Tokió 2020: Major Veronika nem került döntőbe a női légpisztolyosoknál

NEDELYKOV TAMÁSNEDELYKOV TAMÁS
Vágólapra másolva!
2021.07.25. 03:35
null
Major Veronika túl óvatos volt a versenye elején (Fotó: MTI)
A tokiói olimpián a női légpisztolyosok alapversenyében Major Veronika nem jutott a döntőbe, miután az első két sorozatban saját bevallása szerint túl óvatos volt, így végül a 34. helyen zárt.

A szombaton bemutatkozó Mészáros Eszterhez hasonlóan Major Veronika sem kezdte jól az alapversenyt. Az első két sorozatban nem úgy jöttek a tízesek az ebben a számban 2019-ben Eb-bronzérmet szerző keszthelyi pisztolyosnak, mint az élmezőnyben állóknak, ráadásul a kilencesek mellett nyolcasok is becsúsztak. Ez meg is határozta a folytatást, ugyanis csak az 53 fős mezőny vége felé találtuk. Már az ötödik lövése után kiment Győrik Csaba szövetségi kapitányhoz, de a második sorozatban is lőtt két nyolcast.

NEM ENGEDTE SZABADJÁRA MAGÁBÓL MAJOR VERONIKÁT

A legfontosabb hozadéka a versenynek Major Veronika számára, hogy olimpián tudott jó lövéseket leadni, miután kijött egy mély gödörből. Megmutatta azokat a versenyzői kvalitásait, amiért a világ élvonalában van. Biztos sok tanulsággal fog szolgálni számára ez a verseny” értékelt Győrik Csaba szövetségi kapitány a Nemzeti Sportnak.

Az elején túl óvatos volt, és nem engedte szabadjára magából Major Veronikát. Addig várt, amíg lekéste a jó pillanatot a lövéseknél, és nem lettek meg a tízesek, hanem körbelőtte őket. Világosan érzékelte a helyzetet, ezért is jött ki az első sorozat közepén, és a második végén, hogy átbeszéljük a teendőket. Utána végre tudta hajtani azokat, amit kértem tőle.”

A koreográfia a folytatásban is másolta a puskásoknál látottakat: a gyengébb rajt után Major is összeszedte magát, volt két 97 körös sorozata (közben egymás után lőtt hét tízest), amivel feljebb tudott zárkózni, ám összességében a nyolcas döntő messze volt. Miután hamar végzett a 60 lövéssel, az utolsó negyedórában már ülve figyelhette a többieket. 566 körös eredményével összesítésben a 34. helyen fejezte be az alapversenyt, a döntőhöz legalább 577 körös teljesítményre lett volna szükség. Érdekesség, hogy az alapversenyt élen záró kínai Csiang Zsan-hszin jobbat lőtt (587 kör, olimpiai selejtezős csúcs), mint egy nappal korábban a férfiaknál az indiai Chaudhary Saurabh (586).

Köregységben nem azt az eredményt értem el, amit szerettem volna, és ezzel nem sikerült döntőbe jutnom, de nem csüggedek, mert van még egy versenyszámom, és egyébként is azt érzem, hogy abban jobb vagyok” – értékelt Major Veronika a selejtező után, utalva a sportpisztoly 25 méteres versenyszámára, melyben jövő csütörtökön és pénteken lesz érdekelt.

Ezután kitért a gyengébb kezdésére. „Az elején óvatos voltam, szinte nem is volt olyan lövés, amit egyből ellőttem volna, hanem előtte letettem a fegyvert, újragondoltam, megint felemeltem. Amint sikerült felszabadulnom, már élvezni tudtam a versenyt, és jó sorozatokat tudtam leadni” – tette hozzá a 24 éves keszthelyi sportlövő, akinek jól jöttek az elején a kapitány tanácsai.

Szükségem van arra, hogy valaki ott álljon mögöttem, és megkocogtassa a vállam, mikor mire figyeljek. Egyébként is sokszor ki szoktam hozzá menni egyeztetni. Tudat alatt bennem volt, hogy olimpián vagyok, de a buszon sem azon töprengtem, hogy nekem most bizonyítanom kell. A következő számomban úgy szeretnék lőni, mint itt a végén, hogy jól érezzem magam, és azért csináljam, mert szeretem.”

Major elmondta, hogy sajnos nem látta Szilágyi Áron döntőjét, mert akkor már le kellett feküdnie aludni, hogy kipihenje magát reggelre. „Nekem is adott egy plusz lendületet, sajnos nem eleget. Büszke vagyok arra, hogy a magyar csapat tagja lehetek, és ilyen világklasszisokkal együtt képviselhetem az országot.”

SPORTLÖVÉSZET
Légpisztoly. Nők. Egyéni. Olimpiai bajnok:
Vitalina Bacaraskina (Orosz csapat) 240.3 – olimpiai csúcs (alapverseny: 582), 2. Antoaneta Kosztadinova (Bulgária) 239.4 (578), 3. Csiang Zsan-hszin (Kína) 218 (587), 4. Olena Kosztevics (Ukrajna) 197.6, (577) 5. Lin Jüe-mej (Kína) 176.6 (579), 6. Anna Korakaki (Görögország) 157.4 (585). ... 34. Major Veronika (Magyarország) 566

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik