Téli EYOF: Tóth Lili Anna hetedik lett snowboard crossban

Vágólapra másolva!
2023.01.26. 19:04
null
Tóth Lili Anna (Fotó: MOB-Média)
Az alpesi síző lányok óriás-műlesiklással folytatták a szereplést a Friuli Venezia Giuliában zajló téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon, valamint szerephez jutottak a snowboard crossosok (Tóth Lili Anna hetedik helye figyelemre méltó), a biatlonosok és a curlingesek is – számolt be róla az olimpia.hu.

 

Minden jó, ha jó a vége – és erről Tóth Lili Anna tudna leginkább mesélni a téli EYOF csütörtöki snowboard cross versenyei után. A Körte SE versenyzője reggel még úgy érezte, ez nem az ő napja lesz, de azután az edzői lelket öntöttek belé, és a biztató szavak remek táptalajra találtak – a magyar fiatal hetedikként végzett a versenyen.

„Összeszedtem magam, csináltam egy biztonságos kvalifikációt, azután az első körömben második lettem, így sikerült bejutnom a kisdöntőbe – mondta Tóth Lili Anna. – Rosszul kezdődött, de nagyon jól végződött ez a nap, ami pedig magát az eseményt illeti: nagyon jó és hasznos itt lenni, és a többi nemzettel együtt edzeni, mert nagyon sokat lehet belőle tanulni.”

A fiúknál Barabás Bálint is úgy érezte, kihozott magából mindent, ami a 17. helyet eredményezte számára. „Az eredmény csak egy szám, az a fontos, hogy mindent meg tudtam csinálni, amit az edzéseken. A mezőny nagyon sűrű, nem egyszerű ilyen ellenfeleket legyőzni, de próbáltam minél előrébb végezni” – mondta.

Szőllős Dániel (Fotó: MOB-Média)
Szőllős Dániel (Fotó: MOB-Média)

 

A biatlonos fiúk 12.5, a lányok 10 kilométert teljesítettek a Forni Avoltri melletti biatlonpályán, amely festői helyszínen fekszik, igaz, a versenyzőknek erre volt a legkevesebb idejük figyelni. Szőllős Dániel a 66., Bozóki Laura a 49. helyen végzett.

„Nagy élmény, hogy itt lehetek, és örülök, hogy bár nagyon nehéz volt a pálya, egész jó eredményt tudtam elérni. Sokkal jobban ment a síelés, mint tegnap” – mondta Szőllős.

„Amit tudtam, megtettem, az első lövést kicsit elrontottam, de utána felhoztam magam. Sajnos amiatt veszítettem egy kis időt, hogy elestem az egyik lefelében” – tette hozzá Bozóki.

Bozóki Laura (Fotó: MOB-Média)
Bozóki Laura (Fotó: MOB-Média)

 

Az alpesi síző lányokra az óriás-műlesiklás várt ezen a napon: a négy lány közül hárman jutottak a második futamba – Körtvélyessy Dóra sajnos az elsőben kiesett. A legjobb eredményt Szeghalmi Fanni érte el: a 39. helyen végzett.

„Az első futamban hibáztam, de a másodikban javítottam, igaz, azt a pályát valamivel egyenesebbre, gyorsabbra is tűzték, ami nekem jobban feküdt. Amit elterveztem, megvalósítottam” – mondta Szeghalmi.

A 41. helyen célba érő Kovács Blanka úgy érezte, élete legnehezebb óriás-műlesiklása volt a mai a szokatlanul hosszú pályán. „A rajt előtt nagyon izgultam, mert az edzők mondták, hogy a végén a gyors szakaszon sok az esés, úgyhogy ott fokozottan figyeltem. Összességében nagyon tetszett a pálya” – mondta Kovács.

Harmati Virág az első futamon a negyedik kapuban elesett, de folytatni tudta a versenyt, igaz, jelentős hátránnyal. „A második futamot jobban éreztem, és bár abban is akadtak hibák, összességében boldog vagyok” – értékelt Harmati.

Curlingcsapatunk vereséggel fejezte be a szereplését a téli EYOF-on: hatalmas küzdelemben 6–5-re maradt alul Csehországgal szemben, így két győzelemmel és négy vereséggel zárta a vegyes csapatok versenyét.

XVI. TÉLI EURÓPAI IFJÚSÁGI FESZTIVÁL

Alpesi sí. Lányok. Óriás-műlesiklás: 1. Ludovica Righi (Olaszország) 2:46.48, 2. Moa Landström (Svédország) 2:46.75, 3. Nadine Hundegger (Ausztria) 2:46.87, ...39. Szeghalmi Fanni (Magyarország) 3:01.69, ...41. Kovács Blanka (Magyarország) 3:02.02, ...47. Harmati Virág (Magyarország) 3:11.80

Biatlon. Fiúk. 12.5 km: 1. Pavel Trojer (Szlovénia) 34:52.2, 2. Michal Adamov (Szlovákia) 1:31.4 perc hátrány, 3. Guillaume Poirot (Franciaország) 1:40.5 p h., ...66. Szőllős Dániel (Magyarország) 13:34.3 p h. Lányok. 10 km: 1. Julia Tannheimer (Németország) 34:02.3, 2. Voldiya Galmace Paulin (Franciaország) 9.8 mp h., 3. Olekszandra Merkusina (Ukrajna) 1:38.9 p h., ...49. Bozóki Laura (Magyarország) 10:21.6 p h.

Snowboard cross. Fiúk: 1. Achille Leleu (Franciaország), 2. Daan Stam (Hollandia), 3. Felix Schwenkel (Németország), ...17. Barabás Bálint (Magyarország). Lányok: 1. Felicie Leicht (Franciaország), 2. Lea Casta (Franciaország), 3. Karolina Sperlová (Csehország), ...7. Tóth Lili Anna (Magyarország)

Curling. Vegyes csapat: Csehország–Magyarország 6–5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik