Férfi vízilabda Ek: a Honvéd győzelemmel kezdte a selejtezőt

Vágólapra másolva!
2022.10.27. 22:16
null
Szivós Márton együttese győzelemmel kezdett Zágrábban (Fotó: Balogh László)
Szép sikerrel mutatkozott be Szivós Márton együttese, a Honvéd a férfi vízilabda Eurokupa második selejtezőkörében, Zágrábban.

 

Több mint öt perc után szerezte meg az első gólját a Honvéd a montenegrói Primorac Kotor ellen az Eurokupa második selejtezőkörének zágrábi csoportjában, utána azonban magához ragadta a kezdeményezést.

Szivós Márton együttese meglépett két góllal, és ha 5–3-nál kicsit higgadtabbak a játékosok kettős emberelőnyben, már a harmadik szakaszban eldőlhetett volna a mérkőzés. A fór azonban kimaradt, a montenegróiak pedig ledolgozták a hátrányukat.

Az utolsó negyedben aztán még egyet csavart a Honvéd az addig is szigorú védekezésén, ismét kétgólos előnyre tett szert, majd vérprofin lemenedzselte az utolsó négy és fél percet.

A Kotor 14 másodperccel a vége előtt szépített egy megpattanó lövéssel, de ez már nem számított, a piros-fehérek 7–6-ra győztek – teljesen megérdemelten, ráadásul a hét gólt hét különböző játékos lőtte.

FÉRFI VÍZILABDA EUROKUPA
2. SELEJTEZŐKÖR
D-CSOPORT (ZÁGRÁB)
Endo Plus Service-Honvéd–VK Primorac Kotor (montenegrói) 7–6 (1–1, 3–2, 1–2, 2–1)

G:   Hessels S., Kiss B., Hessels B., Fejős, Simon H., Ekler Zs., Sugár, ill. B. Paunovics 2, D. Sztanojevics, Milics, Gopcsevics, Draskovics

A csoport további mérkőzésén
HAVK Mladost (horvát)–CN Mediterrani (spanyol) 10–10 (4–5, 2–1, 2–3, 2–1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik