Az első napon Kiss Szofi a 13. helyen végzett a szinkronúszók egyéni technikai versenyében, míg párosban Schwarz Anettel a 19. helyen zárt a technikai program selejtezőjében.
TOVÁBBI EREDMÉNYEK ITT!A második napon az öt döntőből kettőt az oroszok nyertek meg, így ők állnak az éremtábla első helyén.
TOVÁBBI EREDMÉNYEK ITT!A harmadik napon női pólósaink nagy győzelmet arattak, Olasz Anna nyolcadik lett 10 km-en
TOVÁBBI EREDMÉNYEK ITT!A vb első hétfőjén férfi pólósaink tíz góllal voltak jobbak Ausztráliánál, Kiss Szofi viszont nem jutott döntőbe.
Az ötödik napon női vízilabdázóink kiütötték Franciaországot, Rasovszky Kristóf pedig ötödik lett 10 km-en.
TOVÁBBI EREDMÉNYEK ITT!A hatodik napon a férfi vízilabda-válogatott döntetlent játszott Olaszországgal, míg Juhász Janka és Novoszáth Melinda egymás mögött ért célba női 5 km-en.
TOVÁBBI EREDMÉNYEK ITT!A hetedik napon női vízilabda-válogatottunk legyőzte Hollandiát, ezzel csoportelső lett; a nyílt vízi csapatversenyben a magyar egység hetedikként zárt.
TOVÁBBI EREDMÉNYEK ITT!A nyolcadik napon férfi vízilabda-válogatottunk legyőzte Franciaországot, csoportelső lett. A nyíltvízi úszás utolsó versenynapján Olasz Anna 5., Gyurta Gergely 6. lett 25 kilométeren.
TOVÁBBI EREDMÉNYEK ITT!A kilencedik napon eldőlt, hogy a női vízilabda-válogatottunk ellenfele Kanada lesz a negyeddöntőben. Műúszásban és műugrásban is született egy-egy kínai aranyérem, a brit Tom Daley pedig nyolc év után nyerte meg ismét a férfiak 10 méteres toronyugrását.
TOVÁBBI EREDMÉNYEK ITT!A klasszikus úszóprogram első napján megszületett a vb első magyar érme.
TOVÁBBI EREDMÉNYEK ITT!Megvan az első magyar arany, kikaptak női pólósaink.
TOVÁBBI EREDMÉNYEK ITT!A férfi vízilabda-válogatottunk kilencgólos sikert aratott Oroszország ellen, így bejutott az elődöntőbe. Kapás Boglárka 1500 gyorson a 4., Kozma Dominik 200 gyorson a 6. helyen zárt.
TOVÁBBI EREDMÉNYEK ITT!200 méter pillangón Cseh László a 2., Kenderesi Tamás a 4. helyen zárt. 200 méter gyorson Hosszú Katinka a 7. lett. A női vízilabda-válogatottunk nagy csatában legyőzte a görögöket, így az olaszok ellen az ötödik helyért játszhat.
TOVÁBBI EREDMÉNYEK ITT!Férfi vízilabda-válogatottunk Görögország legyőzése után készülhet a horvátok elleni döntőre. 200 méter pillangón Hosszú Katinka bronzérmet szerzett, Szilágyi Liliána pedig a hetedik helyen zárt. A női 4x200-as gyorsváltónk hatodikként ért célba.
TOVÁBBI EREDMÉNYEK ITT!Női vízilabda-válogatottunk az utolsó meccsén nyert az olaszok ellen, így az ötödik helyen végzett. Bernek Péter országos csúcsot úszva a 6. helyen zárt a 200 méteres hátúszás döntőjében.
TOVÁBBI EREDMÉNYEK ITT!Férfi vízilabda-válogatottunk ezüstérmet szerzett, miután a döntőben 8–6-ra kikapott Horvátországtól. 200 méter háton Hosszú Katinka a második helyen végzett. 100 méter pillangón Milák Kristóf a második, Cseh László pedig az ötödik lett.
TOVÁBBI EREDMÉNYEK ITT!A vizes világbajnokság utolsó napján 400 méteres vegyes úszásban két érmet is szereztünk: a nőknél Hosszú Katinka az első helyen zárt, a férfiaknál Verrasztó Dávid a második lett, így Magyarország 2 arany-, 5 ezüst- és 2 bronzéremmel a kilencedik helyen zárt az éremtáblázaton.
TOVÁBBI EREDMÉNYEK ITT!11.00
Férfi 1 m (Selejtező)
Duna Aréna
11.00
Egyéni technikai program (Selejtező)
Városliget
16.00
Női 1 m (Selejtező)
Duna Aréna
16.00
Páros technikai program (Selejtező)
Városliget
21.00
Nyitó ceremónia (Ünnepség)
10.00
Férfi 3 m szinkron (Selejtező)
Duna Aréna
10.00
11.00
Egyéni technikai program (Döntő)
Városliget
13.00
Vegyes 10 m szinkron torony (Döntő)
Duna Aréna
16.00
Női 1 m (Döntő)
Duna Aréna
18.30
Férfi 3 m szinkron (Döntő)
Duna Aréna
19.00
Vegyes páros technikai program (Selejtező)
Városliget
09.30
Nők, A-csoport, 1. forduló: Olaszország–Kanada (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
10.00
Női 10 m szinkron torony (Selejtező)
Duna Aréna
10.00
10.50
Nők, A-csoport, 1. forduló: Brazília–Kína (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
11.00
Páros technikai program (Döntő)
Városliget
12.10
Nők, B-csoport, 1. forduló: Új-Zéland–Spanyolország (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
13.30
Nők, B-csoport, 1. forduló: Dél-Afrika–Egyesült Államok (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
15.45
Férfi 1 m (Döntő)
Duna Aréna
17.30
Nők, C-csoport, 1. forduló: Hollandia–Franciaország (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
18.30
Női 10 m szinkron torony (Döntő)
Duna Aréna
18.50
Nők, D-csoport, 1. forduló: Ausztrália–Kazahsztán (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
19.00
Csapat technikai program (Selejtező)
Városliget
20.10
Nők, C-csoport, 1. forduló: Japán–Magyarország (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
21.30
Nők, D-csoport, 1. forduló: Oroszország–Görögország (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
09.30
Férfiak, A-csoport, 1. forduló: Brazília–Kazahsztán (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
10.00
Női 3 m szinkron (Selejtező)
Duna Aréna
10.50
Férfiak, A-csoport, 1. forduló: Montenegró–Kanada (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
11.30
Vegyes páros technikai program (Döntő)
Városliget
12.10
Férfiak, B-csoport, 1. forduló: Franciaország–Olaszország (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
13.00
Férfi 10 m szinkron torony (Selejtező)
Duna Aréna
13.30
Férfiak, C-csoport, 1. forduló: Spanyolország–Görögország (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
16.00
Női 3 m szinkron (Döntő)
Duna Aréna
17.30
Férfiak, C-csoport, 1. forduló: Szerbia–Dél-Afrika (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
18.30
Férfi 10 m szinkron torony (Döntő)
Duna Aréna
18.50
Férfiak, D-csoport, 1. forduló: Egyesült Államok–Horvátország (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
19.00
Egyéni szabadprogram (Selejtező)
Városliget
20.10
Férfiak, B-csoport, 1. forduló: Ausztrália–Magyarország (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
21.30
Férfiak, D-csoport, 1. forduló: Japán–Oroszország (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
09.30
Nők, B-csoport, 2. forduló: Egyesült Államok–Spanyolország (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
10.00
Női 10 m torony (Selejtező)
Duna Aréna
10.00
10.50
Nők, B-csoport, 2. forduló: Új-Zéland–Dél-Afrika (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
11.00
Csapat technikai program (Döntő)
Városliget
12.10
Nők, C-csoport, 2. forduló: Japán–Hollandia (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
13.30
Nők, D-csoport, 2. forduló: Görögország–Kazahsztán (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
15.30
Női 10 m torony (Középdöntő)
Duna Aréna
17.30
Nők, D-csoport, 2. forduló: Ausztrália–Oroszország (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
18.30
Vegyes csapatverseny (3 m és 10 m) (Döntő)
Duna Aréna
18.50
Nők, A-csoport, 2. forduló: Kína–Kanada (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
19.00
Páros szabadprogram (Selejtező)
Városliget
20.10
Nők, C-csoport, 2. forduló: Franciaország–Magyarország (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
21.30
Nők, A-csoport, 2. forduló: Olaszország–Brazília (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
09.30
Férfiak, B-csoport, 2. forduló: Franciaország–Ausztrália (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
10.00
Férfi 3 m (Selejtező)
Duna Aréna
10.00
10.50
Férfiak, C-csoport, 2. forduló: Dél-Afrika–Görögország (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
11.00
Egyéni szabadprogram (Döntő)
Városliget
12.10
Férfiak, C-csoport, 2. forduló: Spanyolország–Szerbia (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
13.30
Férfiak, D-csoport, 2. forduló: Oroszország–Horvátország (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
15.30
Férfi 3 m (Középdöntő)
Duna Aréna
17.30
Férfiak, D-csoport, 2. forduló: Egyesült Államok–Japán (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
18.30
Női 10 m torony (Döntő)
Duna Aréna
18.50
Férfiak, A-csoport, 2. forduló: Kanada–Kazahsztán (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
19.00
Csapat szabadprogram (Selejtező)
Városliget
20.10
Férfiak, B-csoport, 2. forduló: Magyarország–Olaszország (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
21.30
Férfiak, A-csoport, 2. forduló: Brazília–Montenegró (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
09.30
Nők, C-csoport, 3. forduló: Japán–Franciaország (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
10.00
Női 3 m (Selejtező)
Duna Aréna
10.00
5 km csapatverseny
Balatonfüred
10.50
Nők, D-csoport, 3. forduló: Ausztrália–Görögország (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
11.00
Páros szabadprogram (Döntő)
Városliget
12.10
Nők, D-csoport, 3. forduló: Oroszország–Kazahsztán (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
13.30
Nők, A-csoport, 3. forduló: Olaszország–Kína (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
15.30
Női 3 m (Középdöntő)
Duna Aréna
17.30
Nők, A-csoport, 3. forduló: Brazília–Kanada (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
18.30
Férfi 3 m (Döntő)
Duna Aréna
18.50
Nők, B-csoport, 3. forduló: Új-Zéland–Egyesült Államok (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
19.00
Csapat kombináció (Selejtező)
Városliget
20.10
Nők, C-csoport, 3. forduló: Hollandia–Magyarország (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
21.30
Nők, B-csoport, 3. forduló: Dél-Afrika–Spanyolország (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
08.30
08.30
09.30
Férfiak, C-csoport, 3. forduló: Spanyolország–Dél-Afrika (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
10.00
Férfi 10 m torony (Selejtező)
Duna Aréna
10.50
Férfiak, C-csoport, 3. forduló: Szerbia–Görögország (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
11.00
Csapat szabadprogram (Döntő)
Városliget
12.10
Férfiak, D-csoport, 3. forduló: Egyesült Államok–Oroszország (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
13.30
Férfiak, D-csoport, 3. forduló: Japán–Horvátország (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
15.30
Férfi 10 m torony (Középdöntő)
Duna Aréna
17.30
Férfiak, A-csoport, 3. forduló: Brazília–Kanada (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
18.30
Női 3 m (Döntő)
Duna Aréna
18.50
Férfiak, A-csoport, 3. forduló: Montenegró–Kazahsztán (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
19.00
Vegyes páros szabadprogram (Selejtező)
Városliget
20.10
Férfiak, B-csoport, 3. forduló: Franciaország–Magyarország (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
21.30
Férfiak, B-csoport, 3. forduló: Ausztrália–Olaszország (Csoportmérkőzés)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
10.30
Nők (25): Brazília–Dél-Afrika (13–16. helyért)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
11.00
Csapat kombináció (Döntő)
Városliget
12.00
Nők (26): Japán–Kazahsztán (13–16. helyért)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
13.00
Vegyes 3 m szinkron (Döntő)
Duna Aréna
17.00
Férfi 10 m torony (Döntő)
Duna Aréna
17.30
Nők (27): Kanada–Új-Zéland (Negyeddöntőbe jutásért)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
19.00
Vegyes páros szabadprogram (Döntő)
Városliget
19.00
Nők (28.): Kína–Spanyolország (Negyeddöntőbe jutásért)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
20.30
Nők (29): Hollandia–Oroszország (Negyeddöntőbe jutásért)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
22.00
Nők (30): Franciaország–Ausztrália (Negyeddöntőbe jutásért)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
09.30
Női 200 m vegyes (Előfutamok)
Duna Aréna
09.30
Férfi 4x100 m gyorsváltó (Előfutamok)
Duna Aréna
09.30
Női 4x100 m gyorsváltó (Előfutamok)
Duna Aréna
09.30
Férfi 100 m mell (Előfutamok)
Duna Aréna
09.30
Női 400 m gyors (Előfutamok)
Duna Aréna
09.30
Férfi 50 m pillangó (Előfutamok)
Duna Aréna
09.30
Férfi 400 m gyors (Előfutamok)
Duna Aréna
09.30
Női 100 m pillangó (Előfutamok)
Duna Aréna
10.30
Férfiak (25.): Kanada–Franciaország (13–16. helyért)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
12.00
Férfiak (26.): Dél-Afrika–Egyesült Államok (13–16. helyért)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
13.30
Férfiak (27.): Brazília–Ausztrália (Negyeddöntőbe jutásért)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
15.00
Férfiak (28.): Kazahsztán–Olaszország (Negyeddöntőbe jutásért)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
17.32
Férfi 400 m gyors (Döntő)
Duna Aréna
17.42
Női 100 m pillangó (Elődöntők)
Duna Aréna
17.53
Férfi 50 m pillangó (Elődöntők)
Duna Aréna
18.10
Női 200 m vegyes (Elődöntők)
Duna Aréna
18.23
Férfi 100 m mell (Elődöntők)
Duna Aréna
18.34
Női 400 m gyors (Döntő)
Duna Aréna
18.45
Női 4x100 m gyorsváltó (Döntő)
Duna Aréna
18.56
Férfi 4x100 m gyorsváltó (Döntő)
Duna Aréna
20.30
Férfiak (29.): Görögország–Japán (Negyeddöntőbe jutásért)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
22.00
Férfiak (30.): Spanyolország–Oroszország (Negyeddöntőbe jutásért)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
09.30
Női 100 m hát (Előfutamok)
Duna Aréna
09.30
Férfi 100 m hát (Előfutamok)
Duna Aréna
09.30
Női 100 m mell (Előfutamok)
Duna Aréna
09.30
Férfi 200 m gyors (Előfutamok)
Duna Aréna
09.30
Női 1500 m gyors (Előfutamok)
Duna Aréna
09.30
Nők (31.): Dél-Afrika–Kazahsztán (15. helyért)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
10.50
Nők (32.): Brazília–Japán (13. helyért)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
12.10
Nők (33.): Új-Zéland–Hollandia (9–12. helyért)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
13.30
Nők (34.): Kína–Franciaország (9–12. helyért)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
14.50
Nők (35.): Olaszország–Oroszország (Negyeddöntő)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
16.10
Nők (36.): Egyesült Államok–Ausztrália (Negyeddöntő)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
17.32
Férfi 100 m mell (Döntő)
Duna Aréna
17.40
Női 100 m pillangó (Döntő)
Duna Aréna
17.48
Férfi 100 m hát (Elődöntők)
Duna Aréna
17.58
Női 100 m mell (Elődöntők)
Duna Aréna
18.17
Férfi 50 m pillangó (Döntő)
Duna Aréna
18.24
Női 100 m hát (Elődöntők)
Duna Aréna
18.42
Férfi 200 m gyors (Elődöntők)
Duna Aréna
18.54
Női 200 m vegyes (Döntő)
Duna Aréna
20.30
Nők (37.): MAGYARORSZÁG–Kanada (Negyeddöntő)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
22.00
Nők (38.): Görögország–Spanyolország (Negyeddöntő)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
09.30
Férfi 50 m mell (Előfutamok)
Duna Aréna
09.30
Női 200 m gyors (Előfutamok)
Duna Aréna
09.30
Férfi 200 m pillangó (Előfutamok)
Duna Aréna
09.30
Férfi 800 m gyors (Előfutamok)
Duna Aréna
09.30
Férfiak (31.): Kanada–Dél-Afrika (15. helyért)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
10.50
Férfiak (32.): Franciaország–Egyesült Államok (13. helyért)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
12.10
Férfiak (33.): Brazília–Japán (9–12. helyért)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
13.30
Férfiak (34.): Kazahsztán–Spanyolország (9–12. helyért)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
14.50
Férfiak (35.): Montenegró–Görögország (Negyeddöntő)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
16.10
Férfiak (37.): Szerbia–Ausztrália (Negyeddöntő)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
17.32
Férfi 200 m gyors (Döntő)
Duna Aréna
17.40
Női 1500 m gyors (Döntő)
Duna Aréna
18.11
Férfi 50 m mell (Elődöntők)
Duna Aréna
18.21
Női 100 m hát (Döntő)
Duna Aréna
18.36
Férfi 100 m hát (Döntő)
Duna Aréna
18.44
Női 200 m gyors (Elődöntők)
Duna Aréna
19.04
Férfi 200 m pillangó (Elődöntők)
Duna Aréna
19.17
Női 100 m mell (Döntő)
Duna Aréna
20.30
Férfiak (36.): MAGYARORSZÁG–Oroszország (Negyeddöntő)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
22.00
Férfiak (38.): Horvátország–Olaszország (Negyeddöntő)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
09.30
Női 50 m hát (Előfutamok)
Duna Aréna
09.30
Férfi 100 m gyors (Előfutamok)
Duna Aréna
09.30
Női 200 m pillangó (Előfutamok)
Duna Aréna
09.30
Férfi 200 m vegyes (Előfutamok)
Duna Aréna
09.30
Vegyes csapatok 4x100-as vegyes váltója (Előfutamok)
Duna Aréna
10.30
Nők (39.): Új-Zéland–Franciaország (11. helyért)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
12.00
Nők (40.): Hollandia–Kína (9. helyért)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
13.30
Nők (41.): Olaszország–Ausztrália (5–8. helyért)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
15.00
Nők (42.): MAGYARORSZÁG–Görögország (5–8. helyért)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
17.32
Női 200 m gyors (Döntő)
Duna Aréna
17.41
Férfi 100 m gyors (Elődöntők)
Duna Aréna
17.51
Női 50 m hát (Elődöntők)
Duna Aréna
18.01
Férfi 200 m pillangó (Döntő)
Duna Aréna
18.17
Férfi 50 m mell (Döntő)
Duna Aréna
18.25
Női 200 m pillangó (Elődöntők)
Duna Aréna
18.45
Férfi 200 m vegyes (Elődöntők)
Duna Aréna
19.05
Férfi 800 m gyors (Döntő)
Duna Aréna
19.19
Vegyes csapatok 4x100-as vegyes váltója (Döntő)
Duna Aréna
20.30
Nők (43.): Oroszország–Egyesült Államok (Elődöntő)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
22.00
Nők (44.): Kanada–Spanyolország (Elődöntő)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
09.30
Női 100 m gyors (Előfutamok)
Duna Aréna
09.30
Férfi 200 m hát (Előfutamok)
Duna Aréna
09.30
Női 200 m mell (Előfutamok)
Duna Aréna
09.30
Férfi 200 m mell (Előfutamok)
Duna Aréna
09.30
Női 4x200 m gyorsváltó (Előfutamok)
Duna Aréna
10.30
Férfiak (39.): Brazília–Kazahsztán (11. helyért)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
12.00
Férfiak (40.): Japán–Spanyolország (9. helyért)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
13.30
Férfiak (41.): Montenegró–Oroszország (5–8. helyért)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
15.00
Férfiak (42.): Ausztrália–Olaszország (5–8. helyért)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
17.32
Férfi 200 m vegyes (Döntő)
Duna Aréna
17.41
Női 100 m gyors (elődöntő)
Duna Aréna
17.51
Férfi 100 m gyors (Döntő)
Duna Aréna
18.06
Női 50 m hát (Döntő)
Duna Aréna
18.14
Férfi 200 m mell (Elődöntők)
Duna Aréna
18.34
Női 200 m pillangó (Döntő)
Duna Aréna
18.50
Női 200 m mell (Elődöntők)
Duna Aréna
19.04
Férfi 200 m hát (Elődöntők)
Duna Aréna
19.16
Női 4x200 m gyorsváltó (Döntő)
Duna Aréna
20.30
Férfiak (43.): Görögország–Magyarország (Elődöntő)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
22.00
Férfiak (44.): Szerbia–Horvátország (Elődöntő)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
09.30
Férfi 50 m gyors (Előfutamok)
Duna Aréna
09.30
Női 50 m pillangó (Előfutamok)
Duna Aréna
09.30
Férfi 100 m pillangó (Előfutamok)
Duna Aréna
09.30
Női 200 m hát (Előfutamok)
Duna Aréna
09.30
Férfi 4x200 m gyorsváltó (Előfutamok)
Duna Aréna
09.30
Női 800 m gyors (Előfutamok)
Duna Aréna
12.00
Nők (45.): Ausztrália–Görögország (7. helyért)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
12.30
Női 20 m (Elődöntő)
Batthyány tér / Duna-part
13.30
Nők (46.): Olaszország–Magyarország (5. helyért)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
14.00
Férfi 27 m (Elődöntő)
Batthyány tér / Duna-part
15.00
Nők (47.): Oroszország–Kanada (3. helyért)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
17.32
Női 100 m gyors (Döntő)
Duna Aréna
17.40
Férfi 200 m hát (Döntő)
Duna Aréna
17.49
Női 200 m hát (Elődöntők)
Duna Aréna
18.09
Férfi 50 m gyors (Elődöntők)
Duna Aréna
18.25
Női 200 m mell (Döntő)
Duna Aréna
18.35
Férfi 100 m pillangó (Elődöntők)
Duna Aréna
18.45
Női 50 m pillangó (Elődöntők)
Duna Aréna
18.55
Férfi 200 m mell (Döntő)
Duna Aréna
19.11
Férfi 4x200 m gyorsváltó (Döntő)
Duna Aréna
20.30
Nők (48.): Egyesült Államok–Spanyolország (Döntő)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
09.30
Vegyes csapatok 4x100 m gyorsváltó (Előfutamok)
Duna Aréna
09.30
Női 50 m gyors (Előfutamok)
Duna Aréna
09.30
Férfi 50 m hát (Előfutamok)
Duna Aréna
09.30
Női 50 m mell (Előfutamok)
Duna Aréna
09.30
Férfi 1500 m gyors (Előfutamok)
Duna Aréna
12.00
Férfiak (45.): Oroszország–Ausztrália (7. helyért)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
12.15
Női 20 m (Döntő)
Batthyány tér / Duna-part
13.30
Férfiak (46.): Montenegró–Olaszország (5. helyért)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
15.00
Férfiak (47.): Görögország–Szerbia (3. helyért)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
17.32
Női 50 m pillangó (Döntő)
Duna Aréna
17.39
Férfi 50 m gyors (Döntő)
Duna Aréna
17.47
Női 200 m hát (Döntő)
Duna Aréna
17.58
Női 50 m mell (Elődöntők)
Duna Aréna
18.13
Férfi 100 m pillangó (Döntő)
Duna Aréna
18.28
Női 50 m gyors (Elődöntők)
Duna Aréna
18.45
Férfi 50 m hát (Elődöntők)
Duna Aréna
18.55
Női 800 m gyors (Döntő)
Duna Aréna
19.17
Vegyes csapatok 4x100 m gyorsváltó (Döntő)
Duna Aréna
20.30
Férfiak (48.): Magyarország–Horvátország (Döntő)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
09.30
Férfi 400 m vegyes (Előfutamok)
Duna Aréna
09.30
Női 400 m vegyes (Előfutamok)
Duna Aréna
09.30
Férfi 4x100 m vegyes váltó (Előfutamok)
Duna Aréna
09.30
Női 4x100 m vegyes váltó (Előfutamok)
Duna Aréna
12.00
Férfi 27 m (Döntő)
Batthyány tér / Duna-part
17.32
Női 50 m mell (Döntő)
Duna Aréna
17.39
Férfi 400 m vegyes (Döntő)
Duna Aréna
17.50
Női 50 m gyors (Döntő)
Duna Aréna
18.05
Férfi 50 m hát (Döntő)
Duna Aréna
18.20
Női 400 m vegyes (Döntő)
Duna Aréna
18.38
Férfi 1500 m gyors (Döntő)
Duna Aréna
19.07
Női 4x100 m vegyes váltó (Döntő)
Duna Aréna
19.25
Férfi 4x100 m vegyes váltó (Döntő)
Duna Aréna
22.00
Záró ceremónia (Ünnepség)