Barca: Griezmann ismét a radaron? Őrületes mennyiségű pénzzel csábítják – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.17. 12:37
null
Griezmann már bánja, hogy tavaly nyáron elutasította a Barcát? (Fotó: AFP)
Francia lapértesülések szerint az FC Barcelona ezen a nyáron ismét megpróbálja szerződtetni az Atlético Madrid francia válogatott labdarúgóját, Antoine Griezmannt. A katalánok állítólag 16 millió eurós éves fizetéssel csábítják a világbajnok támadót.

 

A 27 éves futballista a tavaly nyári átigazolási időszak kezdetén a Barca első számú célpontjának számított, ám a világbajnokság előtt bejelentette, hogy marad az Atléticónál, és 2023 júniusáig meghosszabbította a szerződését.

Griezmann abban a reményben kötelezte el magát hosszú távon az Atléticóhoz, hogy az előtte álló idényben a végsőkig harcban lesz csapatával a Bajnokok Ligájában és a spanyol bajnokságban, ám előbbi sorozattól már a legjobb tizenhat között kiesett együttesével, míg utóbbiban vasárnap tíz pontra nőhet a hátrányuk a listavezető katalánok mögött.

A L’Équipe értesülései szerint az FC Barcelona a szezon végén ismét kísérletet tesz Griezmann megvásárlására, akinek a kivásárlási ára szerződése értelmében a nyáron 200 millió euróról 120 millióra csökken. Ezt a Barca állítólag szívesen kifizetné egy olyan játékosért, akit Luis Suárez utódjának szán. A francia sportnapilap hozzáteszi, a katalánok ötéves szerződést és szezononkénti 16 millió eurós jövedelmet kínálnak az Atlético támadójának.

A barcelonai Sport vasárnap szintén beszámolt Griezmann megkörnyékezéséről, ugyanakkor egy másik cikkében megjegyzi, hogy a klub vezetősége továbbra is árgus szemekkel követi az Eintracht Frankfurt szerb csatára, a Bundesliga mostani kiírásában 15 találatnál járó Luka Jovics teljesítményét. A 21 esztendős futballista a hírek szerint előkelőbb helyen áll a Barca kívánságlistáján, mint Griezmann, és Éric Abidalék csütörtökön a helyszínen tekintették meg a játékát az Inter legyőzése során az Európa-ligában.

Legfrissebb hírek

A Vidivel bajnokságot nyerő Marko Nikolics lett az AEK Athén vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.14. 21:30

Összejött a német házidöntő a férfi kézi BL-ben, a Magdeburg drámai végjátékban ejtette ki a Barcát

Kézilabda
2025.06.14. 20:01

Kocsis-kupa: huszonkét csapat a szombati döntőben

Magyar válogatott
2025.06.14. 09:45

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28

Máris bonyolódik Gyökeres Viktor ügye

Minden más foci
2025.06.11. 08:01

Születésnapján jelentette be a francia védő igazolását a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.05. 10:59

Jadon Sancho elköszönt, nem marad a Chelsea labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.06.04. 07:41
Ezek is érdekelhetik