
Utánpótlássport
2024.06.13. 14:08
Cselgáncs: vérmes reményekkel készülnek az ifjúságiak a közelgő Eb-re
Megvan az ifjúsági cselgáncsválogatott névsora a júniusi végi, szófiai Európa-bajnokságra. A korosztályos Európa-kupa-versenyeken elért eredmények alapján hét fiú és hét lány képviseli majd a magyar színeket a kontinensviadalon. Bíró Norbert szövetségi edzővel beszélgettünk a várakozásokról.

Utánpótlássport
2024.06.10. 18:07
Röplabda: Vasas-duplázás az U17-es és az U13-as leánybajnokságban
A Vasas SC győzelmével zárult az U17-es és az U13-as leány röplabdázók országos döntője is. Mindeközben az U17-es fiúk között a fehérvári MÁV Előre, míg az U13-asok mezőnyében az Egri VSI szerezte meg az aranyérmet.

Utánpótlássport
2024.06.09. 19:21
Cselgáncs: Mamira és Szeleczki stabilan szállítja a junior Ek-érmeket
A felénél jár a junior cselgáncsozók Európa-kupa-szezonja, és a női szakág képviselői – elsősorban Mamira Luca és Szeleczki Szabina révén – nem is maradt adósak a jó eredményekkel. Radics Attila szövetségi edző pozitívan értékelte a lányok eddigi szereplését, ugyanakkor bízik benne, a korosztályos Eb-ig hátralévő versenyeken még ennél is jobb teljesítményre lesznek képesek a fiatalok.

Utánpótlássport
2024.06.08. 18:21
Röplabda: halmozzák az aranyakat a kecskemétiek az up-bajnokságokban
Az eddig véget ért két fiú országos döntőből a Kecskeméti Sportiskola csapatai mindkettőt megnyerték a korosztályos röplabda-bajnokságokban. Ráadásul az U20-as és U15-ös bajnoki cím megszerzése után a KESI az U17-esek és az U13-asok hatos döntőjében is jó eséllyel pályázhat az aranyra.

Utánpótlássport
2024.06.02. 16:35
Kosár: Buglyó Barna Európa legjobbjai ellen is megmutathatta magát
Egyedüli magyar kosarasként a 18 éves Buglyó Barna is szerepelhetett az U18-as Euroliga nyolcas döntőjében a Ratiopharm Ulm színeiben. A Pakson nevelkedett fiatal immár a negyedik szezonját zárta a német klubban. Elmondta, jó formában érzi magát, és motiváltan várja a nyári válogatottprogramot az U18-as Eb-re készülvén.

Utánpótlássport
2024.05.27. 19:33
Kosár: történelmi bajnoki címet ünnepelhetett a Honvéd U20-as csapata
Több mint három évtizednyi szünet győztek újra a Budapesti Honvéd fiú kosarasai az utánpótlás-bajnokságok valamelyikében, miután az U20-asok vasárnapi döntőjében a fővárosi piros-fehérek felülmúlták a házigazda pécsieket. A győztes csapat legjobbját, az MVP-nek megválasztott Reizinger Mátét kérdeztük a diadal után.

Utánpótlássport
2024.05.25. 09:01
Kosárlabda: soproni tornával hangol az Eb-re az U18-as leányválogatott
A Laczka Miklós vezette U18-as leány kosárlabda-válogatott első nemzetközi meccseit vívja majd Sopronban, méghozzá a nyári Eb-re való felkészülés jegyében. A szövetségi edzőt kérdeztük a várakozásokról, illetve a játékosok aktuális formájáról.

Utánpótlássport
2024.05.24. 18:13
Birkózás: László Koppány kihozta magából a legtöbbet az U23-as Eb-n
A 18 éves László Koppány bravúros teljesítménnyel a döntőig menetelt, és ezüstérmet szerzett a kötöttfogásúak 130 kilós mezőnyében a bakui U23-as birkózó Európa-bajnokságon. Az FTC-KIMBA fiatalja első érmét nyerte korosztályos világversenyen, amely után elmondta, az őszi vb-n megismételné majd mostani sikerét.

Utánpótlássport
2024.05.23. 16:13
Birkózás: Sillei Jankának minden jól alakult az U15-ös Eb-n
A tavalyi, kaposvári győzelme után Sillei Janka (42 kg) idén ismét megnyerte az U15-ös Európa-bajnokságot, ezúttal Görögországban. A Vasas SC birkózója elmondta, az Eb előtt akadtak kétségei, milyen teljesítményre lesz majd képes, de a meccseken végül minden ideálisan alakult.

Utánpótlássport
2024.05.22. 17:01
Asztalitenisz: egy-egy győzelem és vereség az U13-as Eb nyitányaként
Szerdán a vegyes csapatverseny küzdelmeivel Bukarestben elrajtolt az U13-as asztalitenisz Európa-bajnokság. A mieink a portugálok elleni vereség után simán verték a horvátokat, és ezzel továbbjutottak a legjobb 16 közé. A pénteken kezdődő egyéni versenyeket a lányok között Fazekas Lizett első kiemeltként várhatja.

Utánpótlássport
2024.05.21. 18:03
Kosárlabda: a pécsi serdülők feltették a koronát a teljesítményükre
A Budapesti Honvéd legyőzésével az NKA Pécs hazai pályán ünnepelhetett, és védte meg bajnoki címét a serdülő fiú kosárlabdabajnokságban. A bajnokcsapat vezetőedzője, Moosz Milán hangsúlyozta, a siker az egész évadban elvégzett kemény munkájuk gyümölcse.

Utánpótlássport
2024.05.20. 09:01
Birkózás: értékes tapasztalatok és három érem a serdülő Eb-ről
Bácsi Péter, a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) szakmai igazgatója elégedetten értékelte a magyar fiatalok teljesítményét a görögországi U15-ös Európa-bajnokság után. A mieink három éremmel és hat pontszerző helyezéssel végeztek a kontinensviadalon.

Utánpótlássport
2024.05.14. 19:37
Birkózás: szerdán megkezdődik a görögországi U15-ös Eb
Harmincegy magyar fiatallal a mezőnyben szerdán kezdetét veszi az utánpótláskorú birkózók idei első világversenye, a görögországi U15-ös Európa-bajnokság. A mieink közül többen is éremesélyesként vágnak neki a kontinensviadalnak.

Utánpótlássport
2024.05.12. 18:41
Kosárlabda: kik voltak a legjobb fiatalok a női NB I rájátszásában?
Véget ért a női NB I/A-csoportos kosárlabda-bajnokság rájátszása. Ennek apropóján összegyűjtöttük, hogy az utánpótláskorú (2004-ben vagy azután született) játékosok közül kik nyújtották a legjobban teljesítményt a felnőtt első osztály play-offjában, azonban sorrendet ezúttal nem állítottunk fel a legjobb U20-asok között.

Utánpótlássport
2024.05.05. 19:24
Cselgáncs: nem maradtak adósak az éremesővel a Honvéd fiataljai
Hét arannyal és összesen tizenkilenc éremmel zártak a Budapest Honvéd utánpótláskorú cselgáncsozói az Újpesten rendezett 37. Budapest-kupán, a közép-európai régió egyik legrangosabb korosztályos nemzetközi versenyén. Az éremtáblázatot toronymagasan élen záró piros-fehérek edzőjét, Szabó Tibort kérdeztük a remek szereplés kapcsán.

Utánpótlássport
2024.05.04. 09:01
Jégkorong: nagyon sikeres évadot zártak a BJA korosztályos csapatai
Az U18-as hazai bajnokság megnyerése után a Budapest Jégkorong Akadémia az U16-osok között is aranyérmet ünnepelhetett, méghozzá veretlenül abszolválva a rájátszást. A serdülők másodedzője, Jászai Dávid szerint a csapatban elért sikereknél sokkal fontosabb, hogy a játékosok töretlenül fejlődnek. Reméli, az ígéretes fiatalok közül néhány éven belül majd a felnőttjégkorongban is minél többen leteszik a névjegyüket.

Utánpótlássport
2024.04.30. 09:01
Kosárlabda: tökéletesen sikerült a pécsi junior fiúk formaidőzítése
A fináléban a Sopront legyőzve a házigazda NKA Pécs nyerte meg a junior fiú kosarasok országos döntőjét. Az aranycsatában a mezőny legeredményesebbjeként 25 pontig jutó Szita Mártont kérdeztük a győztes csapatból.

Utánpótlássport
2024.04.29. 14:57
Torna: kihozták magukból a legtöbbet a fiúk az ifjúsági Eb-n
Bogyó Dániel és Kis Dominik révén két magyar fiú tornász is a döntőben szerepelt egyéni összetettben az olaszországi ifjúsági Európa-bajnokságon, emellett Bogyó lólengésben is finalista volt, a nyolcadik helyen végzett. Ugyanakkor Puskás Jenő, az utánpótlás fiúválogatott szövetségi kapitánya szerint az elért helyezéseknél fontosabb, hogy a versenyzők a tudásuk legjavát nyújtották Riminiben.
25
/
53


