Vizes vb: Mindent megtettünk, alig bírtam kimászni a vízből – Gurisatti

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
2022.07.03. 10:01
Ezüstérmes lett a magyar női vízilabda-válogatott a budapesti vizes világbajnokságon. A találkozó után a háromgólos Gurisatti Grétával beszélgetett az NSO Tv stábja.

Gurisatti Gréta boldogan nyilatkozott a döntő után.

„Nyilván lehetett volna ez még nagyobb boldogság, abszolút úgy érkeztünk ide, hogy meg szeretnénk nyerni ezt a mérkőzést, hiszen nem tudni, mikor adódik ilyen legközelebb. Nem azt mondom erre, hogy lehetőség, mert ezt mi teremtettük meg magunknak, mi küzdöttünk meg érte, nem az ölünkbe hullott. De valóban nem lehet tudni, hogy hazai közönség előtt mikor játszhatunk legközelebb világbajnoki döntőt, és ezt meg akartuk nyerni. Emiatt úgy érzem, most még egy kicsit a meccsben benne vagyok, és meg lehetett volna nyerni. Azt éreztem magamon, bármi van ma, a falon is átmegyek, és örülök, hogy a csapat is nagyon jól jött.”

Gurisatti videónkban beszél arról, hogy csapattársainak azt kiabálta, „Nincs vége, amíg nincs vége!", de három gólja is szóba kerül.

A lányok örülnek a világbajnoki ezüstnek, Bíró Attila (még) nem

Magyari Alda: Sohasem felejtem el, ahogy tizenhárman felléptünk a dobogóra

19. FINA VIZES VILÁGBAJNOKSÁG
VÍZILABDA, NŐK
DÖNTŐ
Egyesült Államok–Magyarország 9–7
(2–1, 2–2, 3–1, 2–3)
Hajós uszoda, 6000néző.V:Margeta (szlovén), Ohme (német)
EGYESÜLT ÁLLAMOK:ASHLEIGH JOHNSON – Fattal, Raney, MUSSELMAN5,Ava Johnson, STEFFENS1,S. Haralabidis.Csere:R. NEUSHUL3,Prentice, Mammolito, Gilchrist, Weber.Szövetségi kapitány:Adam Krikorian
MAGYARORSZÁG:MAGYARI A. – Szilágyi D.1,KESZTHELYI-NAGY2,MÁTÉ ZS.1,Parkes, GURISATTI3,Vályi V.Csere:Rybanska, Faragó K., Garda, Leimeter, Mahieu.Szövetségi kapitány:Bíró Attila
Gól – emberelőnyből:9/2, ill. 11/3
Gól – ötméteresből:2/2, ill. –

Kipontozódott:Rybanska (20. p.), Mammolito (27. p.), Gurisatti (32. p.)

Legfrissebb hírek

Pedri és édesapja folytatta a megható hagyományt – videó

Foci vb 2026
21 órája

Madonna Ronaldinho és Ronaldo oldalán nyitotta, Shakira zárta – videón a vb-döntő félidei műsora

Foci vb 2026
2026.07.19. 22:49

Tűzijáték, Post Malone és IShowSpeed produkciói – videón a világbajnokság záróünnepsége

Foci vb 2026
2026.07.19. 21:15

A női pólóválogatott ötméteresekkel legyőzte az amerikaiakat Ausztráliában

Vízilabda
2026.07.19. 12:25

Négy gól a szünet előtt, hat találat a fordulás után a bronzmérkőzésen – videók

Foci vb 2026
2026.07.19. 01:15

Keszthelyi Rita egyedüli csúcstartó lett, negyven (!) ötméterest követően nyert női pólóválogatottunk Ausztrália ellen

Vízilabda
2026.07.16. 13:35

Videó: Enzo Fernández távoli bombája után Lautaro Martínez döntőbe fejelte Argentínát

Foci vb 2026
2026.07.15. 23:02

Videó: gyönyörű támadás végén Gordon szerzett vezetést Angliának

Foci vb 2026
2026.07.15. 22:32