La Liga: „Kib...tak velünk” – kiakadt a Leganés edzője

2020.02.21. 20:23
null
Martin Braithwaite a Barcelonában folytatja, a Leganésnél ennek nem örülnek (Fotó: AFP)
Mint arról beszámoltunk, az FC Barcelona a La Liga külön engedélyével – 18 millió euróért cserébe – megszerezte Martin Braithwaite játékjogát a Leganéstől. A dán válogatott csatár klubváltása után a Leganés vezérigazgatója, Martín Ortega elégedetlenségét fejezte ki, ezúttal pedig a csapat vezetőedzője, Javier Aguirre kelt ki magából.

 

„Az öltözői hangulat fantasztikus, jobb is, mint volt. A FIFA egyelőre nem írta elő nekünk, hogy kevesebb mint tizenegy játékosunk lépjen pályára, vagy hogy kapus nélkül játsszunk, bár így is kib...tak velünk – mondta meglehetősen ironikusan Javier Aguirre, a Leganés vezetőedzője az As beszámolója szerint. – Hogy Braithwaite létfontosságú lenne a Leganés bennmaradásához? Egyedül a címer és a szív érdekel. Mit várnak tőlem, mit mondjak? Azt akarják, hogy sírjak? Huszonhat nagyon jó játékosom van, tiszteletlenség lenne, ha azt mondanám, hogy ennyi volt. Elmegyünk Vigóba, és a legjobbunkat nyújtjuk majd.”

Nem csoda, hogy Javier Aguirre kifakadt, hiszen a 19. helyen álló, a csapatok közül eddig a legkevesebb gólt (18) szerző Leganés a hatgólos házi gólkirályát veszítette el Braithwaite személyében.

Ennek kapcsán a mexikói tréner elárulta, hogy klubja kérelmezte a szövetségnél, hogy a körülményekre való tekintettel a Leganés is szerződtethessen egy játékost az átigazolási időszak lejárta után – az ügyben egyelőre a szövetség válaszára várnak.

SPANYOL LA LIGA
25. FORDULÓ
Szombat
13.00:
Celta Vigo–Leganés (Tv:Spíler2)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid24158146–16+3053
2. Barcelona24164457–29+2852
3. Getafe24126636–22+1442
4. Atlético Madrid241010425–17+840
5. Sevilla24117631–25+640
6. Villarreal24115842–32+1038
7. Valencia24108635–34+138
8. Real Sociedad23114839–31+837
9. Granada241031129–31–233
10. Athletic Bilbao24710723–20+331
11. Osasuna24710731–32–131
12. Betis2478932–37–529
13. Levante24921330–36–629
14. Alavés24761125–34–927
15. Valladolid24511820–27–726
16. Eibar23661122–32–1024
17. Celta Vigo24491121–34–1321
18. Mallorca24631523–39–1621
19. Leganés24471318–36–1819
20. Espanyol24471321–42–2119
Legfrissebb hírek

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, s nem túlzás azt mondani, hogy a legjobbkor

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Villarreal fellépett a dobogóra

Spanyol labdarúgás
20 órája

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
2026.03.19. 13:00

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 11:09

Fontos mérkőzésekről hiányozhat Thibaut Courtois

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 10:49

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 08:00

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 20:40

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15
Ezek is érdekelhetik