SYNLAB SPORT,
a cseresznye a torta tetején

Hogyan köthető egy labordiagnosztikai vállalat, jelen esetben a SYNLAB a labdarúgó-Európa-bajnoksághoz? Miért és mivel járul hozzá a magyar sportsikerekhez a cég? Cikkünkből e kérdések mellett arra is választ kapunk, miként segíthet a szervezet SYNLAB Sport elnevezésű programja a világklasszis versenyzőknek tökéletes formába lendülni. A vállalat több mint hetven, a tokiói olimpián szereplő versenyző felkészülését segítette, azonban nemcsak a profikkal, hanem amatőr és utánpótláskorú sportolókkal is foglalkozik.

Synlab épület

Mi az a SYNLAB?

A SYNLAB a világ harmadik és Európa legnagyobb labordiagnosztikai szolgáltatója. Napjainkban 40 országban van jelen, és folyamatosan terjeszkedik, Afrika, valamint Dél- és Közép-Amerika felé. A SYNLAB akvizícióval érkezett Magyarországra, számos jogelődje van. Jelenleg közel ezer munkavállalót foglalkoztat idehaza, és 2020-ban mintegy 18 és félmilliárd forint összforgalommal számolhatott. A Weiss Manfréd úti bázisa Kelet-Közép-Európa legnagyobb humándiagnosztikai laboratóriuma, a szakembereik közel hatezer négyzetméteren dolgoznak. A SYNLAB harminc magyarországi laborjában évente nagyjából ötvenmillió vizsgálatot végez. A SYNLAB a magyar állam partnereként öt megyében az összes szakellátó és kórház munkáját segíti. Allergiával, családtervezéssel kapcsolatos kérdésekkel, DNS-vizsgálatokkal, koronavírussal, környezetanalitikával, sportdiagnosztikával, szűrővizsgálatokkal, táplálkozással, emésztőrendszeri problémákkal, endokrinológiával, véralvadással és vérképzéssel egyaránt foglalkozik a diagnosztikai oldalról. A cég május óta nem magánkézben van, hiszen megjelent a frankfurti értéktőzsdén.

Fantasztikus légkör jellemzi a magyar válogatottat!

A június 11. és július 11. között, részben Magyarországon rendezett labdarúgó Európa-bajnokságon fontos feladatot végzett a SYNLAB: a játékvezetőktől kezdve a játékosokon át egészen a buszsofőrökig felelt mindenkinek a koronavírus-teszteléséért. A Synlab Hungary Kft. kereskedelmi és marketingigazgatóját, Póda Tamást kérdeztük az akkor történtekről.

Az Eb ideje alatt végig felügyeltem a munkát. Magyarország a hazai csapatot, valamint a portugál és a francia válogatottat látta vendégül. Érdekes a világsztárok közelében dolgozni, rengeteg élménnyel gazdagodtunk. Azt hiszem, a SYNLAB-nak, az UEFA-nak és az együtteseknek egyaránt tetszett a közös munka. Nagy elismerésként éltük meg, hogy mindenki maximálisan elégedett volt velünk, engem, mint futballszerető embert pedig pláne büszkeséggel tölt el. Volt olyan, aki megkérdezte tőlem, remegett-e a lábam, amikor Cristiano Ronaldóval vagy Kylian Mbappéval foglalkoztunk – be kell ismernem, sajnos olyan öreg vagyok, hogy nekem Roberto Baggiónál remegett volna, a kilencvenes években ugyanis neki szurkoltam. De nem tagadom, felejthetetlen emlékekkel gazdagodtam.

Póda Tamás leszögezte, noha a franciák és a portugálok is aranyosak voltak, a SYNLAB kedvence egyértelműen a magyar válogatott volt:

Rengeteget beszélgettünk a játékosokkal, és azt is elmondhatjuk, hogy lélekben végig együtt éltünk velük. Természetesen mi is megköszöntük nekik azt a csodálatos élményt, amelyet a csoportmérkőzések során nyújtottak. Talán elárulhatom, fantasztikus légkör jellemzi a csapatot, rendkívül összetartó a társaság. Jó érzés volt velük lenni.

Mint ismert, Marco Rossi csapata az Eb-címvédő portugálok elleni 3–0-ás vereséget követően 1–1-es döntetlent játszott a világbajnok franciákkal és 2–2-es döntetlent ért el a 2014-es vb-aranyérmes német válogatottal szemben, így hősies küzdelem után az F-csoport negyedik helyén zárt, ezzel együtt búcsúzott a tornától. Ám a SYNLAB-ban nem csak a labdarúgó Európa-bajnokság kapott kiemelt figyelmet júniusban…

Sportdiagnosztika grammra, percre pontosan lebontott étrenddel

A cég a SYNLAB Sport elnevezésű programját tavaly nyáron indította útnak.

Hatalmas potenciál rejlik a kémiai, mikrobiológiai vizsgálatainkban. Az ott megszerzett tapasztalatainkat arra használjuk fel, hogy innovatív, teljesen új vizsgálatokat fejlesszünk ki – magyarázta Póda Tamás. – Ilyen a sportdiagnosztika is. Nincs még egy, a miénkhez hasonló sportlabor Magyarországon. Ennek az üzletágnak a működését elsősorban nem a bevételek határozzák meg, sokkal inkább brandépítés céljából jött létre. Hosszú távon mindenképpen abban gondolkozunk, hogy akár nemzetközivé váljon a program.

Szász Máté, a SYNLAB sportdiagnosztikai üzletágának vezetője arról mesélt, egészen pontosan mit nyújtanak a sportolóknak.

Amatőrökkel, utánpótláskorúakkal és profi sportolókkal, olimpikonokkal egyaránt foglalkozunk. A feladatunk az, hogy lehetőség szerint minél jobb étrenddel támogassuk őket, és olyan táplálékkiegészítőkkel, ételekkel vagy a kettő közötti átmenettel segítsük a felkészülésüket, amelyek segítségével a lehető legjobb állapotban teljesítenek. A sportolók számára célzott, precíziós étrendet készítünk. A munka legnehezebb része nem magának az étrendnek a megírása, hanem a dietetikai koncepció kialakítása. Ezen múlik a sikerünk. Rá kell jönnünk, hogy milyen étrendi és szubfarmakológiai eszközökkel tudjuk támogatni a sportoló felkészülését. Máshogy dolgozunk, mint a legtöbb szakember: pontos, grammra, percre lebontott étrendet írunk, amelyet reményeink szerint betart a sportoló, és aztán újra mérünk mindent, majd megismételjük ugyanezt a folyamatot addig, amíg elérjük a kívánt hatást. Sok esetben konfliktusba kerülünk a sportolókkal. A riói olimpia előtt például az egyik versenyző úgy döntött, jól szeretne mutatni a tengerparton, emiatt elhatározta, »szálkásításba« kezd. Ez azonban a teljesítménye rovására ment volna, hiszen esetében az volt a fontos, hogy minél több ereje legyen és dinamikusabban mozogjon.

De mi a helyzet az amatőr vagy hobbi sportolókkal, nekik miért éri meg a SYNLAB Sportot választaniuk?

Ha célokat akarunk versenyeztetni, akkor képességeket mérünk össze. A képességek mögött élettan van. Az élettan mögött biokémia, és ha biokémia van, ott mi beavatkozhatunk. Az amatőr sportolókban is van teljesítménykényszer; sporttevékenység közben az tartja fenn a lelkesedést az emberekben, hogy közben részcélokat tűznek ki maguk elé, azt gondolván, »tudok jobb lenni, mint a múltkor.« A hobbi sportolók is látni akarják magukon a fejlődést, márpedig ennek lehetnek akadályai. A SYNLAB ebben nagyon jó: mi feltérképezzük azokat, és segítünk leküzdeni őket – így Szász Máté.

Kívülről és belülről is megismertem önmagam!

VÁLYI VANDA
Sportág: vízilabda Klub: FTC Telekom Waterpolo Életkor: 21 éves
Legjobb eredmények:
  • Európa-bajnoki bronzérmes (2020),
  • világbajnoki negyedik helyezett (2019)
Tavaly szeptember óta dolgozom együtt a SYNLAB-bal, a vízilabda-szövetség ugyanis arra kérte fel a céget, segítse a felkészülésünket annak érdekében, hogy elérjük a célunkat, és kvalifikáljunk a tokiói olimpiára. Szerencsére ez sikerült. Rengeteget köszönhetek a SYNLAB-nak és a dietetikusnak, Utassy Dominikának. Amióta velük dolgozom, sokkal tudatosabban élek, teljesen tisztában vagyok a táplálkozás és a vitaminok fontosságával. Vashiánnyal bajlódtam az előtt, hogy elkezdődött a közös munka: levert, fáradt és sápadt voltam. Sok másikhoz hasonlóan azóta már ez a probléma is megoldódott. Elértük azt a testösszetételt, amelyet szerettünk volna, rengeteg izmot építettem, maximalizáltuk a teherbírásomat, emellett – nem utolsó sorban – kívülről és belülről is megismertem önmagam. Öt-tíz év múlva is kamatozik az a tudás, amelyet a SYNLAB-tól kaptam: ha bármilyen fizikai problémám adódik, immár nagyjából meg tudom határozni, mi miatt. Csak ajánlani tudom az összes sportolónak vagy sportolni vágyónak ezt a programot, hiszen az élsportban elengedhetetlen, civilként pedig nagyon fontos, hogy gondoskodjunk magunkról.
BAJI BALÁZS
Sportág: atlétika (110 méter gát) Klub: Budapesti Honvéd SE Életkor: 32 éves
Legjobb eredmények:
  • világbajnoki bronzérmes (2017),
  • Európa-bajnoki ezüstérmes (2016),
  • magyar csúcstartó (13.15 másodperc)
Olyan cégnek ismertem meg a SYNLAB-ot, amely a magas minőségű, profi munka híve. Szinte rögtön elkezdődött az együttműködésünk, amikor elindult a cég sportprogramja. A szakembereik pontosan tudják, hogy az élsportolók szervezetében vannak és lesznek különbségek az átlagemberéhez képest, ahogyan azzal is tisztában vannak, miként kell működjön a versenyző teste annak érdekében, hogy tökéletes teljesítményt nyújtson. Az én esetemben külön figyelmet fordítottunk a kötőszövetek ellenállóságára, mivel a sprinterek között gyakoribb az ízületi és izomsérülés. Ügyeltünk továbbá a vitaminellátottságra, az étkezésre, a koffein adagolásának tökéletesítésére, lényegében mindenre, és ezáltal folyamatosan jó állapotban edzhettem. Mindig van energiám, soha nem érzem magam éhesnek vagy telítettnek. Elkerültek a sérülések, és a formám is olyan ívben javult, ahogyan azt szerettük volna.

A tokiói csapat közel fele készült együtt a SYNLAB-bal

Tavaly ősszel azon gondolkoztunk, hogy a szaktudásunkat felhasználva miként segíthetnénk a Tokióba készülő magyar olimpiai csapatot. Így fogalmazódott meg annak az ötlete, hogy együttműködjünk a Magyar Olimpiai Bizottsággal. Habár már előtte is foglalkoztunk a játékokra készülő versenyzőkkel, az együttműködést az idén év elején jelentettük be. Az olimpiára készülő összes sportoló jelentkezhetett nálunk, kérhette a segítségünket. Mi feleltünk továbbá a Japánba való utazásukhoz szükséges koronavírustesztekért is – nyilatkozott Póda Tamás.

A tokiói olimpiára 169 magyar sportoló kvalifikált, közülük kicsivel több mint hetvenen éltek a SYNLAB teljes sportprogramjával.

Hogyan épül fel a SYNLAB Sport?
A sportoló megismerésével kezdődik minden…

A SYNLAB Sportban résztvevők komplex programot kapnak. Az egész szimpla beszélgetéssel indul, amelyet az átfogó laborvizsgálat és az úgynevezett Inbody-felmérés követ. Szász Mátéék az itt összegyűjtött adatok alapján állítják össze a „célzott” étrendet, és a dietetikus ezután folyamatosan tartja a kapcsolatot a sportolóval.

Az élsportoló soha nem egyedül jön hozzánk, hanem általában az edzőjével, szövetségi kapitánnyal, képviselővel vagy fizioterapeutával. Olyan versenyzőkkel is dolgozunk, akiknek még a pszichológusával is egyeztetünk a program ideje alatt. Először nem arról beszélgetünk, hogyan tudnának egészségesebben táplálkozni, hanem speciális problémákról. Mondjuk arról, milyen távra készül, a teljesítményének mely részében tudunk segíteni. Komplex megoldást kell találnunk, ám ehhez teljesen ismernünk kell a sportolót. Rengeteget beszélgetünk, sokszor olyan tényeket is fel kell tárnunk, amelyekről a versenyző nem is sejti, hogy az gondot okozhat – fejtette ki Szász Máté. eredmények

Hogyan épül fel a SYNLAB Sport?
Amatőr sportoló–olimpikon

A SYNLAB vérképvizsgálatot csinált e cikk szerzőjén, majd a kapott eredményeket Szász Máté – természetesen rövidítve – összehasonlította egy meg nem nevezett olimpikon adataival.

Vörösvértestszám: a vérképzés és az oxigénszállítás rendkívül fontos az állóképességi sportolóknak, ezért esetükben a magasabb vörösvértestszám és hemoglobinérték előnyösebb. A nem sportolók oxigénigénye alacsonyabb, ezért szervezetükben nem tapasztalunk intenzív vérképzést. Az amatőr sportoló hemoglobinértéke a referencia tartomány alján, míg az olimpikoné a felső negyedében van (a nők és a férfiak referencia tartománya eltér egymástól).

Kreatin-kináz (CK): a kreatin-kináz enzim az izomsejtekben található, és az izom húzódása-sérülése esetén onnan kiszabadulva a keringésbe kerül. Az emelkedett CK-érték tehát az izom sérülését és annak súlyosságát mutatja. Az olimpikon sportoló kisebb izomzattal rendelkezik (nő), ugyanakkor CK-értéke magasabb, mint az amatőr sportolóé. Ez jól mutatja, hogy a kisebb izomtömeg ellenére nagyobb izommunkát végez és több sérülése van.

Karbamid: A karbamid bomlástermék, amely főleg az aminosavak lebomlása során szabadul fel. Minél több izommunkát végzünk és minél több fehérjét eszünk, annál magasabb az értéke. A magasabb karbamidérték mellett a sportoló mentálisan fáradtnak, dekoncentráltnak érezheti magát. Az olimpikon karbamidszintje a referenciatartomány felső negyedében van, az amatőré pedig az alsó negyedében.

Vas és ferritin: nagy teljesítményű edzés során a vörösvértestek intenzívebben pusztulnak, a vérképzés fokozódik. Mivel a hemoglobin szintéziséhez vasra van szükség, intenzív edzés mellett a vasraktárak ürülnek. A nem sportoló amatőr vasértéke, és a vasraktárakat mutató ferritin értéke magasabb, mint az olimpikonnak, jól mutatva az élsportoló szervezetében zajló nagy arányú vasfelhasználást.

D-vitamin: az immunrendszer működéséhez, a fehérjeszintézishez, regenerációhoz, csontok felépüléséhez feltétlenül szükséges a D-vitamin. Az élsportolók általában folyamatosan kapnak D-vitaminkiegészítést, ezért szervezetükben a D-vitaminszintje nem csökkenhet a határérték alá. Az olimpikon vérében az aktív D3-vitaminszintje a referencia tartomány közepén van, míg a nem sportoló esetében jelentős D-vitaminhiányt tapasztalunk.

Hogyan épül fel a SYNLAB Sport?
Az utolsó pillanatban is lehet segíteni

A SYNLAB dietetikusai a program ideje alatt végig ott vannak a sportolók mellett, jellemzően napi szinten tartják a kapcsolatot egymással, két hónap alatt nem ritka az ötven-hatvan konzultáció, és lényegében minden olyan apróságról egyeztetnek, amely a teljesítménnyel kapcsolatos. A versenyzők különböző rendszerességgel megjelennek az Inbody-mérésen, amely a test összetételét, az izom, a zsír és a víz a végtagokra és a törzsre lebontott arányát analizálja, így folyamatosan kiemelt dietetikai kontrollt nyújt.

Szász Mátétól megtudtuk, az olimpia előtt ezúttal is izzottak a vonalak.

Akadt olyan is, aki három héttel a tokiói indulás előtt keresett meg, azonban ritkán vállalunk ennyire last-minute eseteket. Ez mondjuk elég sürgős volt, de nagyon nem mindegy, hogy mondjuk a rajt napján mit reggelizik a sportoló, mennyi a folyadék- és nátriumbevitele. Ezért sokszor az utolsó pillanatban is sokat tudunk segíteni. A 2016-os Rio de Janeiró-i játékokon a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kimutatásai alapján az arany- és a bronzérem közötti teljesítménykülönbség átlagosan 0,3% volt, sprintszámokban pedig 2-3 tízezrelék. Szóval igen, még az utolsó pillanatban is megéri ezzel foglalkozni.

A cseresznye a torta tetején

Póda Tamás végezetül arról beszélt, valójában mi a SYNLAB Sport célja.

Nemcsak az olimpikonokkal szeretnénk foglalkozni, hanem minden olyan sportolóval, aki nyitott arra, hogy tudatosan készüljön, törődjön magával és a testével. Ahogyan azt már mondtam, ennek az üzletágnak a működését elsősorban nem a bevételek határozzák meg. A célunk nem az, hogy mindenki részt vegyen a legösszetettebb sportprogramunkban, mi annak is örülünk, ha kapcsolatba kerülnek velünk azok az emberek, akik érdeklődnek a SYNLAB Sport iránt. Ez az egyik zászlóshajónk, példaértéket szeretnénk teremteni, és minőségi edukációt adni. Ahogyan azt mondani szoktam: ez a program a cseresznye a torta tetején.