Tenisz: Babosék elődöntőbe jutottak Dohában

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.02.26. 17:23
A második helyen kiemelt Babos Tímea, Kristina Mladenovic duó két játszmában, 6:3, 6:3-ra legyőzte az ötödikként rangsorolt Nicole Melichar, Hszü Ji-fan amerikai, kínai kettőst a dohai kemény pályás női tenisztorna páros versenyének harmadik fordulójában, ezzel bejutott a legjobb négy közé.

Babosék az első játszmában háromszor is elvették Melicharék adogatását, így az is belefért a szett megnyeréséhez, hogy egyszer elveszítették a sajátjukat (6:3). Az Australian Open-győztes magyar, francia páros a második felvonásban nehezebben tudta megtörni ellenfelét, Melicharék 0:1-nél és 1:2-nél is hárítottak két bréklabdát, 4:3-as előnynél viszont Babosék a játszmán belüli hatodik bréklehetőségükkel már éltek, majd adogatóként befejezték a meccset (6:3).

A találkozó 62 percig tartott.

Babosék az elődöntőben a hatodik kiemelt Gabriela Dabrowski, Jelena Ostapenko kanadai, lett kettőssel találkoznak.

WTA-TORNA, DOHA (3 240 445 dollár, kemény pálya)
PÁROS, NEGYEDDÖNTŐ

Babos, Mladenovic (magyar, francia, 2.)–Melichar, Hszü Ji-fan (amerikai, kínai, 5.) 6:3, 6:3

Legfrissebb hírek

Wimbledon: az idén is semlegességi nyilatkozatot várnak el az orosz teniszezőktől

Tenisz
Tegnap, 11:16

’s-hertogenboschi tenisztorna: Stollár Fanny döntős párosban

Tenisz
2025.06.13. 13:29

Baboséknak a negyeddöntő jelentette a londoni végállomást

Tenisz
2025.06.12. 16:53

Hét százalékkal nő a pénzdíj Wimbledonban

Tenisz
2025.06.12. 13:53

Stollárék párosa elődöntős a ’s-hertogenboschi tenisztornán

Tenisz
2025.06.11. 18:17

Fucsovics Márton negyeddöntős Stuttgartban

Tenisz
2025.06.11. 13:03

Fucsovics két szoros játszmában nyert, bejutott a nyolcaddöntőbe Stuttgartban

Tenisz
2025.06.10. 13:39

Bondár Anna elvesztette a döntőt Bariban

Tenisz
2025.06.08. 23:04
Ezek is érdekelhetik