Vizes vb: Az összes gólért vért hugyoztunk – Rybanska

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
2022.06.29. 11:30
A magyar női vízilabda-válogatott 7–6-ra legyőzte Ausztráliát, így az elődöntőbe jutott a hazai rendezésű vizes világbajnokságon. A találkozó után Bíró Attila szövetségi kapitánnyal, a meccs emberének megválasztott Rybanska Natasával és a parádésan védő Magyari Aldával beszélgetett az NSO Tv stábja.

Rybanska Natasa a hangulatról mesélt először nekünk:

„Hihetetlen érzés, kimondhatatlan. Mindegyik sportolónak azt kívánom, hogy tapasztalhassa ezt meg. Libabőrös voltam egész mérkőzésen, olyan eksztázisba kerültem, hogy nem is éreztem a fáradtságot, most jöttem rá, hogy azért, basszus, elfáradtam. Nagyon jó volt itt játszani, nagyon élveztem, és már várom a következőt.”

Magyari Alda remekül védett a találkozón.

„Az járt a fejemben a meccs előtt, hogy ne legyenek nagyon nagyok az elvárások magammal szemben, hozzam azt, amire képes vagyok, és legyek az a Magyari, aki vagyok. Azt gondolom, ez sikerült, mentálisan nagyon jól éreztem magam a kapuban, és egy pillanatra sem éreztem, hogy az ausztrálok azt gondolnák, át tudnák lőni a védekezésünket. Tényleg annyira jó volt az összhang, a lányok annyira jól védekeztek, hogy nekem már csak azokat a labdákat kellett megfognom, amik hozzám jönnek. Még ebben is van hiba, de az elődöntőre tartogatok még.”

Bíró Attila szövetségi kapitány szerint a lányok megmutatták: tudnak küzdeni.

„Hogy ennyire gennyes lesz, nem gondoltam volna – jobb szót nem tudok rá mondani, ez tényleg ilyen volt. Ez a csapat sokszor megmutatta, hogy tud jól vízilabdázni, most megmutatta, hogy küzdeni és harcolni is tud. Ez gyakorlatilag egy kiszenvedett, kiharcolt, kibrusztolt, kierőszakolt győzelem volt. Megmutattuk, hogy tudunk védekezni, megmutattuk, hogy ha az Aldának sok segítséget adunk, akkor ő is visszasegít, és meghálálja ezt. A védekezésünk hibátlan volt majdhogynem, az első negyed két centerakciója kivételével elégedett vagyok. Elöl nyilván lesz mit javítanunk, de teljesen más meccs lesz a hollandok ellen.”

19. FINA VIZES VILÁGBAJNOKSÁG
NEGYEDDÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–AUSZTRÁLIA 7–6
(2–3, 1–0, 2–0, 2–3)
Hajós uszoda, 4000 néző. V: Goldenberg (amerikai), Colombo (olasz)
MAGYARORSZÁG: MAGYARI A. – SZILÁGYI D., KESZTHELYI-NAGY 3, Máté Zs., Parkes, Gurisatti 1, VÁLYI V. 1. Csere: RYBANSKA 2, Faragó K., Garda, Leimeter, Mahieu. Szövetségi kapitány: Bíró Attila
AUSZTRÁLIA: PALM – Arancini 1, C. Andrews 1, Ridge, Kearns 1, A. Andrews, HALLIGAN 3. Csere: Casey, Fasala, Leeson-Smith, Mihailovic, Ballesty. Szövetségi kapitány: Paul Oberman
Gól – emberelőnyből: 14/5, ill. 7/2
Gól – kettős emberelőnyből: 1/0, ill. 1/1
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/0
Kipontozódott: Ridge (26. p.), Kearns (31. p.)

Legfrissebb hírek

Javított a magyar válogatott a FIFA világranglistáján

Minden más foci
2026.10.07. 14:39

Tóth Milán és Csinger Márk góljával nyertünk Ukrajna ellen – videók

Magyar válogatott
2026.10.05. 22:49

Nem baj, ha nem lesz gól, iram legyen! – a női pólóválogatott edzésén jártunk

Vízilabda
2026.10.05. 14:48

Hajdú Kata: Mintha újjászülettem volna

Vízilabda
2026.10.05. 11:48

Olvasóink Szoboszlai Dominikot látták a grúzok elleni mérkőzés legjobbjának

Magyar válogatott
2026.10.03. 12:13

Legutóbb négy éve nyert hazai NL-meccset a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.10.02. 12:17

Női vízilabda ob I: sima ferencvárosi siker Egerben

Vízilabda
2026.09.30. 14:42

Videó: lökdösődéssel ért véget az első félidő az északír–magyaron

Magyar válogatott
2026.09.28. 21:54