Kézilabda: bíznak a fiatalokban a férfi NB I-es Gyöngyösnél

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2025.04.07. 17:01
null
A férfi kézilabda NB I-ben szereplő Gyöngyös utánpótláskorú játékosaira a korosztályos válogatottakban is számítanak.

A férfi kézilabda NB I tabellájának 8. helyén álló Gyöngyös csapatában – a korábbi évekhez hasonlóan – a 2024/25-ös évadban is megkapják a lehetőséget az utánpótláskorú játékosok a bizonyításra.

A fiatalok közül eddig Nagy Ádámé és Gáspár Zsomboré a legtöbb játékperc a felnőttélvonalban.

és a legtöbb játékperc a felnőttélvonalban.

A veszprémi nevelésű Nagy 2023 elején igazolt a gyöngyösi egyesülethez, ezt követően Mezőkövesdre és a balatonboglári NEKA-ra is tett kitérőt. A jobbátlövőnek a jelenlegi az első teljes idénye a Heves vármegyei klubnál, amelyben az eddigi összes bajnokira nevezték, 12-szer talált be. Gáspár gyöngyösi nevelésű kézilabdázó, 18 esztendős létére már több NB I-es mérkőzésen is bizonyíthatott a beállóposzton.

„Több szempontból is szerencsések vagyunk. Négy-öt utánpótláskorú fiatal szinte minden délutáni edzésen csatlakozik az NB I-es csapat edzéséhez, ráadásul jó pár saját nevelésű kézilabdázónk is van a keretben. A vezetőségnek teljesen érthető elvárásai vannak ezekkel kapcsolatban – mondja az Utánpótlássportnak a felnőttélvonalban szereplő Gyöngyös vezetőedzője, Bíró Balázs. – Ádi a fizikai adottságai alapján hamar bevethető volt, az ősszel – részben a sérülések miatt – nagy szerep hárult rá, főleg a védekezésben mutatott dicséretes teljesítményt. Zsombi valamivel fiatalabb, a fizikai adottságai emiatt még nincsenek teljesen meg a felnőtt beállók között, ettől függetlenül neki is próbáltuk megtalálni a megfelelő mennyiségű játékpercet.

Az említett két fiatalra ráadásul a korosztályos válogatottakban is számítanak: Nagy a juniorcsapattal legutóbb a franciaországi Tiby-kupán szerepelt, tavaly pedig Európa-bajnokságon szerepelt az együttessel. Gáspár pedig az ifjúságiak között lépett pályára januárban.

„Óriási öröm, hogy Ádi rendre meghívót kap a nemzeti csapatba, ott a helye, ahogyan Zsombi esetében is hihetetlen büszkeség, ráadásul ő akadémiai előélet nélkül, saját nevelésű játékosunkként verekedte be magát a keretbe. Ha évente akár csak egy fiatalunk eljut idáig, már az szuper dolog.

(Kiemelt képünkön: Bíró Balázs Fotó: Magyari Máté/Gyöngyösi Kézilabda Klub)

Legfrissebb hírek

Magyary Ágnes: Legyen idő és energia arra, akire kell!

Utánpótlássport
5 órája

Tekvondó: harcos szombat Békéscsabán

Utánpótlássport
7 órája

Kézilabda: tisztul a kép a korosztályos válogatottak körül

Utánpótlássport
11 órája

Atlétika: a gerelyhajító Kövér Fanni két ezüstéremmel kezdte az évet

Utánpótlássport
Tegnap, 19:28

Öttusa: a KSI új perspektívát nyit a csömöri ígéretek előtt

Utánpótlássport
Tegnap, 16:09

Jégkorong: Papp Adrián megvillant az Erste Liga rájátszásában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:13

Kosárlabda: túl van az első erőfelmérőn az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
2026.03.18. 16:12

Kézilabda: egyre több értékes játékperc a junioroknál

Utánpótlássport
2026.03.18. 09:10
Ezek is érdekelhetik