Öttusa: „A fiatalság egyre kevésbé lehet kifogás” – Mészáros Emma

Budai Zoltán utanpotlassport.huBudai Zoltán utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.05.04. 20:40
null
Az utánpótlásban számos kiemelkedő eredménnyel büszkélkedő 18 éves öttusázó, Mészáros Emma túl van az első felnőttvilágkupa-döntőjén is.

Az öttusázók a múlt héten rendezett budapesti felnőtt-világkupaversenyén a nem egészen 19 esztendős Mészáros Emma volt a legfiatalabb magyar döntős. A Trion SC-ben Burcsa Szabolcs irányítása mellett felkészülő kitűnőség

a második felnőttvilágkupáján vett részt, első alkalommal járt fináléban, és végül a 13. helyen végzett.

„Nagy élmény volt a budapesti felnőttvilágkupán részt venni, talán ezt nevezhetem az eddigi legnehezebb versenyemnek – mondta. – A korosztályos Eb-ken, vébéken a kisebb létszám miatt rendre elmaradnak a selejtezők, így öt napot egyben még korábban nem kellett végigversenyeznem. Már az elődöntőre is úgy készültem, hogy a továbbjutásért valószínűleg mindent ki kell adjak magamból, végül a második helyen kerültem döntőbe. Ott aztán a végére elfogytam. Úszásban még nem jött ki a fáradtság, de a kombinált számban már rendesen látszott.

Összességében minden jól sikerült, egyedül a vívás után maradhat hiányérzetem, de hát a felnőttek nagyon jól vívnak. Az OCR-ben a legjobbak között tudtam lenni, és bár továbbra sem nőtt a szívemhez ez a versenyszám, motivál, hogy értékes pontokat szerezhetek benne. Korosztályos öttusázóként már két éve versenyzem az akadálypályán, a tavaly még lovagló felnőttek csak most kezdték, és nehéz megjósolni, hogy mikor és mennyien érnek fel a legjobb időkhöz. Tény, hogy ezen a világkupán még jó néhányan nem voltak itt a tavaly versenyző idősebbek közül. Egyébként mindig elmondják egy világkupa kapcsán, hogy >>erős a mezőny, tele tapasztalt felnőttekkel, olimpikonokkal<<, de nagyon sok korombeli is feltűnik, egyre több ország ad lehetőséget a fiataloknak. Például Budapesten is két utánpótláskorú versenyző végzett a győztes Gulyás Michelle mögött. Ezért ha valami nem úgy sikerül, már a felnőttek között sem mindig indokolt arra hivatkozni, hogy valaki még junior. A fiatalság egyre kevésbé lehet kifogás.”

Mészáros Emma az akadálypályán a legjobbak között volt a budapesti vk-n Fotó: Buza Virág

Emma egyébként az idén még csak elsőéves a juniorok között, tavaly az U19-es korosztályban szállította a figyelemre méltó eredményeket. Spanyolországban például

egyéni U19-es Eb-ezüstöt szerzett a csapatban kiérdemelt aranyérem mellé.

Nem mellesleg a korosztály litvániai vb-jén a hatodik helyen zárt és csapatezüstnek örülhetett, a szófiai junior Eb-n pedig egyéniben a nyolcadik lett, váltóban és csapatban másodikként végzett. Az idén júniusban Székesfehérvár ad otthont a junior-világbajnokságnak.

„Úgy érzem, hogy folyamatos a fejlődésem, és az idén is egyre jobb formába kerülök.

Talán több versenytársammal ellentétben én nem annyira szeretem, amikor reflektorfényben versenyzünk, de például a budapesti világkupa ebből a szempontból is edzett egy kicsit. Az itthoni juniorvébén már nem mondhatom azt, hogy nincs semmiféle elvárás, és ez más keretet fog adni a versenynek, de a cél ugyanúgy az lesz, hogy kihozzam magamból a legtöbbet.”

(Kiemelt képünkön: Mészáros Emma Fotó: Buza Virág)

 

Legfrissebb hírek

Vívás: az FTC és a Törekvés a junior csapatbajnok tőrben

Utánpótlássport
3 órája

Kosárlabda: Kovács Áron beleérett a vezérszerepbe Sopronban

Utánpótlássport
4 órája

Jégkorong: hétfőn kezdődik az U20-as divízió I/B-s vb Milánóban

Utánpótlássport
9 órája

Sulyán Alexa: A közösségi média nem ellenség

Utánpótlássport
15 órája

Úszás: Sárkány hét aranyat, Antal kilenc, Jackl öt érmet nyert

Utánpótlássport
2025.12.06. 21:16

Vívás: Kollár Anna és Zsögön Andor a juniorbajnok tőrben

Utánpótlássport
2025.12.06. 18:53

A hónap utánpótlásedzője: november jelöltjei

Utánpótlássport
2025.12.06. 14:36

Tomanóczy Tibor: A szülő az utánpótlásedző legnagyobb ellensége

Utánpótlássport
2025.12.06. 09:39
Ezek is érdekelhetik