Torna: három döntő a magyaroktól az ifjúsági vb első napján

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.03.29. 21:04
Címkék
Zámbori Zala összetettben és nyújtón, Závory Szilárd ugrásban jutott döntőbe a tornászok antalyai ifjúsági világbajnokságán.

Szerdán a fiúk kezdték meg szereplésüket a tornászok antalyai ifjúsági világbajnokságán.

A nyitó napon Zámbori Zala a hat szeren összesen 76.365 pontot gyűjtött, ezzel a 22. helyen jutott be az összetett verseny döntőjébe.

Zámbori (FTC-Telekom) nyújtón is a legjobbak közé tartozott, és 13.066 pontot érő gyakorlata után a 8. helyen került a szer nyolcas fináléjába. Závory Szilárd (KSI) is készülhet döntőre, miután az ugrásban kiérdemelt 13.633 pontja a negyedik legjobb volt a selejtezős mezőnyben.

A csapatversenyben a Juhász Balázs (Budapesti Honvéd), Zámbori Zala, Závory Szilárd összetételű válogatott 151.462 ponttal a 14. helyen végzett. Egyéni összetettben Závory a 46., Juhász a 71. lett.

„A két szerenkénti és az egyéni összetett döntőnek örülünk, a csapateredményen viszont lehetett volna mit javítani. Több pontatlanság és rontás becsúszott a nap folyamán” – értékelt Laufer Béla edző a hazai szövetség (MATSZ) honlapján.

Az egyéni összetett verseny döntőjét pénteken, a két szerfinálét pedig vasárnap rendezik meg.

A részletes eredmények ITT érhetők el.

(Kiemelt képen: Zámbori Zala / Forrás: MATSZ)
 

Legfrissebb hírek

Öttusa-vk: Bauer a hetedik, Gáll a kilencedik helyen végzett a döntőben

Egyéb egyéni
19 perce

Ferencváros: Romao már a műtéten is túl van – a brazil játékos a közösségi oldalán üzent

Labdarúgó NB I
28 perce

NB I: Zalaegerszeg–Újpest

Labdarúgó NB I
1 órája

A Z generáció és a sport – az ELTE egyetemi docense járt a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
1 órája

Bartucz László a német élvonalba igazolhat

Kézilabda
1 órája

Jégkorong-vb: Egyesült Államok–Magyarország

Jégkorong
2 órája

Bátori Bence: Nincs rajtunk nyomás, az FTC a toronymagas esélyes     

Vízilabda
2 órája

Galló visszatér, Bálizsé a nap egyik legszebb védése

Jégkorong
3 órája
Ezek is érdekelhetik