A spanyol női pólósok első vb-aranyukat szerezték Barcelonában!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.02. 22:10
null
A spanyol csapatkapitány, Jennifer Pareja győzelemre vezette övéit (Fotó: Reuters)
A spanyol válogatott nyerte a női vízilabda-tornát a Barcelonában zajló vizes-vb-n miután a döntőben 8–6-ra legyőzte Ausztráliát. A spanyol gárda így az első női vízilabdacsapat, amely hazai környezetben vb-t tudott nyerni – ráadásul történetük során ez volt az első érmük világbajnokságon.

 



1. NEGYED

Mindkét együttes kissé idegesen kezdett. Védekezésben az ausztrálok tűntek felkészültebbnek, a spanyoloknál Laura Esternek több bravúros védést is be kellett mutatnia.

A gólgyártást a házigazdák kezdték meg: a 4. percben fórból, majd a hetedikben kettős emberelőnyből voltak eredményesek. A hat a hat ellen (és olykor emberhátrányban) amúgy jól védekező ausztrálok támadásban nem tudtak felpörögni, első góljukat a negyed vége előtt nyolc másodperccel szerezték. 1–2

2. NEGYED

A második játékrészben is fórból nyitottak a spanyolok, Jennifer Pareja szép pattintásával már 3–1-re mentek. A játékvezetők próbálták egyensúlyba helyezni a kiállításokat, a spanyol Marta Bach kiküldésével Glencora McGhie szerezhetett közelről gólt egy-két lóbálást követően. 2–4

A kétgólos különbség megmaradt a nagyszünetre is – bár az ausztrálok 1:46-tal a vége előtt feljöttek 3–4-re (szintén fórból). A második játékrész egy furcsa góllal végződött: Roser Tarrago védhetőnek tűnő löketét Kelsey Wakefield beütötte saját kapujába, így a félidőben kettővel mentek a spanyolok. 3–5

3. NEGYED

Harmadszor is a spanyolok hozták el a labdát, ezúttal pedig már az első támadásnál betaláltak, s elhúztak hárommal Laura López révén. Ez volt az első spanyol gól, ami nem fórból született.

A játékvezetők nem spóroltak a spanyol emberelőnyökkel, de az ausztrálokat sem fosztották meg a fóros lehetőségektől. Más kérdés, hogy Greg McFadden együttese nem élt ezekkel, rendre blokkba lőttek fontos momentumokban.

Ashleigh Southern emberelőnyös lövésével 4–6-al fordultak az utolsó negyedre a felek. 4–6

4. NEGYED

Az ausztrálok többször is feljöhettek volna egy gólra, ehelyett María García Godoy tőle szokatlan helyről, távolról lőtt szép gólt – ki nem találják, emberelőnyből.

Erre azért volt szép válasza az ausztráloknak, Holly Lincoln-Smith csavarása tapsot érdemelt. Aztán Jennifer Pareja lőtt be egy ötméteres magabiztosan, így megint hárommal mentek a hazaiak.

Mentálisan teljesen ellenfele fölé nőtt a spanyol alakulat, jól jelzi ezt, hogy a túloldalon Lincoln-Smith az elképesztően védő Laura Esterbe lőtt egy büntetőt. A spanyol kapus aztán tovább brillírozott: Bronwen Knox csavarását vállal lökte ki például.

Ebben a játékrészben is számos alkalommal zárkózhattak volna az ausztrálok, azonban többnyire blokkba vagy Esterbe lőtték a labdát – már amikor eljutottak lövésig.

A végeredményt másodpercekkel a vége előtt Isabel Bishop állította be. 6–8

Spanyolország végül megérdemelten nyerte meg története első vb-aranyát, bár a játékvezetők ezúttal sem álltak nagyon az útjukba, sőt...

Miki Oca együttese egyben az első női pólócsapat, amely hazai környezetben tudott vb-t nyerni.

VIZES-VB, BARCELONA, NŐI VÍZILABDA
DÖNTŐ
AUSZTRÁLIA–SPANYOLORSZÁG
6–8 (1–2, 2–3, 1–1, 2–2)


PERCRŐL PERCRE

4. NEGYED

VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS, SPANYOLORSZÁG VILÁGBAJNOK!
8. p.: Kiszórták Garcíát, Bishop a gyenge oldalról gólt dobott, 6–8 a VÉGE!
8. p.: Időt kértek az ausztrálok, ki tudja miért.
8. p.: Már az idővel játszanak a spanyolok, az ausztrálok viszont gyors gólt akartak, de megint Ester védett.
7. p.:
Ester elképesztő! Knox csavarását vállal védte! Majd Zagame lökete sem okozott neki gondot.
6. p.:
Újabb Ester-védés, nem megy az ausztráloknak.
6. p.:
Southern kiállt, cserével végleg. A spanyolok eladták a labdát fórban.
6. p.: Spanyol időkérés.
5. p.:
Ester kijött a kapujából, de szabálytalan volt, ötméteres az ausztráloknak. Lópezt meg még előtte kiállították. Lincoln-Smith kihagyta a büntetőt!
5. p.:
Spanyol lövés csattant a kapufán.
4. p.:
Pareját kiküldték, aztán blokkba lőttek az ausztrálok.
4. p.:
Ortizt állították ki, Knox centerből Esterbe küldte a labdát!
3. p.:
Buckling kapott 20 mp-est, majd nem ment ki időben, így Pareja lőhetett ötméterest (Buckling amúgy ki is pontozódott). Pareja védhetetlenül bepattintotta a labdát! 5–8
3. p.: Lincoln-Smith
gyönyörű mozdulattal, csavarva lőtt gólt! 5–7
3. p.: García Godoy
most távolról eredményes (megint fórból)! 4–7
2. p.:
Megint fölé szállt egy ausztrál löket, majd kiküldték Zagamét labda nélküli miatt.
1. p.:
Jó ausztrál védekezéssel indult a záró negyed, támadásban viszont nem jutottak lövőhelyzetbe, lejárt az idejük.
ELKEZDŐDÖTT A NEGYEDIK NEGYED! Most Tarrago hozta el a labdát!


3. NEGYED

8. p.: VÉGET ÉRT A HARMADIK NEGYED!
8. p.: Webstert küldték ki, spanyol támadásnál viszont ellenük ítéltek faultot, fordulást követően pedig Pareját és Appelt is kiállították.
8. p.:
Wakefield védett Ona Meseguer léc alá tartó lövésénél.
7. p.:
Spanyol kontra, majd Bach mehetett ki 20 mp-re. Buckling lövése viszont blokkba ment.
6. p.:
Buckling szállt ki, majd másodpercekkel később Southernt is kiküldték. López kettős emberelőnyben viszont egy blokkoló kezet talált el.
6. p.: Southern
emberelőnyből balról szépen behúzta a rövidre! 4–6
5. p.:
Mirandát küldték ki.
5. p.:
Jó bejátszás Zagamétől Websternek, Pareja viszont elpöckölte utóbbi kezéből a labdát.
4. p.:
Gyenge spanyol centerezés, simán az ausztráloké a labda.
3. p.:
Webstert kiállították, Pareja középről leadott lökete a blokkban elhalt.
3. p.:
Webster fóros lövését blokkolták a spanyolok, s hozzájuk pattant a labda.
2. p.: Greg McFadden időt kért.
2. p.:
Spanyol kontrát fújtak a játékvezetők, majd Garía Godoyt kiszórták.
2. p.:
Az ausztrál lövés lepattant a kapu előtt, de a léc fölött szállt el. Pedig emberelőnyben voltak Ortiz kiállítása miatt.
1. p.: López
az első támadásból erős lövéssel növelte a spanyolok előnyét. 3–6

ELKEZDŐDÖTT A HARMADIK NEGYED! Naná, hogy megint Pareja hozta el a labdát!

2. NEGYED

VÉGET ÉRT A MÁSODIK NEGYED!
8. p.:
Lorena Mirandát kiállították, a spanyolok viszont blokkolták az ausztrál lövést emberhátrányban.
7. p.:
Mit csinált Wakefield? Tarrago távolról ellőtte, úgy tűnt, az ausztrál simán védi, de a kezéről bepattant a labda! 3–5
7. p.:
Espart szórták ki, Webster kapásoldalról szépen bevágta. 3–4
6. p.:
Southern az újabb ausztrál kiállított, Tarrago balról viszont a hosszú kapufa mellé pattintott fórban.
5. p.:
Ester újabb védése, majd Espar blokkba lőtt a másik kapunál.
4. p.:
Az ausztrálok újabb centerezést halásztak le García elől.
3. p.:
Zagame lövése szétforgácsolta a kapufát. A túloldalon Hannah Bucklingot labda nélkül kiállították, az üresen maradó Andrea Blas azonnal élt a lehetőséggel. 2–4
2. p.:
Marta Bach kapott egy 20 mp-est, McGhie lóbált egyet-kettő, majd kegyetlen erővel bevágta a labdát. 2–3
2. p.:
Knoxot már másodjára szórták ki, a csapatkapitány Jennifer Pareja pedig szépen elpattintotta a labdát az ausztrál kapus mellett. 1–3
1. p.:
Glencora McGhie lőtt, Ester belekapott a hosszúra tartó lövésbe.
ELKEZDŐDÖTT A MÁSODIK NEGYED! Ismét a spanyolok hozták el a labdát a ráúszásnál!

1. NEGYED


VÉGET ÉRT AZ ELSŐ NEGYED!
8.p.: Anna Espart küldték ki a játékvezetők, szépítettek is rögtön az ausztrálok: Zoe Arancini balról védhetetlen gólt vágott. 1–2
8. p.:
Zagame lövése blokkról Ester kezébe pattant, Kelsey Wakefield a másik kapunál szépen védett.
7. p:
Bronwen Knoxot és Webstert is kiállították, a spanyolok kettős emberelőnyben szerezték újabb góljukat, most Laura López volt eredményes kapásoldalról. 0–2
6. p.:
García Godoyt keresték centerben ismét a spanyolok, az ausztrálok megint jól védekeztek azonban. Támadásban viszont nem tudtak lőni, lejárt a támadóidejük.
5. p.:
Matilde Ortizt kiszórták 20 mp-re, Ashleigh Southern távoli bombája viszont elakadt a blokkról fölé pattant.
5. p.:
Rowena Webster löketét Ester bravúrral védte.
4. p.:
Nicola Zagamét kiállították, az üresen maradt María García Godoy szép gólt lőtt kapásoldalról! 0–1
3. p:
Holly Lincoln-Smith csavarral próbálkozott, a labda Laura Ester zsákmánya lett.
2. p.:
Az ausztráloknál támadás közben fújtak faultot, a spanyolok viszont megint eladták a labdát – akárcsak ezt követően az ausztrálok.
1. p.: Laura Ester próbálkozott emeléssel,
1. p.:
Rossz volt a spanyol centerezés, fordulhattak az ausztrálok.
1. perc: ELKEZDŐDÖTT A DÖNTŐ! A spanyolok hozták el a labdát!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik