Női vízilabda ob I: újra vezet az Eger a fináléban

Vágólapra másolva!
2012.05.18. 20:39
Az Eger magabiztosan nyert hazai medencében a BVSC ellen a női vízilabda ob I döntőjének harmadik, pénteki mérkőzésén, s így ismét vezet az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban.

A mérkőzés végkimenetele szempontjából sorsdöntőnek bizonyult a második játékrész, amikor is három hazai gólra nem volt válasz. Gangl Edina válogatott formában védett, a hazaiaknál Antal, Czigány, Pengő és Vályi góljaival a hazai gárda végig tartotta a 3-4 gólos különbséget.

Merész András szövetségi kapitány szerint a szerdai, végig kiélezett csatát követően ezúttal 3–3 után szinte befejeződött a meccs.

„Kijött, hogy az egyik csapatban felnőtt, a másikban junior válogatott kerettag kapus volt. Az Eger meglepően jól megoldotta, hogy Pócsi Bianka sérülés miatt csak keveset tudott játszani. Még most is ötven-ötven százalék esélyt adok a feleknek. Az a csapat fog nyerni, amelyik nyugodtabban tud vízbe szállni vagy hamarabb megnyugszik” – mondta Merész András.

A negyedik találkozót vasárnap rendezik Budapesten.

NŐI VÍZILABDA OB I
DÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
ZF-EGER–BVSC-ZUGLÓ DIAPOLO 11–8 (4–3, 3–0, 2–2, 2–3)
Eger, Bitskey-uszoda, 800 néző. V: Fekete B., Vojvoda I.
EGER: GANGL – ANTAL 4, VÁLYI 2, CZIGÁNY 2, Neesham 1, Somhegyi, PENGŐ 2. Csere: Pócsi, Zajácz. Edző: Kelemen Attila.
BVSC: Horváth A. – CSABAI 3, Tomaskovics 1, Takács V., Kisteleki, TÓTH I. 3, Illés A. Csere: Szilágyi (kapus) Farkas K., Ráski 1, Ipacs. Edző: Petrovics Mátyás.
Gól – emberelőnyből: 9/3, ill.11/1
Ötméteresből: 3/3, ill. –
Kipontozódott: Antal a 31., Somhegyi a 32. percben.
Kelemen Attila: – Javultunk. A szerdai meccshez képest most azok a játékosok is hozták magukat, akik akkor betliztek. Ennyi a különbség. Ha a csapat nagy része ilyen fegyelmezetten és jól játszik, akkor nyerni tudunk. Hasonló eredménynek örülnék a BVSC-uszodában is.
Petrovics Mátyás: – A második negyed dekoncentrált játéka miatt veszítettünk. A harmadik negyedben, amikor megújulhattunk volna, villámgyorsan kaptunk olyan gólokat, amelyeket az előző meccsen el tudtunk kerülni. A szerdai mentalitás kell ahhoz, hogy egyenlíteni tudjunk vasárnap.
 
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása, 2-1 az Eger javára.

 

A 3. HELYÉRT, 2. MÉRKŐZÉS
HUNGERIT-UNIÉPSZER-SZENTES–DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA-MEX MOTORS 9–9 (4–3, 0–1, 3–2, 1–2, 1–1, 0–0) – ötméteresekkel
Szentes, 300 néző. V: Vogel G., Kun Gy.
SZENTES: Gundl – Győri 1, Keszthelyi, Hevesi 1, TAKÁCS O. 1, KÖVÉR-KISS 2, MISKOLCZI 1. Cs: Gémes, KÁDÁR 3, Rácz, Bakos. Edző: Zantleitner Krisztina
DUNAÚJVÁROS: KASÓ – MENCZINGER K. 2, Poszkoli 1, Hajor, Gurisatti 2, Szücs G. 1, HORVÁTH B. 1. Cs: Ács 1, Polák, Ziegler, Zsámbok 1. Edző: Mihók Attila
Gól – emberelőnyből: 10/3, ill. 11/3
Gól –ötméteresből: 2/2, ill. –
Kipontozódott: Menczinger K. (28. p.), Hevesi (37. p.)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2–0 a Szentes javára

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik