Alpesi sí: Bode Miller szakkommentátorként folytatja

MTI MTIMTI MTI
2017.10.31. 13:11
Bode Miller, az amerikaiak olimpiai bajnok alpesi sízője kizártnak nevezte, hogy valaha is profi szinten versenyezzen a jövőben, s a közelgő téli olimpián szakkommentátorként dolgozik majd.


A 40 éves, olimpiai aranyérme mellett hatszoros világbajnok és kétszeres összetett világkupa-győztes síelő hivatalosan még nem vonult vissza, ám a 2015-ös hazai világbajnokság óta nem indult sem a vk-ban, sem világbajnokságon.
A 40 éves, olimpiai aranyérme mellett hatszoros világbajnok és kétszeres összetett világkupa-győztes síelő hivatalosan még nem vonult vissza, ám a 2015-ös hazai világbajnokság óta nem indult sem a vk-ban, sem világbajnokságon.

Miller, aki az egyetlen amerikai alpesi síző, aki öt olimpián is rajthoz állt, a februári pjongcsangi játékokon az NBC tévécsatorna szakkommentátoraként vesz részt. A sportoló az egyik korábbi, októberi interjúban kijelentette, „semmi esély” arra, hogy még visszatérjen.

A sportág egyik legszínesebb alakja még 2015-ben úgy nyilatkozott, hogy fizikailag nagyszerű állapotban van, s örülne, ha gyermekei láthatnák a legmagasabb szinten versenyezni.

Ezt követően tavaly év végén egy új sílécgyártó lécein vissza akart térni a vk-sorozatba, ám korábbi szponzora ezt megakadályozta, mondván, az amerikainak még szerződése van.

 

Legfrissebb hírek

Visszavonult Michelle Gisin kétszeres olimpiai bajnok alpesi síző

Téli sportok
2026.11.03. 16:02

Sofia Goggia súlyos neurológiai tünetek miatt kihagyja az alpesisí-vk idénynyitóját

Téli sportok
2026.10.09. 14:10

Alpesi sí: Lindsey Vonn bekerült az amerikai vk-keretbe

Téli sportok
2026.10.08. 11:19

Mikaela Shiffrin: Műlesiklásban edzés nélkül elindulni olyan, mintha beugranék egy turmixgépbe, és megpróbálnám elkerülni a pengéket

Téli sportok
2026.10.06. 22:31

Történelmi magyar siker az alpesi sízők dél-amerikai sorozatában

Téli sportok
2026.09.29. 12:43

Véget ért Lara Gut-Behrami olimpiai bajnok alpesi síző pályafutása

Téli sportok
2026.08.05. 20:31

Kékesi Márton alpesi síző lezárta válogatottbeli pályafutását

Téli sportok
2026.06.17. 17:20

Lindsey Vonn ősszel újra sílécre állna

Téli sportok
2026.04.22. 17:40