Röplabda: meggyőző őszt produkáltak a nyíregyházi U20-as lányok

Bernau Marcell utanpotlassport.huBernau Marcell utanpotlassport.hu
2024.12.22. 13:47
null
A tavalyi év után az idén is nyolcból nyolc győzelem volt a mérlege az alapszakaszban a Nyíregyháza U20-as leány röplabdacsapatának. Pampuch Csaba, a nyírségiek edzője nyilatkozott honlapunknak a szezon eddigi történéseiről.

Az előző évadban is vereség nélkül jutott túl az alapszakaszon a Nyíregyháza U20-as leány röplabdacsapata, akkor egészen az országos bajnokság döntőjéig menetelt, amelynek bronzmeccsén három játszmában felülmúlta a Békéscsabát, így felállhatott a dobogó legalsó fokára. A jó kezdés ebben az évben is megvan, és ez Pampuch Csaba vezetőedzőt nem érte váratlanul.

,,A szezonkezdet számunkra mindig jól alakul, az ellenfelek ilyenkor jellemzően még nem veszik egészen komolyan a mérkőzéseket. Nálunk egyelőre mindenki egészséges, nincsenek sérülések, egyáltalán nem lepett meg tehát, hogy így indítottunk – kezdte értékelését a szakember az Utánpótlássportnak. – Egyértelműen a csapategységnek köszönhető a sikerességünk, nem tudnék egy-egy embert kiemelni a keretből.’’

Az együttes szép eredményeket ért el a közelmúltban, mégis némi hátrányból indul ellenfeleivel szemben.

De nem egyszerű a helyzetünk, hiszen mi viszonylag szűk játékoskerettel dolgozunk. Bennünket jobban megérintenek az esetleges sérülések, mint a többi csapatot, amelyek más korosztályból, akár válogatott tapasztalattal büszkélkedő fiatalokat tudnak szerepeltetni.’’

Persze a nyíregyháziaknak is akadnak ifjú kiválóságaik, az együttesből négyen már be is mutatkoztak a felnőttélvonalban, az Extraligában.

A legjobbjaink rutinosabbak, türelmesebbek, képesek higgadtabban játszani. Ha pedig valaki hibázik, annak lelki támaszt nyújtanak. Ezek az erények természetesen nem csak rájuk jellemzőek, a remek csapategység annak is köszönhető, hogy támogató közösség alakult ki a klubban.’’

 

Pampuch Csaba és korosztályos válogatott lánya, Gréta Forrás: Fatum-Nyíregyháza

A szakvezető arra a kérdésre, milyen kihívások elé állítja az a feladat, hogy a lánya, a csupán 14 éves, korosztályos válogatott, az előző idényben az U20-as és U17-es csapattal egyaránt bronzérmes Pampuch Gréta – akit idén a hazai szövetség (MRSZ) az év legjobb utánpótláskorú játékosának is megválasztott – szintén a csapat tagja, így felelt:

„Több edző van, akár magyar, akár külföldi, aki családi viszonyban áll valamelyik játékosával, előfordul, hogy még a válogatottban is együtt dolgoznak. Nem gondolom, hogy ennek problémát kellene okoznia, nálunk sincs különösebb jelentősége.

A tréner az őszi szezonkezdetet így idézte fel:

,,Az első forduló előtt Romániában voltunk felkészülési tornán a felnőttekkel, ahová velünk tartott négy utánpótláskorú játékos is. Onnan hazaérkezve megvertük először a Békéscsabát aztán a Vasast is.”

A nyírségiek tehát gyakorlatilag egyetlen délután alatt elintézték a legnagyobb riválisokat, az angyalföldiek pedig a folytatásban hiába húzták be az összes hátralévő mérkőzésüket, már nem tudtak előzni. A Békéscsaba meg ugyanezen a játéknapon kikapott a Vasastól is, így hamar kiszállt az első helyért folytatott harcból.

,,Nincs teljes rálátásom az alsóbb korosztályokra, de biztos vagyok benne, hogy a sikereinknek nagy hatása van arra, hogy a városban még több fiatal érdeklődjön a röplabda iránt.

– tette hozzá a felnőttegyüttes másodedzői teendőit is ellátó Pampuch Csaba.

A Nyíregyháza U20-a csapata a százszázalékos mérleggel zárt alapszakaszt követően a középszakaszban bizonyíthat. A társaság ebben a szakaszban két mérkőzés után egy-egy győzelemmel és vereséggel az ötödik helyen áll. Ebben az esztendőben már nem rendeznek több fordulót, folytatás január 18-ától.

(Kiemelt kép forrása: Fatum-Nyíregyháza)

Legfrissebb hírek

Vitorlázás: ezüstérmes az U17-es Nacra15 Eb-n a Litkey testvérpár

Utánpótlássport
2 órája

Tenisz: a világ legjobbjai között bizonyíthatnak az U16-os fiúk

Utánpótlássport
20 órája

Cselgáncs: ötödik hely a vegyes csapatversenyben a nápolyi U23-as Eb-n

Utánpótlássport
22 órája

Vízilabda: Biros után Béres vezeti az U20-as női válogatottat

Utánpótlássport
Tegnap, 13:51

Tekvondó: kétnapos lesz az ob, sok fiatallal

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

Asztalitenisz: ezüstérmes a Gergely, Nagy vegyes páros Szombathelyen

Utánpótlássport
2026.10.31. 20:30

Cselgáncs: Kiss és Sági is bronzérmes a nápolyi U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.10.31. 17:32

Kosárlabda: novemberben ismét Bajnokok Tornája lesz Sopronban

Utánpótlássport
2026.10.31. 14:04