Roland Garros: nem tudják hova tenni Zverev betegségét a szervezők

2023.06.06. 20:00
null
Zverev nem elégedett azzal, ahogy a betegségéhez viszonyulnak a Garroson (Fotó: AFP)
A Párizsban zajló Roland Garroson 22. kiemeltként a negyeddöntőbe jutó Alexander Zverev teljesen kiakadt a torna szervezőire, mert szerinte teljes a káosz a cukorbetegsége és az inzulininjekciói beadása körül.

 

Zverevnél nagyjából hároméves korában diagnosztizálták az 1. típusú cukorbetegséget, ami miatt állandó inzulininjekciókra szorul. Az ATP-nél eddig megengedték neki, hogy a néhány másodperc alatt elvégezhető injekciózást a pálya szélén hajtsa végre a különböző tornákon, ám a Roland Garros szervezői ezt nem engedélyezték számára.

A Dimitrov elleni nyolcaddöntő második játszmája után Zverev jelezte Aurélie Tourte székbírónak, hogy bemenne az öltözőbe, mire az volt a válasz a francia mérkőzésvezetőtől, ez toalettszünetnek minősül, amiből csak kettő engedélyezett.

„Az ATP versenyein nincs ezzel gond, ott engedik, hogy a pálya mellett adhassam be magamnak az inzulint, itt nem. Azt mondták, hogy toalettszünetnek számít, ha bemegyek az öltözőbe, de erre kevés lesz a két lehetőség” – mondta Zverev, aki elárulta, hosszabb meccseken akár 4-5 injekcióra is szüksége lehet.

A német szerint a Tiafoe elleni mérkőzésén a supervisor nem tudott a betegségéről, és teljesen kétségbe esett, amikor meglátta a kezében az injekciós tűt.

„Orvost akart hívni, hogy ő adja be nekem az inzulint, de aki nem specialista, nem tudhatja, hogy mennyit kell pontosan beadnom, ráadásul hároméves korom óta ezt csinálom” – fogalmazott Zverev a Dimitrov elleni találkozó utáni sajtótájékoztatón, ahol kitért arra is, hogy az őt érintő szabályokat jó lenne pontosítani.

„Nekem nincs gondom azzal, ha a pálya mellett adom be magamnak az inzulint, de a szervezők azt mondták, hogy ez furcsa lenne. Nem tartom helyesnek, hogy ezt mondják, nekem az inzulintól függ az életem. Megkérdeztem, hogy szerintük mégis mi ebben a fura. Tán azt hiszik, hogy doppingolok? Nem igazán volt annak a beszélgetésnek értelme” – idézte az érintettet a sajtótájékoztatóról beszámoló eurosport.hu.

Legfrissebb hírek

Elmaradt az újabb bravúr, Fucsovics kikapott Davidovichtól Wimbledonban

Tenisz
6 órája

Oszaka karriercsúcsot ért el Wimbledonban

Tenisz
10 órája

Stollárék párosa győzelemmel kezdett Wimbledonban

Tenisz
12 órája

Zverev jó két óra alatt továbbjutott a második fordulóból Wimbledonban

Tenisz
2026.07.02. 20:12

Djokovics tovább folytatta a Cicipasz elleni nagy sorozatát

Tenisz
2026.07.01. 23:01

WTA-vb: Indian Wellsbe költözik a torna

Tenisz
2026.07.01. 19:08

Zverev négy szettben győzte le a wimbledoni újoncot

Tenisz
2026.06.30. 20:30

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.06.29. 10:20
Ezek is érdekelhetik