Vízilabda: Az E.ON-kupán már az Eb-re készülünk – Varga Zsolt

Vágólapra másolva!
2023.12.11. 18:46
null
Varga Zsolt több fiatalt is tervez beválogatni az Eb-keretbe (Fotó: Dömötör Csaba)
Varga Zsolt a jövő heti E.ON-kupán már az Európa-bajnokságra készül a férfi vízilabda-válogatottal.

A szakember a magyar szövetség honlapjának a hétfőn indult edzőtábor kapcsán elmondta: a jövő hétfőtől csütörtökig zajló viadalon, a Komjádi Uszodában elsősorban az Eb-n szereplő csapat potenciális tagjai kapnak majd lehetőséget, „hogy a keret élesben tudjon együtt játszani, álljon össze a gárda az Európa-bajnokságra”.

„Fontos, hogy ezt a közönség is tudja, nekünk, nekem ugyanis egy nagyon komoly stratégiát kell kidolgoznom és felépítenem, hogy miként tudunk eredményesek lenni. Az Eb-re például több játékost fogok beválogatni a júniusban junior világbajnokságot nyert csapatból, hogy ezek a fiúk megtapasztalják, mit jelent egy felnőtt világverseny terhelése, hogy ilyen éles helyzetben mérettessenek meg” – jelentette ki a tréner, aki tavaly Fukuokában világbajnoki címre vezette a nemzeti csapatot, amellyel egyben olimpiai indulási jogot is szerzett.

Varga Zsolt hozzátette, a januári, zágrábi Európa-bajnokság közben a többiek Magyarországon készülnek majd a februári, dohai vb-re, hogy azt a lehető legjobb formában kezdhessék majd meg.

„Ugyanakkor itt már olyan elemeket is beépítünk, amelyek az olimpia előtti, a szokottnál talán rövidebb nyári felkészülést is szolgálják” – tette hozzá a tréner.

Kiemelte, a magyar közönség „mindig szilárd támasz” a csapatnak, mindig különleges „itthon, előttük szerepelni”. Varga Zsolt elmondta: másfél hónap alatt két nagy világversenyre ugyanazt a csapatot lehetetlen egyformán kiélezni, sőt, egy éven belül sem feltétlenül, azaz leginkább az olimpia lesz a fókuszban.

„Egy világverseny egyszerre jelent komoly stresszterhelést mentálisan, illetve egyfajta folyamatos fizikai leépülést, hiszen két héten át minden második nap játszani kell, aztán regenerálódni, ebbe már nem fér bele szinten tartó munka sem. Azt viszont nem szeretném, hogy február közepén teljesen kilúgozódott játékosok térjenek vissza a klubjaikba, mert az hosszabb távon a válogatottat sem szolgálja” – tekintett előre a nehézségekre a szövetségi kapitány.

A szakember a két világverseny keretével kapcsolatban részletekbe nem bocsátkozott, mert „annyi minden történhet akár egy-másfél hét alatt” is, de az Eb-re fiatalabb csapattal kíván menni, míg az idősebb, megannyi világversenyen járt és/vagy családos klasszisokat szeretné csak a vb-n játszatni - közölte a magyar szövetség.

A magyar válogatott január 4-től játszik a zágrábi Európa-bajnokságon, február 2-től pedig a dohai világbajnokságon ugrik medencébe.

Az E.ON-kupa magyar érdekeltségű programja:
December 18., 17.30: Magyarország–Spanyolország
December 19., 17.30: Magyarország–Románia
December 20., 20.00: Magyarország–Szerbia
December 21., 19.00: Magyarország–Németország

Legfrissebb hírek

Varga Zsolt mentális gyakorlatokra építene a férfi vízilabda-válogatottnál

Vízilabda
2 órája

Magyarország második az EA vízilabda-ranglistáján

Vízilabda
2025.10.17. 21:20

A vb óta először lesz együtt a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
2025.10.17. 11:35

Varga Zsolt szövetségi kapitány szerint az újdonságok felé is nyitni kell a fejlődés érdekében

Egyéb egyéni
2025.10.09. 19:45

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 19. rész: férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
2025.09.26. 17:04

Német Toni: Minden meccs olyan, mintha olimpiai döntő lenne

Vízilabda
2025.09.17. 07:13

Csollány Szilveszter türelmesen kivárta, hogy eljöjjön az ő napja

Képes Sport
2025.09.15. 15:41

Sorsoltak a vízilabda Eb-re, nagyon nehéz lesz a legjobb négy közé jutni

Vízilabda
2025.09.13. 20:18
Ezek is érdekelhetik