Férfi vízilabda: Fodor óriási örökséget vesz át a Vasasnál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.23. 10:17
Mint beszámoltunk róla, Steinmetz Ádám mellett Fodor Rajmund is a Lactiv-VasasPlaket férfi vízilabdacsapatának szakmai stábjában dolgozik a jövőben – a játékvezetőként és edzőként is tevékenykedő Fodor amondó, nagyon nagy örökséget vesz át.

„Egyrészt szakmai kihívás a feladat, másrészt a koncepció, amit a vezetőség felvázolt, tetszett, és annak is nagyon örültem, hogy rám gondoltak mint ifjúsági edző. A többi részletről is sikerült megállapodnunk, így arra jutottunk, hogy fussunk neki, próbáljuk meg. A Vasasban most változás következik az utánpótlás-nevelésben és ennek leszünk a részesei Ádámmal. Nagyon nagy örökséget veszek át, mert Faragó Tamás és Kenéz György olimpiai bajnokok utánlesz az enyém azifjúsági csapat, ezért is mondom, hogy szakmai kihívás. Az idei szezonban Komjádi-kupát nyert a csapat, ráadásul a Vasasnak hagyományosan erős az utánpótlása. Sok új ember érkezik a szakmai stábba, ezért úgy gondolom, hogy a lendülettel nem lesz baj. Összerázódott stábbal, jól működő munkaközösségben szép eredményeket lehet elérni” – nyilatkozta Fodor Rajmund az utanpotlassport.hu-nak adott interjúban.utanpotlassport.hu-nak adott interjúban.

 

Legfrissebb hírek

A görögök elleni egygólos sikerrel indított a magyar válogatott a férfi vízilabda-világkupán

Vízilabda
2026.04.06. 18:08

Egyszerűsített taktikával a szuperdöntőért – interjú Varga Zsolttal

Vízilabda
2026.04.04. 12:08

Vigvári Vince hét gólt dobott az Olimpiakosznak a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
2026.04.01. 08:59

Harmadszor nyert az UVSE a férfi vízilabda ob I alsóházban

Vízilabda
2026.03.27. 20:15

Férfi vízilabda: három győzelemmel csoportgyőztesként jutott négyes döntőbe a Honvéd

Vízilabda
2026.03.22. 14:50

Hét góllal nyert a Vasas a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.03.18. 21:00

Vigvári Vince továbbra is Barcelonában vízilabdázik

Vízilabda
2026.03.18. 17:19

Nyéki Balázs: Össze kell szednünk magunkat!

Vízilabda
2026.03.06. 12:30
Ezek is érdekelhetik