Tokió 2020: Nekem az a lényeg, hogy hazajön, és boldog – Szilágyi Áron felesége

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2021.08.04. 03:21
null
Szilágyi Áron harmadszor is olimpiai bajnok lett, itthon a felesége, Szántó Betti várta (Fotó: Földi Imre)
Szántó Betti, Szilágyi Áron felesége a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy a három arany mérföldkő volt párja életében – most azonban szeretné, ha a pihenésre koncentrálna.

– A férjéről szóló Egy mindenkiért című dokumentumfilm végén hangzik el Áron szájából, hogy ön szerint akkor nyerhet Tokióban, ha elengedi a vívást. Elengedte, vagy más volt a recept?
– A családon belül is sokat gondolkoztunk ezen. Olyan szempontból elengedte, hogy nem láttam rajta a nyomást, amikor megérkezett az első asszóra, kötetlennek tűnt. Csak azt kívántam neki, hogy ki tudja vívni magából, ami benne van. Ne limitálja őt, hogy öt év telt el az előző olimpia óta, hogy korlátozások voltak, és hogy egy nagy álmát, a harmadik olimpiai bajnoki címét üldözte, és ez össze is jött.

– Miért fekszik neki ennyire az olimpia?
– A mentális felkészülése páratlan, nagyon tudatosan csinálja. A többi klasszis vívó olyanokkal szemben bukott el, akiknek nem számítottunk volna a győzelmére, ez azt mutatja, hogy a legtöbb embert összenyomja az olimpiai érem megszerzésének célja.

– Ilyenkor, a bajnoki cím után ön is érzi azt, hogy megéri a sok lemondás és befektetett energia?
– Igen, abszolút, de nekem az a lényeg, hogy hazajön, és boldog. A sok munka gyümölcse beérett, megvalósította az álmát, ez a legfontosabb.

– Jöhet most a pihenőidőszak, vagy Áron már a következő nagy versenyén gondolkozik?
– A három arany mérföldkő volt az életében. Szeretném, ha kicsit kikapcsolódna, és néhány hétig nem gondolna a vívásra, hogy kipihenten fontolhassa meg, mit csinálna a következő években.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik