Nego duplázott, a Mol Fehérvár győzött a DAC ellen

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MOL-KUPA
Mol Fehérvár FC–FC DAC 1904 3–1 (1–0)
Felcsút, Pancho Aréna. 250 néző.
Mol Fehérvár FC: Kovácsik – Fiola, Juhász, Vinícius, Stopira – Pátkai, Nikolov, Hadzic – Nego, Scsepovics, Milanov (Petrjak, 70.). Vezetőedző: Marko Nikolics
DAC:Jedlicka (Száraz, 60.) –Blackman (Kostrna, 60.),Connor (Kalmár, 60.),Kruzliak (Satka, 60.),Simcak–Vida K. (Cmelík, 60.),Nagy L. (Veselovsky, 60.),Bednar (Kun, 60.),Beszkorovajnij (Cravec, 60.)– Bilenkij,Divkovic (Svec, 60.).Vezetőedző:Peter Hyballa
Gólszerző: Nego (38., 84.), Juhász (72.), ill. Bilenkij (50.)
KORÁBBAN
Sepsi OSK (romániai)–Topolyai SC (szerbiai) 3–1 (2–1)
A DAC együttesét fogadta a Mol Fehérvár FC utolsó nyári felkészülési mérkőzésén a Pancho Arénában, egyben a házi kupa utolsó mérkőzésén. Ennek tiszteletére Marko Nikolics majdnem-majdnem a legerősebb kezdőcsapatát küldte a pályára, és viszonylag hamar kétgólos előnybe kerülhetett volna, de előbb Anel Hadzic, majd Marko Scsepovics is helyzetet rontott.
A harmincegyedik percben aztán Scsepovics már ajtó-ablak ziccert pazarolt el, a szlovákiai csapatból Martin Bednar cselekedett hasonlóképpen. LoicNego nagy kedvvel és veszélyesen futballozott, két jó előkészítését elrontották a társak, harmadszorra maga oldotta meg, közelről a kapuba rúgta Anel Hadzic beadását.
Szintén közelről talált a kapuba a fordulás után Sztaniszlav Bilenkij, akinek Kovácsik Ádám adott véletlenül gólpasszt (az előző napon is gyengélkedett a Mol Fehérvár védelme, akkor más tagokkal). A hatvanadik percben kilencet cserélt a felvidéki csapat, beállt Kalmár Zsolt és a PSV-nevelés próbajátékos, Kun Bertalan is, utóbbi azonnal tesztelte Kovácsikot.
Sokkal jobban futballozott a második félidő elején a dunaszerdahelyi csapat, de kihagyott pár helyzetet, egyet például a friss U20-as világbajnok Danilo Beszkorovajnij révén. A hetvenedik percben beállt Ivan Petrjak, és közelről láthatta, amint a végig tanári módon futballozó Juhász Roland mesteri gólt szerez.
Ezt az előnyt már nem pazarolta el a Mol Fehérvár FC, sőt Loic Nego még egyszer betalált, a dunántúli gárda nyerte így a nyári nagy magyar rangadót.
KÖZVETÍTÉS


86. perc: Scsepovics beadása túl magas Negónak.

84. perc: Stopira gyönyörű becsúszással jeleskedik, a jobbhátvéd Kostrna visszatért.
81. perc: Kostrna komoly sérülést szenvedhetett, ápolás. A jobb boka fáj nagyon.
77. perc: Nikolov kap ajándék passzt, de rosszul passzol Scsepovics elé, még bőven a 16-os előtt. Aztán Scsepovics keresztpasszát kapja el Stopira elől Száraz.

71. perc: Nego jobbról jobbal a léc fölé lő, 24-ről.

63. perc: Bilenkij célba veszi a jobb alsót a 16-osra belépve, kissé jobbról, de Kovácsik eléri ezt is.
62. perc: Kun ballal 26-ról a jobb alsóba lőne, de Kovácsik hatalmas vetődéssel eléri a labdát.

58. perc: Scsepovics jobbal 21-ről feladja Nikolov passzát a kapusnak.
57. perc: Sorcsere lesz a DAC-nál.
55. perc: Vida cselezget a jobbon, jobbal középre emel, Kovácsik nem éri el, ellenben Juhász ment a gólvonal előtt!
51. perc: Vinícius szereli Vidát a 16-oson belül. Majd kifejeli Ronan szabadrúgását is.

49. perc: Helyzet, Ronan ad be balról jobbal egy szögletet, öt méterről a léc fölé fejel Beszkorovajnij!

Nemcsak az ukrán légiós családját várják Fehérvárra, hanem Adrian Rust is: a román U21-es válogatott védőjének július 6-án kell megjelennie. Nincs kizárva, hogy hamarosan Funsho Bamgboye is csatlakozik a piros-kékek keretéhez, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a legutóbb a Haladásban futballozó nigériai középpályás a helyszínen nézte meg a Topolya elleni mérkőzést.
„Nagyon örülök, hogy csatlakozhattam a csapathoz – idézte a fehérváriak honlapja a molfehervarfc.hu Ivan Petrjakot. – A srácok kedvesen fogadtak az öltözőben, igyekszem minél hamarabb a lehető legjobb formába kerülni, hiszen hamarosan tétmérkőzések várnak a csapatra, én pedig motiváltan várom az előttünk álló feladatokat. Szerencsére napokon belül a családom is itt lehet majd velem, nyilván ez is fontos számomra.”
Hétfőn edzett először, kedden már a vadonatúj fehérvári mezt is magára lthette Ivan Petrjak. A Ferencvárostól igazolt ukrán szélső volt az egyedüli, akit Marco Nikolics becserélt a Topolya ellen – első alkalommal harminc perc jutott neki.

45. perc: Ronan kornerét kiüti Kovácsik, majd elkapja a bal alsó előtt Blackman jobblábas, 23 méteres lövését is.

37. perc: Nikolov szereli szépen Ronant a 16-os előtt. Milanov elé kerül nem sokra rá Scsepovics beadása, de győz Blackman.
34. perc: Divkovic bal oldali beadása megpattan Juhászon, így lesz hosszú a jobb alsó mellett érkező Bilenkijnek! Ronan szöglete meg Bednar elé esik Beszkorovajnij fejese után, de a középpályás a jobb kapufa mellől, két méterről... zavarában a jobb sarok mellé sodorja a labdát.
31. perc: ZICCER! De még milyen... Nego jobb oldali remek beadását az ötösről jobbal a jobb alsó mellé rúgja Scsepovics, rossz átvétel után, estében.
30. perc: Stopira lő balról keményen kapura, Jedlicka öklöz, Hadzic meg ballal 19-ről nagyon a léc fölé emel. Kontra, Divkovic beadását Juhász tanári módon rúgja ki, becsúszva.
26. perc: Kimarad! Scsepovics lő az ötös bal sarka elől jobbal Blackmanbe!
24. perc: Divkovic passzát a jobb alsó mellé rúgja 11-ről Blackman, de les.
22. perc: Pátkai ívelését pocsékul veszi le Scsepovics, majd löki is Bednart.
17. perc: Vida passzát az ötös jobb sarka elől a túlsó felsőbe vágja Divkovic, de les. Negoé az ellencsapás, de 17-ről célt téveszt.
15. perc: Fiola beadása után Stopira és Scsepovics sem tud lőni, blokkolnak, kőkeményen.
12. perc: Fiola blokkolja Simcak beadását, szöglet, Kovácsiké. Ronan indítása is a magyar kapusé.
10. perc: Szép Stopira, Scsepovics akcióba lép bele keményen a balon Simcak, a beadás veszélytelen.
5. perc: ZICCER! Nego ad be jobbról nagyon szépen, másodszorra, Hadzic az ötös bal sarkáról a kapu jobb felső sarka mellé fejeli a labdát.
4. perc: Beszkorovajnij szabálytalan a balon, a szabadrúgás nagyon pontatlan.
1. PERC: ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!
A hazaiak, a fehérváriak tiszta fehérben, a DAC sárga-kék mezben és kék nadrágban.
„Rövid, de annál intenzívebb és fontosabb időszakot éltünk át együtt. (...) Valami most véget ért, de ilyen az élet. Ezért nehéz az, amikor akár játékosként, akár emberként fejlődsz és tanulsz. (...) Ez az időszak kitörölhetetlen része marad a történetemnek.”
Petrjak különlegesnek, utánozhatatlannak, ugyanakkor kritikusnak nevezi a Fradi-tábort, hozzátéve, hogy hiszi, hogy megértik a helyzetet.
„Köszönetem küldöm a drukkereknek és ennek a nagyszerű klubnak, amely örökké az életem része marad” – zárta sorait az ukrán.
Petrjak a levelében annak ellenére is köszönetet mondott az FTC elnökének, Szerhij Rebrovnak, Orosz Pálnak és Hajnal Tamásnak, hogy a klubváltás bejelentése után Orosz anyagiasnak titulálta a játékost. „Petrjak szájából olyan horribilis összeg hangzott el, amelyet mi nem tudtunk és nem is akartunk kifizetni.”Instagram-oldalán üzent és mondott köszönetet a Ferencváros vezetőinek és szurkolóinak Ivan Petrjak, aki egy – kölcsönben eltöltött – Üllői úti idény után a Mol Fehérvárhoz igazolt.
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők:Kovács Dániel(Soroksár),Ivan Petrjak(ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna, legutóbb kölcsönben Ferencváros),Rus Adrián(romániai, PAFC, legutóbb kölcsönben Sepsi OSK – Románia)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők:Réti Patrik(?, BFC Siófok),Szabó Bence(?, Diósgyőri VTK),Tóth Bence(?, Vasas FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek:Jasir Asani(albán, Partizani Tirana – Albánia),Funsho Bamgboye(nigériai, Haladás),Bruno Duarteda Silva(brazil, FK Lviv – Ukrajna),Halmai Ádám(Haladás, próbajáték),Viszar Muszliu(északmacedón, Shkëndija – Észak-Macedónia),Nagy Dominik(Legia Warszawa – Lengyelország),Nyári Patrik(Haladás, próbajáték),Pascal Struijk(holland, Leeds United – Anglia),Zsóri Dániel(Debreceni VSC)
Távozók:Bévárdi Zsombor(Vasas-kölcsön után Debreceni VSC),Joan Campins(spanyol, szabadon igazolható),Hársfalvi András(szabadon igazolható),Sós Bence(PAFC, kölcsön után végleg), Szabó Bence (DVTK)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:–
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:Elvir Hadzic(bosnyák),Hangya Szilveszter(Bp. Honvéd),Boban Nikolov(északmacedón, Brescia – Olaszország)
„Kölcsönjátékosként is szerettem Diósgyőrben játszani, és ez nem változik a DVTK labdarúgójaként sem – nyilatkozta Szabó Bence, aki korábban kölcsönben Nyíregyházán is szerepelt. – Tovább szeretnék fejlődni, azt vallom, egy fiatal futballista mindig tud javulni a játék minden összetevőjében. Csapatszinten a stáb célkitűzését tudom én is megismételni, a középmezőnyben, lehetőleg annak az elején szeretnénk jövőre végezni. Azért is örülök a szerződésnek, mert így biztosan megszerzem majd az első gólomat a DVTK mezében.”
Az 1998-as születésű futballista tavaly nyáron kölcsönbe került a Diósgyőrhöz. Fernando Fernández csapatában 25 tétmérkőzésen kapott lehetőséget, két kivétellel rendre kezdőként.
A DVTK és a Fehérvár egyaránt jelezte, a borsodi klub megvásárolta Szabó Bence játékjogát, így ő a miskolciak hetedik nyári szerzeménye.A Diósgyőri VTK a hivatalos honlapján bejelentette, hogy végleg megvásárolta Szabó Bencét a Mol Fehérvár FC-től. A 21 éves korosztályos válogatott középpályás az előző idényt kölcsönben a miskolciaknál töltötte.
Közvetítésünk amolfehervarfc.hualapján készül.
ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A MOL FEHÉRVÁR FC–DAC FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!








