergényi Bence (Bp. Honvéd, kölcsön után végleg), Oleh Hologyuk (ukrán, Haladás), Eduvie Ikoba (amerikai-nigériai, Dartmouth College – Egyesült Államok), Nikola Mitrovics (szerb, Kesla FK – Azerbajdzsán), Radó András (PAFC)
Kölcsönbe érkezők: Bolla Bendegúz (Fehérvár – ismét), Tamás Krisztián (Fehérvár)
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Tomás Vestenicky (szlovák, Cracovia Kraków – Lengyelország)
Távozók: Farkas Balázs (Soroksár SC, szabadon igazolhatóként), Gajdos Zsolt (Szeged-Csanád GA, szabadon igazolhatóként), Macher Dávid (Hévíz), Szmola Bálint (Vasas, szabadon igazolhatóként), Szökrönyös Dániel (Lendva – Szlovénia),Aljosa Vojnovic (horvát, Kaposvár, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Novák Csanád (Mezőkövesd), Zöldesi Illés (Kisvárda)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

A ZALAEGERSZEGI TE FC FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: június 24.
Edzőtábor: július 15.–július 23., Szlovénia
Felkészülési mérkőzések:
Július 10.: NK Nafta Lendava (Lendva, szlovén II.)–ZTE 3–1 (Mitrovics)
Július 13.: BFC Siófok (NB II)–ZTE 0–1 (Barczi)
Július 17.: el-Vahda (szaúd-arábiai I.)–ZTE 2–0
Július 20.: ZTE–Wolfsberger AC II. (osztrák) 4–1 (Barczi 2, Bobál G., Radó)
Július 23.: Paradu AC (algériai I.)–ZTE 3–2 (Mitrovics, Radó)
Július 27.: ZTE–el-Ittihad Kalba (arab emírségekbeli I.) 2–1 (Grumics, Barczi) – a szünetben félbeszakadt

Így festett a DVTK kezdőcsapata a Zólyombrézó elleni meccsen (Fotó: DVTK)
Így festett a DVTK kezdőcsapata a Zólyombrézó elleni meccsen (Fotó: DVTK)

KELLENE EGY CSATÁR… – DIÓSGYŐR

A DVTK egymás után háromszor is éppen hogy benn maradt az élvonalban a 10. helyen, de a vezetőség célja most a stabil középcsapattá válás. Ehhez mindenek előtt nem ártana egy vérbeli csatárt találni, olyan gólvágót, aki egy idényben képes legalább tíz gólt szerezni, ilyen játékosa ugyanis az előző évadban nem volt a csapatnak, holtversenyben a legtöbb gólt, hetet Vernes Richárd szerezte, aki a nyáron Izraelbe igazolt. Nem véletlen, hogy az előző idényben holtversenyben a DVTK szerezte a harmadik legkevesebb gólt az NB I-ben.

Véleményünk szerint elsősorban ezen, illetve a nyáron Debrecenből érkező center, Haris Tabakovic eredményességén múlik majd, hogy a DVTK előrébb tud-e lépni a 10. helynél, vagy ismét a bennmaradásért küzd. A 25 éves svájci-bosnyák csatár 20 bajnoki meccsen 12 gólt szerzett a Lokiban, utána viszont megsérült és az előző idényben az NB I-ben nem is játszott. Ha képes lesz a korábbi formáját idézni, akkor nagy erőssége lehet a Diósgyőrnek, csakhogy eddig csupán egy felkészülési meccsen szerepelt, gólt nem szerzett...

Miközben a Diósgyőr a nyolc nyári felkészülési meccséből négyet is elveszített, kétszer NB II-es csapatokkal (Békéscsaba, MTK) szemben maradt alul. A Kisvárda és két, szlovákiai másodosztályú együttessel szemben tudott győzni Fernando Fernández együttese, ám ha csak az élvonalbeli csapatokkal szembeni meccseket nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy három találkozón csupán egy gólt szerzett a borsodi gárda, ami azért mutatja, elöl lehetnek gondok, bár a legutóbbi három találkozójukon hat gólt kaptak is Polgár Kristófék.

A DVTK az első két bajnokiját hazai pályán vívja a Honvéd, majd az Újpest ellen, aztán a Fehérvárhoz utazik.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Joachim Adukor
(ghánai, FK Sarajevo – Bosznia-Hercegovina, szabadon igazolhatóként), Braniszlav Danilovics (szerb, PAFC), Prosser Dániel (PAFC, kölcsön után végleg), Szabó Bence (Fehérvár, kölcsön után végleg), Haris Tabakovic (svájci-bosnyák, Debreceni VSC, szabadon igazolhatóként), Vági András (Paks, szabadon igazolhatóként), Zsolnai Richárd (Vác FC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Óvári Zsolt (Balmazújváros), Ternován Patrik (Balmazújváros)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Korbély Kristóf
Kiszemeltek:
Távozók: Forgács Dávid (szabadon igazolható), Tomislav Mazalovic (horvát, NK Inter Zapresic – Horvátország, szabadon igazolható), Ivan Rados (magyar-horvát, Vasas FC, szabadon igazolhatóként), Szabó Balázs (szabadon igazolható), Vernes Richárd (Hapoel Kfar Szaba – Izrael, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Géringer Tamás (Kazincbarcika), Bárdos Bence (Szolnok)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

A DIÓSGYŐRI VTK FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: június 20.
Felkészülési mérkőzések:
Június 29.: Debreceni VSC–DVTK 2–0
Július 3.: DVTK–Békéscsaba (NB II) 1–2 (Prosser – 11-esből)
Július 6.: DVTK–ZP Sport Podbrezová (Zólyombrézó, szlovák II.) 2–1 (Hasani, Márkvárt)
Július 10.: DVTK–FK Poprad (Poprád, szlovák II.) 6–1 (Márkvárt 2, Adukor, Tajti, Tóth Borisz, Sesztakov)
Július 13.: Kisvárda–DVTK 0–1 (Hasani)
Július 17.: MTK Budapest (NB II)–DVTK 1–0
Július 19.: DVTK–Újpest FC 0–3
Július 27.: DVTK–Budafok (NB II) 2–2 (Hasani, Prosser)

NB I
1. FORDULÓ

Szombat
19.30:
Mezőkövesd Zsóry FC–Zalaegerszegi TE
19.30:Újpest FC–Puskás Akadémia FC (Tv:M4 Sport) – Illovszky Rudolf Stadion
19.30:Kisvárda Master Good–Paksi FC
Vasárnap
18.00:Diósgyőri VTK–Bp. Honvéd (Tv: M4 Sport)
18.00:Mol Fehérvár FC–Kaposvári Rákóczi FC

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik