NSO/MTI 2014.01.24 21:21 Frissítve: 2014.12.21 02:31

Férfi vízilabda ob I: Debrecenben győzni tudott a Honvéd

A hatodik helyezett Debrecen hazai pályán egy góllal kikapott a harmadik pozícióját sikerével megerősítő Honvédtól a férfi vízilabda ob I hétvégi 16. fordulójának péntek estére előrehozott rangadóján.

 

A hajdúságiak kezdtek jobban, a vezetés megszerzése után azonban adósak maradtak az újabb találatokkal. A Honvéd ugyanakkor előbb kiegyenlített, majd a második negyed elején átvette a vezetést, és csupa akciógólt lőve a nagyszünetig elhúzott 4–2-re. Az eredmény alakulásában nem kis szerepe volt a háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergelynek, és a fővárosiak kapujában parádézó kétszeres ötkarikás aranyérmes Gergely Istvánnak.

A harmadik negyedben a kétszeres olimpiai bajnok Steinmetz Barnabás is eredményes volt (2-5), az utolsó nyolc percnek pedig 6-3-as vezetés birtokában vághatott neki a Honvéd. A záró játékrészben a hazaiak jobban hajráztak, de ez csak arra volt elegendő, hogy minimálisra csökkentsék a vereség mértékét (6-7).

FÉRFI VÍZILABDA OB I
16. FORDULÓ
Debreceni VSE–RacioNet-Honvéd  6–7
(1–1, 1–3, 1–2, 3–1)
Debrecen, 700
néző V: Németh András, Székely Balázs
DEBRECEN: CLARK – Halek, Weszelovszky, Süveges 1, Misics, Chilkó 1, MARNITZ G. 3. Csere: Vindisch, Jokics, Palotás, Kállay 1. Edző: Varga Tamás
HONVÉD: GERGELY I. – Takei 1, TÓTH BENDEGÚZ 1, Mátyás, Kovács P., Kiss G. 1, Szőke. Csere: Steinmetz B. 1, ILLÉS S. 1, FÜLÖP 2, Simon R., Boros. Edző: Vad Lajos
Gól – emberelőnyből: 6/2, ill, 2/1
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
Kipontozódott: Steinmetz B. (26.), Mátyás (32.)
MESTERMÉRLEG
Varga Tamás: – A centereinket agyonverték, mégsem kaptunk emberelőnyöket, így pedig nagyon nehéz játszani. A súlyos szolnoki vereség után nem volt könnyű dolgunk. Most jobban pólóztunk, de ezúttal is akadtak gyengébb teljesítmények a csapatban.
Vad Lajos: – Egységesek voltunk, s bár sok technikai és taktikai hibát követtünk el, a célunkat elértük, hiszen nyertünk. Ezt annak köszönhettük, hogy csapatként ismét jól működtünk.

AZ ÁLLÁS
1. ZF-Eger 16 15 1 230–117 +113  46
2. Szolnoki Dózsa-Közgép VSC 15 14 1 211–114 +97  42
3. RacioNet Honvéd 16 13 1 2 202–140 +62  40
4. A-HÍD Szeged 16 12 1 3 211–131 +80  37
5. TEVA-Vasas 15 8 3 4 154–123 +31  27
6. Debrecen 16 8 1 7 165–153 +12  25
7. BVSC-Zugló 15 8 7 162–158 +4  24
8. Kaposvári VK 15 7 8 155–165 –10  21
9. PVSK-Füszért 16 5 1 10 144–177 –33  16
10. OSC Újbuda 15 4 11 136–172 –36  12
11. KSI SE 15 4 11 140–200 –60  12
12. Széchenyi Bank-FTC 16 3 1 12 140–164 –24  10
13. Valdor-Szentes 15 2 1 12 112–190 –78  7
14. Ybl Waterpolo Club 15 15 113–271 –158  0
2022.09.11 21:45:17

Vízilabda nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Ezzel szemben, a nem megrögzött pólórajongó tegye a szívére a kezét, és vallja be: mit, mennyit hallott előzetesen Konarik Ákosról vagy Molnár Erikről? Vagy Nagy Ádámról hitték, hogy éppen a spanyoloknak rámol be három bődületes gólt?

2022.09.10 23:01:43

Vízilabda nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Az a tizenöt gladiátor, akit magával vitt a kapitány a csatába, a falon is átment volna.