Real Madrid: Ramos és Zidane távozásáról beszélt Florentino Pérez

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.06.25. 09:40
null
Florentino Pérez (Fotó: AFP)
Mint ismert, Zinédine Zidane vezetőedző mellett a csapatkapitány Sergio Ramos is távozik a Real Madridtól. Florentino Pérez, a klub elnöke az Onda Cero, El Transistor című műsorában beszélt az együttes két ikonjáról.

 

 

A 35 éves Sergio Ramos szerződése június 30-án jár le a klubnál, amelyet 16 éven keresztül szolgált. A Real hosszabbítani akart a 180-szoros spanyol válogatott védővel, de ő a megadott határidőig nem fogadta el a szerződést. Búcsúzásakor elmondta, hogy nem tudott erről a dátumról.

„Feldúltnak éreztem magam emiatt kezdte ennek kapcsán Florentino Pérez.Úgy szeretem Sergiót, mintha a saját fiam lenne, én hoztam a klubhoz 2005-ben, így természetesen sajnáltam, hogy távozik. Nem fogok arról beszélni, hogy kinek volt igaza, kinek nem. Nincsenek bennem rossz érzések” – folytatta a királyi gárda elnöke, aki hozzátette, Ramos vissza fog egyszer térni a klubhoz, hiszen ez az otthona.

Zidane első ízben 2016 és 2018 között irányította a csapatot, amellyel sorozatban három Bajnokok Ligáját nyert, majd 2019 márciusában tért vissza. A másodszor is elköszönő szakember nyílt levélben kritizálta a vezetőséget. Florentino Pérez ennek kapcsán szintén elmondta a véleményét.

„Esküszöm, nem olvastam a levelet. Azt mondták nekem, hogy nagyon szegényes volt. Nem ő írta, ez nem Zidane. Ugyanúgy szeretem őt, mint mindig, egy igazi Real Madrid-legenda” – mondta el a 74 éves klubvezető, aki nem lepődött meg a tréner távozásán.

„Harcoltam érte, hogy maradjon. Egy egész estét töltöttem vele, hogy meggyőzzem. Zidane nagyon egyenes ember, amikor azt mondta, távozni akar, komolyan gondolta. Egyetlen pillanatban sem mondta azokat a dolgokat, amelyek a levélben voltak” – zárta le a témát Pérez, hozzátéve, ha rajta múlna, akkor Zidane újra a Real vezetőedzője lenne.

 

Legfrissebb hírek

Modric a Real Madrid elnökéről: Másképp bánt velem, mint a többiekkel

Spanyol labdarúgás
4 órája

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Erre ki számított? Nico Williams 2035-ig szerződést hosszabbított

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 11:08

Októberben és májusban el Clásico – megvan a La Liga menetrendje

Spanyol labdarúgás
2025.07.01. 22:54

Alaba ismét megsérült, idén már harmadszor

Klub-vb
2025.06.27. 20:54

FC Barcelona: küszöbön Frenkie de Jong hosszabbítása

Spanyol labdarúgás
2025.06.27. 16:17

Katalán dominancia, önmagát ismétlő madridi történelem, 40 évesen révbe érő Santi Cazorla – ez történt a spanyol klubfutball mögöttünk hagyott évadában

Spanyol labdarúgás
2025.06.27. 13:21

Sikerült megoldani a finanszírozást, két éven belül befejezik a Valencia új, de félkész stadionját – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.06.26. 21:31
Ezek is érdekelhetik