NOB: új sportággal bővül a téli olimpia műsora is

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.07.20. 12:24
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kedden jóváhagyta, hogy a síhegymászás szerepeljen az olaszországi Milánóban és Cortina D'Ampezzóban 2026-ban sorra kerülő téli olimpia programjában – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

Az új olimpiai sportágban 48 résztvevő indulhat majd – 24 férfi és 24 nő –, és öt számban hirdetnek győztest, az egyéni viadalok mellett vegyes váltóra is sor kerül. A NOB indoklásként kiemelte: a rendező Olaszországban rendkívül népszerű a sportág, amely a világ több országában, így az Egyesült Államokban és Kanadában is egyre nagyobb figyelmet kap.

A síhegymászás már szerepelt a 2020-as, lausanne-i téli ifjúsági játékok műsorán – tette hozzá a távirati iroda.

A téli olimpiai programba legutóbb 1998-as, naganói seregszemlére vettek fel új sportágat, akkor a hódeszka mutatkozott be, a síhegymászás pedig a 16. sportág lesz – írta az MTI.

Ebben a versenyzők a pályán felváltva haladnak felfelé, illetve lefelé, és a terep nehézségétől függ, hogy használják a síléceiket – sífutás vagy lesiklás közben –, vagy csak a hátukon viszik magukkal.

Legfrissebb hírek

Téli olimpia: nagy bukás és amerikai elsőség a férfi lesiklók első edzésén

Téli sportok
24 perce

Milánó 2026: ismét a legjobb három nemzet közé kerülnének a németek

Téli sportok
42 perce

Svájc az egyetlen jelölt a 2038-as téli olimpia megrendezésére

Téli sportok
3 órája

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
8 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
Tegnap, 13:31

NOB: nincs menetrendje az orosz sportot sújtó szankciók feloldásának

Téli sportok
Tegnap, 10:30

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
Tegnap, 10:20

Megvalósulhat-e még Lindsey Vonn tündérmeséje?

Téli sportok
Tegnap, 9:15
Ezek is érdekelhetik