„Nincs bennem hiányérzet” – Fucsovics jó érzésekkel búcsúzott Wimbledontól

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.07.06. 11:49
null
Fucsovics Márton (Fotó: Getty Images)
Bár a 10. kiemelt Ben Shelton remek szerváival nem igazán tudott mit kezdeni Fucsovics Márton, összességében jó élményekkel távozott az idei wimbledoni tornáról, hiszen az ATP-listán visszakerült a legjobb százba, és a US Opent minden bizonnyal főtáblásként kezdheti.

A wimbledoni torna selejtezőjének első kiemeltje, Fucsovics Márton szerencsés vesztesként került a főtáblára, utána az amerikai Aleksandar Kovacevic ellen győzelemmel kezdett, majd hatalmas csatában, szintén öt szettben legyőzte a francia Gaël Monfilst. A harmadik akadályt már nem tudta sikerrel venni a 10. kiemelt Ben Shelton ellen, de az amerikai 6:3, 7:6, 6:2-es győzelme ellenére is büszke lehet a teljesítményére – erről beszélt a magyar szövetségnek adott meccs utáni interjújában.

Jó meccs volt, jó pontokat játszottunk, megtettem mindent, végig ott voltam fejben – értékelte röviden a mérkőzést Fucsovics. – Sajnos nagyon jól szervált, szinte esélyem sem volt az adogatásainál. Ő nyilván frissebb volt, bennem volt két ötszettes mérkőzés. Nem vagyok elkenődve, nincs bennem hiányérzet, ebben ennyi volt.”

Az interjúban Fucsovics Márton azt is elárulta: a torna alatt a combizmával bajlódott, többször kellett segítségül hívni a fizioterapeutát.

Nem voltam százszázalékos fizikailag, de mentálisan és játékban igen – ennek köszönhetem, hogy idáig jutottam” – mondta a 33 éves játékos, aki teljesítményével visszakerül a világ száz legjobb teniszezője közé, s minden bizonnyal a US Openen már főtáblásként indulhat.

Fucsovics Shelton előtti ellenfele, Gaël Monfils 38 évesen jutott a főtáblára a brit fővárosban, és a magyar teniszező boldog lenne, ha ez neki is sikerülne.

Aláírnám, hogy harmincnyolc-harminckilenc évesen Wimledonban még főtáblát játszanék. Nagyon remélem, hogy így lesz, mindent meg fogok tenni érte.”

Tenisz
2025.07.05. 21:00

Fucsovics két szettig felvette a versenyt Sheltonnal, de búcsúzott Wimbledontól

A tizedik helyen kiemelt amerikai az olasz Lorenzo Sonegóval találkozik a következő körben.

WIMBLEDON, LONDON (53.550 millió font, fű)
FÉRFI EGYES, 3. FORDULÓ
Shelton (amerikai, 10.)–Fucsovics (magyar) 6:3, 7:6 (7–4), 6:2

 

 

Legfrissebb hírek

Wimbledon: négy szettben nyerve döntőbe jutott a címvédő férfi egyesben

Tenisz
2025.07.11. 17:42

Djokovics tizennegyedszer elődöntős Wimbledonban, Sinner is a négy közé jutott

Tenisz
2025.07.09. 20:50

Wimbledon: érvényesült a papírforma, kiestek Babosék

Tenisz
2025.07.09. 18:05

Wimbledon: simán verte orosz ellenfelét Swiatek, Bencic Andrejevát is kiejtette

Tenisz
2025.07.09. 16:07

Dimitrov kétszettes előnyben feladta a meccset, Sinner játszmagyőzelem nélkül jutott tovább

Tenisz
2025.07.07. 22:10

Wimbledon: Babosék a negyeddöntőbe jutottak; döntő pillanatokban hibáztak, és kiestek Stollárék

Tenisz
2025.07.07. 15:32

Sérülés miatt Fritz 40 perc alatt továbbjutott; Szabalenka is ott van a nyolc között Wimbledonban

Tenisz
2025.07.06. 22:30

„Nincs bennem hiányérzet” – Fucsovics jó érzésekkel búcsúzott Wimbledontól

Tenisz
2025.07.06. 11:49
Ezek is érdekelhetik