Egykori bajnokok a szervátültetés ügyéért

   Munkatársunktól Munkatársunktól
2024.10.13. 18:07
(Fotó: Dömötör Csaba)
Úszóklasszisaink és a magyar labdarúgó-válogatott öregfiúkcsapatának tagjai is részt vettek a Transzplantációs Európa- és Világnap szombati sporteseményein, hogy jelenlétükkel támogassák a szervdonáció és transzplantáció hazai ügyét, egyúttal felhívják a figyelmet az élődonoros szervátültetés fontosságára.

„Nagyjából egy éve, az akkori transzplantációs világnapon úsztam medencében legutóbb, de minden évben itt vagyok, ha hívnak” – mondta a Nemzeti Sportnak az olimpiai ezüstérmes korábbi mellúszó klasszis, Güttler Károly, aki évek óta vállalja, hogy október második szombatján, a Transzplantáció Európa- és Világnapján a játékos váltóban együtt úszik a szervátültetett emberekkel, orvosaikkal, és családtagjaikkal, akik ezzel az akcióval is arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a sport óriási szerepet játszik a szervátültetésen átesett emberek rehabilitációjában.

Bemelegítés (Fotó: Dömötör Csaba)

„Idén Pulai Bence korábbi olimpikon és váltóban Eb-bronzérmes válogatott úszó is bekapcsolódott a váltóúszásba, míg a korábbi években Cseh Lászlót is rendszeresen láthattuk felbukkanni ezen az eseményen, neki is hálával tartozunk az elkötelezettségéért – ezt már Szalamanov Zsuzsa, a Transzplantációs Alapítvány a megújított életekért nevű társadalmi szervezet elnökasszonya, az esemény főszervezője, maga is vesetranszplantált mesélte a Nemzeti Sportnak. – Nekünk az is nagyon fontos, hogy ilyenkor a transzplantáció folyamatában részt vevő egészségügyi szakemberek, sebész és belgyógyász professzorok, gyermek- és felnőttnefrológusok vagy nővérek képesek hátrahagyni a fehér köpenyt, és fürdőruhában, illetve a focitorna alkalmával, sportfelszerelésben közös csapatot alkotva megmutatni, hogy mennyire fontos a sport a teljesértékű élethez való visszatalálásban” – világít rá az elnökasszony a közös sportrendezvények mottójára.

Csisztu Zsuzsa, lapunk főmunkatársa is több mint másfél évtizede jószolgálati nagykövete az alapítványnak, és elkötelezett támogatója a szervátültetés hazai ügyének. „A munkám során is találkoztam a szervátültetés fontosságával, és azt se felejtsük el, hogy a sport nemcsak a rehabilitációban segít, hanem új bizonyítási lehetőséget is ad transzplantáción átesett embereknek. Nem véletlen, hogy az Év Sportolója Gála parakategóriáiban rendszeresen köszönthetünk transzplantált versenyzőt a legjobbak között” – mondta.

Esterházy Márton (Fotó: Dömötör Csaba)

„Minden évben számíthat ránk az alapítvány, és a közös fociélményen túl nekünk ez egy nagyszerű alkalom egy kis múltidézésre és beszélgetésre a sport előtt és után” – fűzi hozzá az MLSZ öregfiúkcsapatának választott edzője, a 29-szeres válogatott Esterházy Márton. Idén Telek András, Kozma István, Babócsy András, Lipcsei Péter, Wukovics László és az MLSZ korábbi jogi igazgatója, az egykori sportriporter Borbély Zoltán is részt vett a focitornán, ahol transzplantáltakkal és orvosaikkal is játszott.

„Büszke vagyok a fiúkra, nem csupán azért, mert még most is kitűnő formában vannak, de első szóra jönnek, ha erről a fontos eseményről van szó, mert átérzik a felelősségét, hogy a sport micsoda kapaszkodót jelent, ha valaki egy ilyen sorsfordító élethelyzetbe kerül, mint egy szervátültetés” – értékelt Esterházy.

 

 

Legfrissebb hírek

Betelt a nevezési lista a Balaton-átúszásra

Úszás
2026.06.09. 09:28

Úszás: Antal Dávid hat, Kokas Fanni négy arannyal zárt az ifi ob-n

Utánpótlássport
2026.06.06. 20:48

Sós Csaba az úszó Eb kapcsán: Nem a szintek, a mezőny lett erősebb

Úszás
2026.06.06. 13:43

Úszás: folytatódott az Antal Dávid-parádé

Utánpótlássport
2026.06.05. 20:09

„Ki kell mondanom: hamarabb kellett volna edzőt váltanom” – Cseh László a Nemzeti Sportrádióban

Úszás
2026.06.05. 11:07

Úszás: Antal Dávid 45 perc alatt két aranyat és egy bronzot szerzett

Utánpótlássport
2026.06.04. 20:20

Úszás: Petróczki Zsombor évjáratos csúcsot ért el 100 mellen

Utánpótlássport
2026.06.03. 20:54

Úszás: Debrecenben kell jól úszni a nyárnyitányon

Utánpótlássport
2026.06.02. 15:26
Ezek is érdekelhetik