Úszó ob: Hosszú kikapott a 200 vegyes döntőjében

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2022.04.20. 18:28
Sebestyén Dalma nyerte a 200 vegyest a debreceni ob szerdai napján, férfi 100 méter gyorson Milák Kristóf győzött – előbbi Hosszú Katinkát, utóbbi Németh Nándor előzte meg. 
Aranyos pillanat a döntő után – Sebestyén Dalma (balról) és Hosszú Katinka (Fotó: Kovács Péter)
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!
Aranyos pillanat a döntő után – Sebestyén Dalma (balról) és Hosszú Katinka (Fotó: Kovács Péter) A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!

 

Egyetlen század – ennyivel nyerte Sebestyén Dalma a 200 vegyest a debreceni országos bajnokság első napján, s ami ezt a győzelmet igazán értékessé teszi a számára, az az, hogy Hosszú Katinkát előzte meg a győriek úszója.

Mindezek után persze nem is csoda, hogy nemcsak a győztest faggatták többen a debreceni uszodában, kapott jócskán kérdéseket az olimpiai, világ- és Európa-bajnok is.

„Az ob előtt másfél héttel beteg voltam, szerencsére összekapartam magam a versenyre. Nem biztos, hogy választani tudnék, minek örülök jobban, az aranynak vagy annak, hogy Katinkát legyőztem. De azt hiszem, ezúttal az utóbbi választom, hiszen ez teszi igazán értékessé az első helyemet. Viszont ahhoz, hogy megverjem Hosszú Katinkát, jó időt kellett úsznom, vagyis a kettő mégiscsak párban jár” – értékelt Sebestyén Dalma.

„Tokió óta ez a második versenyem, a célom pedig az volt, hogy 2:12-et ússzak. Utóbbi sikerült is, bosszantó persze, hogy ha csak egyetlen századdal ugyan, de kikaptam Dalmától. Viszont kiúsztam magam, és tudom, mi hiányzik nekem: a sok versenyzés. Azon vagyok, hogy a hazai világbajnokságra összekapjam magam” – mondta Hosszú Katinka.

A férfi 100 gyors –ahogyan az várható volt – Németh Nándor és Milák Kristóf párharcát hozta, s bár a 200 pillangó olimpiai bajnoka a tenerifei edzőtáborban „belecsúszott” egy betegségbe, emiatt az állóképessége még nem az igazi, a gyorsaságával olyan nagy gond nincs: Milák legyőzte a szám országos csúcstartóját, Németh Nándort.

„A jelenlegi állapotomból kihoztam a maximumot – jegyezte meg Milák Kristóf. – Kizárólag magamra figyeltem, ez bejött. Jól éreztem magam a vízben.”

Bár Milák sikeréből ez mit sem von le, azért tegyük hozzá, hogy Németh Nándor heteken keresztül küzdött a koronavírussal (és a szövődményeivel).

Férfi 400 méter gyorson a balatoni hármas csatáját vártuk a cívisvárosban – hiába.

Kalmár Ákos ezúttal nem tudott beleszólni a társai csatájába (hetedik lett), Rasovszky Kristóf viszont ezúttal sem hibázott. Nyert, míg Betlehem Dávid nyakába az ezüstérem került.

„Szerettem volna 3:50-en belül úszni, most meg azon kesergek vagy húsz percig még, hogy nem sikerült 3:48-at úsznom. Két másodpercet faragtam az egyéni legjobbamból, nagyon elégedett vagyok”– nyilatkozta Rasovszky.

ÚSZÓ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, DEBRECEN
Férfiak. 100 m gyors. Országos bajnok: Milák Kristfóf (BHSE, edző: Virth Balázs, Kovácshegyi Ferenc) 48.71,
2. Németh Nándor (BVSC-Zugló) 48.87, 3. Szabó Szebasztián (Győri Úszó Sportegyesület) 49.07. 400 m gyors. Ob: Rasovszky Kristóf (Balaton ÚK Veszprém, e: Szokolai László) 3:49.01, 2. Betlehem Dávid (Balaton ÚK Veszprém) 3:52.46, 3. Mészáros Dániel (FTC) 3:53.64. 50 m hát. Ob: Bohus Richárd (BVSC-Zugló, e: BVSC edzői team) 25.52, 3. Kovács Benedek Bendegúz (BVSC-Zugló) 25.55, 3. Jászó Ádám (Pécsi Sport Nonprofit) 25.58. 100 m mell. Ob: Horváth Dávid (Kőbánya SC, e: KSC edzői kollektíva) 1:02.35, 2. Takács Tamás (BVSC-Zugló) 1:02.39, 3. Sós Dániel (Vasas SC) 1:03.30. 200 m vegyes. Ob: Kós Hubert (UTE, e: Magyarovits Zoltán) 1.57.64, 2. Török Dominik (BVSC) 1:59.02, 3. Holló Balázs (Egri Úszó Klub) 1:59.11. Nők. 100 m gyors. Ob: Pádár Nikolett (Szegedi Úszó Egylet, e: Gellért Gábor, Táczi Zsolt) 54.85, 2. Gyurinovics Fanni (Vasas SC) 55.12, 3. Molnár Dóra (Budafóka XXII. SE) 55.47. 400 m gyors. Ob: Késely Ajna (BVSC-Zugló, e: Bernek Péter) 4:07.74, 2. Fábián Bettina (FTC) 4:07.81, 3. Pádár Nikolett (Szegedi Úszó Egylet) 4:13.92. 50 m hát. Ob: Komoróczy Lora Fanni (Iron Swim SE, e: Takács Imre) 28.40, 2. Ugrai Panna (HÓD Úszó SE) 28.95, 3. Szabó-Feltóthy Eszter (Vasas SC) 29.28. 100 m mell. Ob: Kalmár Aliz (Szombathelyi Sportközpont, e: Budavári István, Tejes Péter) 1:09.31, 2. Sebestyén Dalma (Győri Úszó Sportegyesület) 1:09.80, 3. Békési Eszter (Egri Úszó Klub) 1:10.00. 200 m vegyes. Ob: Sebestyén Dalma (Győri Úszó Sportegyesület, e: GYÚSE edzői kollektíva) 2:12.20, 2. Hosszú Katinka (Iron Swim SE) 2:12.21, 3. György Réka (Vasas SC) 2:14.23
Vegyes csapatok. 4x100 m gyorsváltó. Ob: BVSC-Zugló (Németh Nándor, Bohus Richárd, Kontér Lora, Késely Ajna) 3:34.11,
2. Győri Úszó Sportegyesület (Giczi, Szabó Sz., Pózvai, Jakabos)) 3:35.48,3. UTE (Kós, Zombori, Veres, Ábrahám) 3:35.57. 4x100 m vegyes váltó. Ob: UTE (Kós Hubert, Zombori Gábor, Kapás Boglárka, Veres Laura) 3:54.90, 2. BVSC-Zugló (Kovács B., Huszár, Nahalka, Németh N.) 3:55.98, 3. Győri Úszó Sportegyesület (Albert, Sebestyén, Szabó Sz., Jakabos) 3:56.88

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik