Tokió 2020: mentő vitte el a BMX-esek címvédőjét a borzalmas bukás után – videó

Vágólapra másolva!
2021.07.30. 08:02
null
Fields nem tudta megvédeni a címét (Fotó: AFP)
Két csúnya bukás tarkította a BMX-esek péntek hajnalban rendezett, holland és brit aranyat hozó versenyét a tokiói nyári olimpián. A férfiak viadalán az elődöntő harmadik futamában szereplő címvédő, az amerikai Connor Fields nagyot bukott, egyes hírek szerint az eszméletét is elvesztette, mentővel kellett kórházba szállítani.

Ahogy az az Eurosport videójából kiderül, Fields bringájának első kereke a rajt utáni első egyenes végén egy ugrató utáni földet éréskor érintette az előtte haladó hátsó kerekét, ami után óriásit esett, ráadásul rendkívül szerencsétlenül, fejjel előre landolt, gyakorlatilag tompítás nélkül.

A 28 éves Fields a földön maradt a bukás után – egyes hírek szerint az eszméletét is elvesztette, ám ezt nem erősítették meg. A csípőjét fájlaló Fieldset a baleset helyszínéről hordággyal vitték el, s kórházba szállították. Később az amerikai olimpiai küldöttség orvosa arról számolt be, hogy Fields már magánál van és további vizsgálatokra a kórházban tartják.

A női elődöntőben is akadt egy nagy bukás, ott az ausztrál Saya Sakakibarát kellett ápolásban részesíteni az esését követően. Az Ausztrál Olimpiai Bizottság beszámolója szerint Sakakibara agyrázkódás tüneteit mutatta, s elővigyázatosságból 24 órás megfigyelésre bent tartják őt is a kórházban.

FIELDS BUKÁSA


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik