La Liga: nyer-e hazai el Clásicót a Barcelona?

Vágólapra másolva!
2023.03.19. 11:29
null
Nehéz feladat vár a madridi Éder Militaóra (balra) vasárnap este: féken kell tartania Robert Lewandowskit (Fotó: AFP)
A Barcelonát irányító Xavi vasárnap a Real Madrid elleni rangadón is kiegyezne 1–0-s győzelemmel, és úgy érzi, már nincs akkora feszültség a két klub között, mint tíz-húsz évvel ezelőtt.

 

A La Liga legjobb védelme a legjobb támadósora ellen. Röviden így is összefoglalható a vasárnapi Barcelona–Real Madrid csúcsrangadó, hiszen a katalánok csupán nyolc gólt kaptak a bajnokságban, míg a fővárosiak ötvenet szereztek. A presztízs mellett óriási a tét, ha ugyanis a Barca nyer, tizenkét pontra növeli az előnyét, és nagy lépést tesz a bajnoki cím megszerzése felé. Ebben az évadban már negyedszer találkoznak, az ősszel 3–1-re győztek a madridiak a Bernabéuban, a januári Szuperkupa-döntőben a Barcelona nyert 3–1-re, március elején, a Király-kupa-elődöntő első mérkőzésén pedig 1–0-ra diadalmaskodott Xavi együttese. A Barcelona trénere most is kiegyezne hasonló eredménnyel, noha sok kritika éri csapatát az „olaszosan”, 1–0-ra megnyert találkozók miatt.

„És ha egy nullára nyerünk, mi van? Az is nagyszerű eredmény – idézte a Mundo Deportivo a 43 éves edzőt. – Nyilván jobb öt nullára vagy öt négyre győzni, de aki közelről ismeri az elitfutballt, tudja, mennyire nehéz manapság gólt szerezni. Vérbeli Barcelona-drukkerként nagyon várom a mérkőzést, a Clásico mindig pluszmotivációt jelent, és ha győzünk, nagy lépést teszünk a bajnoki cím felé. Arra számítok, hogy az előző meccseinkhez képest támadóbb szellemben játszik a Real Madrid, így a szurkolók még inkább élvezhetik az összecsapást. Különleges meccs ez még akkor is, ha már nincs akkora feszültség a két klub között, mint régebben, mindkettő jobban tiszteli a másikat.”

A hazaiaknál a La Ligában 15 gólos Robert Lewandowski, a vendégeknél a 11 gólos Karim Benzema jelentheti a legtöbb veszélyt. Érdekesség, hogy a Barcelona 2018 októbere óta nem nyert el Clásicót a Camp Nouban, akkor Luis Suárez mesterhármasával 5–1-re győztek a katalánok.     

A Football Espana a napokban arról adott hírt, hogy noha a Barcelona mindent megtesz annak érdekében, hogy Pedri játékra alkalmas állapotban legyen, a középpályás combizomsérülés miatt feltehetően kihagyja az el Clásicót.

SPANYOL LA LIGA
26. FORDULÓ
14.00:
Real Betis–Mallorca (Tv: Spíler2)
16.15: Osasuna–Villarreal (Tv: Spíler2)
16.15: Real Sociedad–Elche (Tv: Spíler2)
18.30: Getafe–Sevilla (Tv: Spíler2)
21.00: Barcelona–Real Madrid (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

KORÁBBAN
Atlético Madrid–Valencia 3–0 (Griezmann 23., Carrasco 49., Lemar 67.)
Espanyol–Celta Vigo 1–3 (Gragera 87., ill. Veiga 26., Aspas 45. – 11-esből, C. Pérez 82.)
Rayo Vallecano–Girona 2–2 (Isi Palazión 23., Trejo, 34., ill. Cigankov 29., 52.)
Almería–Cádiz 1–1
(Melero 90+7. – 11-esből, ill. Martí 49.)
Valladolid–Athletic Bilbao 1–3 (Larin 74., ill. Í. Martínez 30., Guruzeta 57., Vesga 78. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 25 21 2 2 47–8 +39 65
2. Real Madrid 25 17 5 3 50–19 +31 56
3. Atlético Madrid 26 15 6 5 42–19 +23 51
4. Real Sociedad 25 13 6 6 33–24 +9 45
5. Betis 25 12 6 7 33–26 +7 42
6. Villarreal 25 11 5 9 29–24 +5 38
7. Athletic Bilbao 26 10 6 10 36–28 +8 36
8. Rayo Vallecano 26 9 9 8 31–30 +1 36
9. Osasuna 25 9 7 9 22–24 –2 34
10. Celta Vigo 26 9 7 10 32–35 –3 34
11. Mallorca 25 9 5 11 22–26 –4 32
12. Girona 26 8 7 11 40–41 –1 31
13. Sevilla 25 7 7 11 29–40 –11 28
14. Cádiz 26 6 10 10 21–38 –17 28
15. Valladolid 26 8 4 14 20–38 –18 28
16. Espanyol 26 6 9 11 32–42 –10 27
17. Valencia 26 7 5 14 28–31 –3 26
18. Getafe 25 6 8 11 25–34 –9 26
19. Almería 26 7 5 14 30–45 –15 26
20. Elche 25 2 7 16 19–49 –30 13

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik