Tenisz: a MOK megteszi az etikai lépéseket a hamis PCR-tesztek ügyében

MTI/ CS. B.MTI/ CS. B.
Vágólapra másolva!
2022.02.04. 15:17
null
A MOK megteszi az etikai lépéseket a hamis PCR-tesztek ügyében (Fotó: MOK)
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöksége mélyen elítéli a történteket, megteszi a szükséges és jogszerű etikai lépéseket a hamis oltási igazolásokat kiállítókkal szemben - tájékoztatta a szervezet pénteken az MTI-t.

 

„A Magyar Orvosi Kamara elnöksége megdöbbenéssel értesül arról, hogy miközben a Covid-19 járvány több, mint negyvenegyezer honfitársunk életét követelte és már második éve hatalmas terhelést okoz az egészségügy dolgozóinak, vannak olyan kollégák, akik anyagi vagy egyéb érdekből hamis oltási igazolásokat, hamis teszteredményeket adnak ki” – fogalmaztak a közleményben.

Hangsúlyozták, hogy ez az orvosi esküvel és hivatással ellentétes cselekedet.

A Semmelweis Egyetem (SE) csütörtökön közölte az MTI-vel, hogy felfüggesztette annak az orvosnak a munkavégzését, aki hamis PCR-teszteket állított ki. Azt írták, a rektor azonnali hatósági eljárást kezdeményezett és belső vizsgálatot indított, miután egy intézményi rutinellenőrzésen kiderült: az egyetem nevében több esetben úgy állítottak ki negatív PCR-leletet a Magyar Teniszszövetség (MTSZ) tagjainak, hogy az adott mintákat az intézmény laborja nem vizsgálta.

A belső eljárás lezárása után az egyetem, a leleteken is szereplő – időközben szakvizsgát tett – orvos munkavégzését felfüggesztette, valamint az MTSZ keretorvosi tevékenységére vonatkozó, úgynevezett „további jogviszony létesítése és fenntartása tárgyában” kiadott engedélyét február 1-jén visszavonta, így az orvos a továbbiakban nem láthatja el ezeket a feladatait sem – olvasható a közleményben.

Korábban a Magyar Teniszszövetség tudatta: belső vizsgálatot indítottak koronavírus-tesztekkel való esetleges visszaélésekkel kapcsolatban. Csütörtöki közleményében az MTSZ azt írta, hogy az elmúlt 48 órában tudomásukra jutott: alapos a gyanú, hogy visszaélések történhettek a koronavírus-fertőzés kimutatására szolgáló PCR-tesztekkel kapcsolatban, e visszaélésekben pedig a szövetség egyes sportolói, edzői és munkavállalói is érintettek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik