Tenisz: Piros Zsombor Brestben, Udvardy Panna Mexikóban nyert mérkőzést

Vágólapra másolva!
2023.10.25. 17:45
null
Udvardy Panna (Fotó: Getty Images)
Győzelemmel abszolválta a mexikói Tampicóban zajló challengertorna első fordulóját Udvardy Panna. Piros Zsombor a franciaországi Brestben jutott be a helyi challengertorna második fordulójába.

 

A világranglista 123. helyén álló Udvardyt alaposan meglepte ellenfele, a selejtezőből érkező és a WTA világranglistáján a 899. helyen jegyzett Jessica Hinojosa Gómez, aki a rövidítésben szettelőnybe került. A magyar lány ezután összekapta magát, és egy gémet elveszítve megfordította a találkozót, majd a döcögős kezdés dacára simán nyert.

Piros magabiztosan kezdte a világranglista 101. helyén álló Liad Broady elleni ütközetet, s két játékot engedve ellenfelének behúzta az első szettet. A tornán hetedik helyen kiemelt brit versenyző ezután képes volt az egyenlítésre, majd jött a döntő szett, amelyben a magyar teniszező rövidítésben múlta felül riválisát.

TENISZ
FÉRFI CHALLENGERTORNA, BREST (FRANCIAORSZÁG)
1. FORDULÓ

Piros–Broady (brit, 7.) 6:2, 4:6, 7:6 (7–3)

NŐI CHALLENGERTORNA, TAMPICO (MEXIKÓ)
1. FORDULÓ
Udvardy P.–Hinojosa Gómez (mexikói) 6:7 (3–7), 6:0, 6:1

Legfrissebb hírek

Marozsán rontott, Bondár és Gálfi újra top 100-as a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.05.05. 10:08

Negóék nyertek, De Zerbiék döntetlent játszottak, a Lyon kikapott a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2025.05.04. 22:21

Piros Zsombor tornát nyert Csehországban

Tenisz
2025.05.04. 13:37

Piros Zsombor döntőt játszik Ostravában

Tenisz
2025.05.03. 15:13

Tenisz: Piros Zsombor elődöntős Ostravában

Tenisz
2025.05.02. 14:09

Piros Zsombor a nyolc között az ostravai tornán

Tenisz
2025.05.01. 16:42

Ligue 1: Amin Guiri ollózott, nyert a Marseille

Francia labdarúgás
2025.04.27. 23:12

Udvardy Panna a főtábla első körében búcsúzott Madridban

Tenisz
2025.04.23. 16:37
Ezek is érdekelhetik