Barcelona: a klubikon érkezhet Koeman helyére – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2021.10.28. 01:02
null
Xavi érkezhet Koeman helyére (Fotó: AFP)
A spanyol sajtóban megjelent hírek szerint – több forrás egymástól függetlenül állítja – a Barcelona vezetősége felvette a kapcsolatot a klub korábbi ikonikus középpályásával, Xavi Hernándezzel. A katalán együttes szerda éjjel menesztette vezetőedzőjét, Ronald Koemant.

 

A 41 éves Xavi az elmúlt években Katarban, az al-Szadd SC-nél ismerkedett az edzői szakma trükkjeivel, egy bajnoki cím és két kupagyőzelem fűződik a nevéhez az együttessel, amellyel összesen hét trófeát szerzett 2019-es kinevezése óta.

A katalán szakember néhány hónapja arról beszélt, bár már kétszer is megkereste nevelőegyesülete, lenne-e a csapat vezetőedzője, ő nemet mondott a megtisztelő ajánlatokra. „Valahányszor Barcelonába jövök, azonnal megkeresnek volt klubom ügyében. Először is: most a Barcelonának van edzője, ő Ronald Koeman. Másodszor: nem sietek, mindennek eljön a maga ideje” – nyilatkozta nyár végén a Mundo Deportivónak a négyszeres BL-győztes.

A Marca azt írja, Joan Laporta klubelnök a fejébe vette, hogy ezúttal meggyőzi Xavit a visszatérésről. A spanyol lap hozzáteszi, Laportának erre jóval nagyobb esélye van, mint elődjének, Josep Bartomeunak volt, ugyanis kifejezetten baráti a viszonya a volt középpályással.

Kisebb bökkenőt jelenthet ugyanakkor, hogy Xavi épp a nyáron hosszabbította meg a szerződését az al-Szaddnál 2023 nyaráig, és tervei szerint a katari világbajnokságig legalább az országban maradt volna...

Katalán sajtóhírek, illetve a közösségi oldalakon terjedő információk szerint Laporta nem feltétlenül gondolta végig a következő lépéseket, amikor közölte Koemannal a menesztését. Sőt, állítólag egymaga döntött a holland edző azonnali felállításáról a kispadról, erről a szokásokkal ellentétben az elnökségi tagokkal sem egyeztetett. Egyes beszámolók odáig merészkednek, hogy Laporta állítólag a teljes játékoskeret előtt közölte mérlegelés nélkül a döntését az edzővel. Érdekesség, hogy Koeman menesztése és az őt vezetőedzőnek kinevező exelnök, Josep Maria Bartomeu lemondása között napra pontosan egy év telt el.

Xavi játékosként 767 mérkőzésen segítette a Barcelonát. 1998 és 2015 között összesen 27 nagy trófeát nyert a csapattal.

A SPANYOL BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Real Madrid 10 6 3 1 24–11 +13 21
2. Sevilla 10 6 3 1 17–7 +10 21
3. Betis 11 6 3 2 19–12 +7 21
4. Real Sociedad 10 6 3 1 14–9 +5 21
5. Rayo Vallecano 11 6 1 4 18–12 +6 19
6. Osasuna 11 5 4 2 14–13 +1 19
7. Atlético Madrid 9 5 3 1 13–8 +5 18
8. Athletic Bilbao 10 4 5 1 10–6 +4 17
9. Barcelona 10 4 3 3 15–11 +4 15
10. Espanyol 11 3 5 3 11–11 0 14
11. Valencia 11 3 4 4 16–17 –1 13
12. Mallorca 11 3 4 4 10–16 –6 13
13. Villarreal 10 2 6 2 13–10 +3 12
14. Celta Vigo 10 3 1 6 10–12 –2 10
15. Elche 11 2 4 5 8–13 –5 10
16. Alavés 10 3 7 5–13 –8 9
17. Cádiz 11 1 5 5 10–18 –8 8
18. Granada 9 1 4 4 7–13 –6 7
19. Levante 10 5 5 9–18 –9 5
20. Getafe10283–16–132

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik