Li Na próbálja megfosztani címétől Azarenkát az Aus. Open fináléjában

Vágólapra másolva!
2013.01.24. 08:10
null
Azarenka meggyőző, picit kapkodó játékkal nyerte meg az elődöntőt (Fotó: Reuters)
A papírformának megfelelőn az első helyen kiemelt fehérorosz Viktorija Azarenka ott lesz az Australian Open női egyesének a döntőjében, ahol ellenfele majd a hatodik helyen kiemelt kínai Li Na lesz. A csütörtöki elődöntők során előbbi a 29. helyen rangsorolt amerikai Sloane Stephenst, míg a kínai a második helyen kiemelt orosz Marija Sarapovát búcsúztatta két-két szettben.

 

Előbb a kínai Li Na állította meg szívós játékával az elődöntőig menetelő Sarapovát. A tavalyi döntős orosz – meg a 2007-es finalista, illetve a 2008-as győztes – próbált irányítani, támadni, de mintha a falról pattant volna vissza. A kínai hárított, védekezett, és amint lehetősége nyílt rá, kíméletlen és gyilkos ütésekkel demoralizálta ellenfelét.

Sarapovát megállították
Sarapovát megállították

Ennek nem is lehetett más a végkifejlete, mint a meggyőző kínai siker az egyre inkább kedvét és önbizalmát vesztő orosz ellen. Pedig a papírforma, a múlt statisztikái – 8–4-re vezetett az orosz, tavaly háromszor találkoztak, mindháromszor ő nyert –, valamint a tornán mutatott forma is Sarapova mellett szólt, ám összesen ennyit számítottak.

Még ennél is simábbnak tűnt a második elődöntő. Legalábbis a papírformán túl annak első szettje alapján is, amelyen a megilletődött Stephens csak egy gémet tudott megnyerni. Azarenka ment előre, mint a gőzmozdony, valósággal „leütötte” a pályáról az amerikait. A második szett azonban már közel sem ment ilyen könnyen, és ez betudható a fonalat elkapó amerikainak éppen úgy, mint a kapkodó, olykor csapkodó fehérorosznak.

Azarenka 5:3-as vezetésénél már a mérkőzésért adogathatott, és nem kevesebb, mint öt meccslabdánál ő hibázott. Sima ütéseket rontott: kétszer hosszút, kétszer hálót ütött, egyszer pedig szélest. Az ütések közben olyan arcot vágott, mint aki vért ivott, a hibák után pedig összetört, és a föld alá süllyedt volna. Stephens szép emlékeket akart hagyni magáról, a harmadik bréklabdájából felzárkózott 5:4-re. Talán nem véletlen, hogy a fehérorosz favorit rövid szünetet kért. Alighanem a gondolatai rendezésére volt szüksége leginkább. A folytatás rövid volt, szoros gémben ugyan, de Azarenka visszabrékelte az amerikait, így övé lett a mérkőzés.

Azarenka tavaly Sarapovát múlta felül a döntőben (6:3, 6:0), így Ausztráliában jó a döntőbeli mutatója, nem úgy kínai riválisának. Li Na 2011-ben léphetett pályára a döntőben, de a belga Kim Clijsterstől három szettben (3:6, 6:3, 6:3) kapott ki. A fehérorosz és a kínai egymás elleni mérlege szoros állást mutat (5–4 Azarenkának), árnyalja azonban a képet, hogy az első öt találkozásukból négyet nyert meg Li Na – legutóbb éppen az Australian Openen, még a 2011-es nyolcaddöntőben –, azóta viszont csak a világelső hagyta el győztesen a pályát.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (30 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, ELŐDÖNTŐ
Azarenka (fehérorosz, 1.)–Stephens (amerikai, 29.) 6:1, 6:4
Li Na (kínai, 6.)–Sarapova (orosz, 2.) 6:2, 6:2
A DÖNTŐBEN
Azarenka (fehérorosz, 1.)–Li Na (kínai, 6.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik