Párizs 2024: Ha vébét tudunk nyerni, akkor olimpiát is – Vogel

Vágólapra másolva!
2023.11.17. 18:23
null
A magyar vízilabda-válogatott a vb után az olimpiát is megcélozza (Fotó: Kovács Anikó/MVLSZ)
Vogel Soma olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó szerint a magyar válogatott idei kiemelkedő eredményével bebizonyította, hogy jövőre képes lehet aranyérmet nyerni a párizsi játékokon.

 

„Ez a siker felnyitotta a szemünket, hogyha vb-t tudunk nyerni, akkor olimpiát is tudunk nyerni” – mondta Vogel a Magyar Olimpiai Bizottság podcast-sorozatának, a MOBCast elnevezésű műsorában. A világbajnok hálóőr azonban azt is hozzátette, nem lehetnek könnyelműek, mivel most már mindenki őket akarja legyőzni. – „Ha bedobjuk a fürdőgatyát a medencébe és lazán vesszük a meccseket, akkor azért abból csúnya vereségek jöhetnek ki, ezeket pedig nem engedhetjük meg magunknak, mert abból a gödörből csak nehézkesen tudnánk kimászni.”

A 26 éves vízilabdázó elmondása szerint továbbra is a győzelemért utaznak ki a világversenyekre, és ebben az a tény is segítheti őket, hogy nem kell aggódniuk az olimpiai kvalifikáció miatt. Emellett arra a szembetűnő kontrasztra is felhívta a figyelmet, hogy az aranyérmet követően hatalmas volt a felhajtás körülöttük, de abban az esetben, amikor a dobogó valamely alsóbb fokára lépnek fel, arról nem igazán beszélnek, ha pedig érem sincsen, akkor „a föld alá is el vagyunk hordva, ránk se néznek és jön az edzőváltás.”

A fukuokai világbajnokságra visszaemlékezve viszont elmondta, nemcsak a tradíciók miatt várta el a csapattól a sikert, hanem a felkészültséges a kiemelkedő formája miatt. Éppen ezért emelte ki, hogy a párizsi játékokat megelőző felkészülés minősége alapjaiban fogja meghatározni az ötkarikás játékok végkimenetelét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik