A Napoli segítheti a Real Madridot Yoro-ügyben

2024.07.06. 11:17
Rafa Marín a Real ellen is bizonyított (Fotó: AFP)
A Real Madrid máris alaposan átalakította a keretét, de lesznek még változások – legalábbis a spanyol sajtóhírek szerint.


 

A Real Madrid Kylian Mbappé és Endrick megszerzése után viszonylag kevés forrással rendelkezik a további erősítésekre, a 18 éves francia védőtehetséget, Leny Yorót azonban megveheti – mégpedig arra a pénzre támaszkodva, amelyet terveik szerint a Napoli fizet a 22 éves bekkért, Rafa Marínért. 

Marín a szokásosan egyszerű, olaszos módon kerülhet Nápolyba: 12 millió eurót fizet most az olasz csapat, tízmilliót fizethet még később. Ha ezt nem teszi meg, a Real két év múlva 25, három év múlva 35 millió euróért visszaviheti a védőt – az opció átutalása után a spanyol csapat csak 50, illetve 70 millió euróért vásárolhatja vissza Marínt.

A Lille 60 millió eurót kért Yoróért, de a játékos szerződése jövőre lejár. Carlo Ancelotti többször is megdicsérte Yorót, aki a minap bejelentette, hogy a Realban szeretné folytatni, hiába venné meg őt a Liverpool és a PSG is. Marín eladása esetén az átigazolási összeg első felének nagy részét elő is teremtette a spanyol kérő.

Alphonso Daviesre nincs most pénze a Realnak, ennek jeleként a madridiak új szerződést kínáltak Ferland Mendynek, írja a spanyol Sport, de a francia játékos elutasította az első ajánlatot. 

Davies és Mendy szerződése is 2025 nyarán jár le.

Joselu, Nacho, Toni Kroos, Lucas Vázquez és Luka Modric után távozhat Marín mellett Nico Paz (Benfica? Dortmund?), Fran García (Bournemouth?), és az olasz és angol csapatok által csábított Dani Ceballos, Andrij Lunyin páros is.

Brahim Díaz mesés ajánlatot kapott Szaúd-Arábiából, 100 millió eurót kereshetne nettóban négy év alatt, de a maradás mellet döntött.

 

Legfrissebb hírek

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 18:50

A Juve Alajbegovic nagy góljával szerzett vezetést, majd emberelőnyben 2–0-ra megverte a Napolit

Olasz labdarúgás
2026.11.01. 22:21

Két mérkőzésre eltiltották Massimiliano Allegrit

Olasz labdarúgás
2026.10.27. 18:33

Óriási fordulatok, hatgólos döntetlen a Napoli–Roma rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.24. 20:03

Serie A: a Venezia a Napoli ellen szerezte meg az első pontjait, a Roma őrzi veretlenségét

Olasz labdarúgás
2026.10.17. 22:56

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

A Villarreal kiváló meccsen győzte le hátrányból a Napolit

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 22:58

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter, nem történt sérülés

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 19:15