Rp. gyorskorcsolya: Krueger Cole már nem tagja az olimpiai keretnek

Vágólapra másolva!
2021.09.20. 15:16
null
Sajtónyilvános edzést tartott a rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott (Fotó: Árvai Károly)
Kinyíltak a kapuk hosszú idő után: sajtónyilvános edzést tartott a magyar rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott hétfőn délelőtt – a csapat gőzerővel készül a szezonra, amely hétvégén a hazai olimpiai válogatóversennyel kezdődik.


Bár a short track válogatott már április végén megkezdte a felkészülést a szezonra, a nyár nagyobb részét Olaszországban töltötte a csapat: legjobbjaink magaslaton gyűjtötték az erőt – és a kilométereket.

Mindezt az első hetekben kerékpáron és futva tették leginkább, majd szép fokozatosan a jeges edzések vették át a főszerepet.

Hétfőn sajtónyilvános edzést tartott a csapat, ahol egyértelművé vált: már most magas fordulatszámon pörögnek a versenyzők.

Ez persze nem véletlen, hiszen szombaton és vasárnap sok minden eldől, merthogy olimpiai válogatóversenyre kerül sor a Gyakorló Jégcsarnokban.

A férfiaknál három, a nőknél öt versenyző vívhatja ki a jogot arra, hogy a négy állomásból álló világkupa-sorozatban (melynek harmadik versenyét Debrecen rendezi november 18. és 21. között) jégre léphessen – a szakmai stáb döntése értelmében ugyanis Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Krueger John-Henry és Jászapáti Petra a korábbi eredményei és az edzésen mutatott teljesítménye miatt védettséget élvez.

(Fotó: Árvai Károly)
(Fotó: Árvai Károly)


A vk-sorozat négy versenyéből a legjobb három eredmény számít majd be a végső rangsorba: 500 és 1000 méteren 32-32, 1500-on pedig 36-36 short trackes indulhat a pekingi játékokon.

De persze a legnagyobb figyelmet a férfiváltónk kapja – nem véletlenül, hiszen 2018-ban Pjongcsangban a Liu Shaolin, Liu Shaoang, Burján Csaba, Knoch Viktor összetételű kvartett Magyarország első téli olimpiai aranyérmét szerezte meg.

A cél persze a címvédés.

Nagyon keményen dolgoztunk, a hangulat is jó a csapatban. Előttünk van a kvalifikációs világkupa-sorozat, szeretnénk minél hamarabb bebiztosítani a kvótát, s utána nyugodtan készülni tovább, hogy Pekingbe úgy, olyan állapotban érkezhessünk meg, hogy mi magunk is elhiggyük, igenis van esélyünk a címvédésre” – mondta Liu Shaolin Sándor.

(Fotó: Árvai Károly)
(Fotó: Árvai Károly)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik