Barcelona: az elnök állítja, nem vádolja a halott edzőt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.27. 20:42
Az FC Barcelona hivatalos közleményben utasította vissza azokat a sajtóban megjelent vádakat, amelyek szerint Josep Maria Bartomeu klubelnök februári vizsgálóbírói meghallgatásán megkísérelte a néhai vezetőedzőre, Tito Vilanovára tolni a felelősséget Neymar szabálytalan szerződtetése ügyében. A Barca kilátásba helyezte: minden jogi lehetőséget megragad, hogy elégtételt vegyen.

„Félrevezető úgy értelmezni a szavaimat, hogy Titóra hárítottam a felelősséget – nyilatkozta pénteken Bartomeu a spanyol sajtónak. – Sandro Rosell akkori klubelnök bonyolította le az ügyletet, miután az edzőnk kérte, hogy minél előbb szerezzük meg Neymart. Tito semmiért sem felelős, legfeljebb azért, hogy Neymar Barcelonába került. De az, hogy itt van, nagyszerű, mindannyian örülünk neki!”

Bartomeu azt követően mondta ezeket, hogy a februári bírósági meghallgatásáról készült és pénteken a katalán Cadena Ser által nyilvánosságra hozott videofelvétel láttán több spanyol sajtótermékekben megvádolták: magát mentegetve a védekezni már nem tudó, tavaly tavasszal elhunyt Vilanovára akarta kenni a felelősséget, azt sugallván, hogy az edző kérésére hozták előre a brazil sztár szerződtetését, következésképp ezért – a megemelkedő vételár miatt – volt szükség pénzügyi ügyeskedésre.

„Az edzőnk, aki akkoriban Tito Vilanova volt, azt kérte, hogy hozzuk előre egy évvel Neymar szerződtetését, mert a csapatnak szüksége van rá – mondta Bartomeu Pablo Ruz bírónak a felvétel tanúsága szerint. – Tito akkoriban kemoterápiás kezelésen volt New Yorkban, meglátogattuk, és akkor mondta, hogy David Villára már nincs szüksége, helyette Neymart szeretné. Az eredeti terv az volt, hogy a 2014-es világbajnokság után jön hozzánk, de teljesíteni akartuk az edzőnk kívánságát. Lévén szó brazil játékosról, a helyi viszonyokat jól ismerő, korábban ott élő Sandro tárgyalta végig az ügyet Neymar apjával. Hogy én egyeztettem volna a Santosszal vagy Neymar apjával? Nem, nem, egyszer sem.”

Mint a napokban beszámoltunk róla, a Neymar-ügyben zajló nyomozás eredményeképpen José Perals ügyész összesen 10 év börtönt kért a hűtlen kezeléssel, valamint adócsalás vádolt Rosellre és Bartomeura.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik