La Liga: a tavaszt az Arsenalnál töltötte, most a Real Sociedadhoz igazol

K. T. I.K. T. I.
2021.07.04. 19:47
null
Mathew Ryan az Arsenal után a Real Sociedad szerelését öltheti magára (Fotó: AFP)
A beinsports.com beszámolója szerint megszületett a megállapodás a Brighton & Hove Albion és a Real Sociedad közt, így az angol együttes kapusa, Mat Ryan a baszkokhoz szerződik.

 

 

Ryan két és fél éven át volt alapember a Brightonnál, ám 2020 őszén megsérült, majd a jó formát mutató Robert Sánchezzel szemben nem is tudta visszaverekedni magát a kezdőbe. Tavasszal az Arsenalnál szerepelt kölcsönben, s csupán három bajnokin kapott lehetőséget. Kölcsönszerződése lejártával visszatért angliai anyaklubjához, ahol Graham Potter menedzser már szintén nem számol vele.

A 29 éves játékosért a Real Sociedad jelentkezett be, s állítólag kétéves szerződést kötnek a felek. A beinsports.com szerint a részletekről már meg is állapodtak, csupán a hivatalos bejelentés várat magára.

Ryan korábban már futballozott Spanyolországban, 2015 és 2017 közt volt a Valencia futballistája, tíz La Liga-meccsen védett, mielőtt kölcsönadták a KRC Genknek.

Legfrissebb hírek

Az Alavés hajrában kiharcolt győzelmével kezdődött a spanyol bajnokság

Spanyol labdarúgás
5 órája

Rutin, magabiztosság, támogatás – Gulácsi Péter nagy értéke lehet a Villarrealnak

Spanyol labdarúgás
15 órája

José Mourinho második eljövetele elég lesz a Barca trónfosztásához?

Spanyol labdarúgás
2026.08.14. 18:29

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
2026.08.14. 16:09

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
2026.08.13. 14:21

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
2026.08.12. 22:42

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 19:12

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25