Vízi: nyilvános lesz a Millennium Masters felkészülő edzése

2018.07.17. 10:17
A nagy érdeklődésre való tekintettel július 30-án közönségtalálkozóval egybekötött nyilvános edzést tart az olimpiai bajnok magyar vízilabdázókból álló Millennium Masters nevű csapat.  

A szervezők azért döntöttek így, mert a hazai együttes világválogatott elleni, július 31-i gálamérkőzésére már május végén elfogyott mind az 5200 jegy.

Rengeteg megkeresést kaptunk olyan rajongóktól, akik szomorúan vették tudomásul, hogy lemaradtak a jegyértékesítésről. Ezért döntöttünk úgy, hogy nekik is kedvezünk egy kicsit" – fogalmazott keddi közleményében Fetter Balázs, a XIXO Waterpolo All Star Gála főszervezője.

Hozzátette, az utolsó edzés nyilvánossá tételével jó célt is szolgálnak, hiszen a bevétel egy részét a Tűzoltó utcai Gyermekklinika Betegeiért Alapítványnak ajánlják fel.

A július 30-án, 18 és 20 óra között sorra kerülő eseményen a szurkolóknak arra is lesz lehetőségük, hogy közös fényképeket készítsenek a pólósokkal, illetve begyűjtsék kedvenceik aláírását. A jegyek az Eventim oldalán múlt péntek óta kaphatók az edzésre.

A világválogatottban – melynek vezetőedzője a négyszeres olimpiai bajnok Ratko Rudic lesz – olyan pólósok játszanak majd, mint a szerb Alekszandar Sapics, a horvát Igor Hinic, Dubravko Simenc és Frano Vican, az olasz Francesco Postiglione, vagy a görög Georgiosz Afrudakisz.

A magyar együttes – amelyben ott lesz az egyformán háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor, Biros Péter, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Molnár Tamás és Szécsi Zoltán, a két olimpiai aranyéremmel büszkélkedő Fodor Rajmund, Gergely István, Steinmetz Barnabás, Varga Tamás és Vári Attila, valamint a Sydneyben aranyérmes Märcz Tamás, Székely Bulcsú és Varga Zsolt – tavaly veretlenül nyerte meg a 40 év felettiek világbajnokságát a margitszigeti Hajós Alfréd Sportuszodában, és mérkőzéseit rendre telt ház előtt játszotta.

Legfrissebb hírek

Nyéki Balázs: Ha a Barceloneta legjobbjait hatástalanítjuk, rendben leszünk!

Vízilabda
Tegnap, 13:10

Nagy Ákos: Egymillió fokon fogunk égni!

Vízilabda
Tegnap, 10:09

Fekete Gergő: Teljesíteni kell, vagy más lép a helyünkre

Vízilabda
2026.06.02. 15:06

Férfi vízilabda ob I: nyert a Szeged, egyenlített az 5. helyért folyó párharcban

Vízilabda
2026.05.22. 20:00

Fölényesen nyert a Vasas a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.05.19. 20:32

Új elnököt választott az Egri Vízilabda Klub, Szécsi Zoltán távozik

Vízilabda
2026.05.15. 18:23

Gyász: elhunyt Haufe Tamás KEK-győztes vízilabdázó

Vízilabda
2026.05.12. 13:43

Varga Dénesék nyerték az amerikai vízilabda-bajnokságot

Vízilabda
2026.05.04. 11:35
Ezek is érdekelhetik