Real Madrid: ilyen lesz az új Santiago Bernabéu Stadion – videó

Vágólapra másolva!
2019.04.02. 16:08
null
Florentino Pérez mutatta be új Bernabéu Stadion látványtervét (Fotó: AFP)
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke Madrid főpolgármesterével, Manuela Carmenával tartott közös sajtótájékoztatót, amelyen bemutatták az új Santiago Bernabéu Stadion látványtervét, valamint bejelentették, hogy az idény végén már meg is kezdik a munkálatokat – írja az AS.

A Real Madrid közgyűlése 2018 szeptemberében elsöprő fölénnyel úgy döntött, hogy felépülhet az új Santiago Bernabéu Stadion. A keddi sajtótájékoztatón elhangzottak szerint a tervekre a városi tanács is engedélyt adott, így a 2018–2019-es szezon után kezdődhet az építkezés.

A Real Madrid stadionját modernizálják, behúzható tetőt is kap. A spanyol klub keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy felújítják a homlokzatot - az ikonikus saroktornyokat például eltakarja majd az acél épületváz. Emellett 360 fokos kivetítőt és egy új lelátórészt is kap, noha a befogadóképessége – amely jelenleg 81 044 néző – nem nő.

Florentino Pérez elmondta, a munkálatok legalább három és fél évig tartanak majd, a klub egy 575 millió eurós kölcsönt – amelyet 30-35 év alatt törleszt – vesz fel a költségek fedezésére. A munka zömét idényen kívül végzik majd, így nem befolyásolják majd a legutóbbi három idényben Bajnokok Ligája-győztes együttes hazai mérkőzéseit.

„Az új Santiago Bernabéu lesz a világ legjobb stadionja: modern, kényelmes és biztonságos – szögezte le a Real Madrid elnöke, Florentino Pérez. Lehetővé teszi számunkra, hogy folyamatosan fejlődjünk, és segíteni fog abban, hogy a Real Madrid változatlanul versenyképes maradjon a nemzetközi labdarúgás bonyolult színterén.”

A Santiago Bernabéu Stadiont 1947-ben adták át, legutóbb az 1982-es világbajnokság előtt újították fel. A mostani renoválás költségei hozzávetőleg 400 millió eurót (mintegy 126 milliárd forint) tesznek majd ki. Pérez elmondta: az ezredforduló óta több mint 250 millió eurót költöttek a stadionra.

A Real Madridnál már hosszú ideje napirenden volt a stadionrekonstrukció, ám a város sokáig megakadályozta. Az eredeti tervekben egy szálloda és egy bevásárlóközpont építése is szerepelt. Az irodák közül több a külvárosban, a csapat edzőközpontjában kap majd helyet, míg a stadion melletti egyik parkoló helyén közösségi tér létesül, az új tető – amelynek a pálya feletti része 15 perc alatt elhúzható lesz – pedig segíteni fog a zaj csökkentésében.

A nagy riválisok közül az FC Barcelona otthona, a Camp Nou szintén felújításon esik át, ennek során növelik a befogadóképességét és új tetőt is kap, míg az Atlético Madrid új stadionját, a Wanda Metropolitanót 2017-ben adták át.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik