Szocsi 2014: az orosz hokisok kihagyják a megnyitót

Vágólapra másolva!
2014.01.30. 10:39
Az orosz jégkorong-válogatott nem vesz részt a szocsi téli olimpia jövő pénteki megnyitóján.

A csapat vezetői úgy döntöttek, hogy nem február 6-án, hanem csak 8-án utaznak Szocsiba a most szerdától zajló kazanyi edzőtáborból.

A házigazda együttes azon hokisai, akik a hazai bajnokságban (KHL) szerepelnek, már ott vannak a felkészülésen, akárcsak a tartalékok, az NHL-es sztárok azonban csak február 10-én érkeznek.

Amint a szocsi olimpia sajtószolgálata csütörtökön jelezte: Ilja Kovalcsuk, a szentpétervári SZKA klasszisa volt az egyik esélyes, hogy vigye hazája zászlaját a megnyitón.

Az oroszok február 8-án a lettekkel, másnap a svájciakkal terveztek edzőmérkőzést Szocsiban, ám az első találkozót végül nem rendezik meg.

A házigazda első olimpiai meccse február 13-án lesz a szlovénok ellen.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14

Milánó 2026: a NOB szeptemberben határozhat az oroszok részvételéről

Egyéb egyéni
2025.06.26. 17:54

Nem indulhatnak orosz szánkósok a 2026-os téli olimpián

Téli sportok
2025.06.18. 18:17

Jégkorong: igazi sztárparádé várható az olimpián

Jégkorong
2025.06.17. 15:08

Milánó 2026: érvényben marad az orosz hokiválogatott kizárása

Egyéb egyéni
2025.05.27. 15:05

Négy év múlva Szlovákia lesz a hoki-vb házigazdája

Jégkorong
2025.05.24. 10:56

Milánó 2026: az infrastrukturális munkálatok felgyorsítását rendelte el az olasz kormány

Egyéb egyéni
2025.05.22. 12:50

Milánó 2026: a MOB elfogadta a sportági előrejelzéseket

Téli sportok
2025.05.05. 17:22
Ezek is érdekelhetik