Sevilla: megegyeztek a holland társgólkirállyal – sajtóhír

2019.06.29. 21:00
null
Luuk de Jonggal gyakorta nem bír több védő sem (Fotó: AFP)
Egybehangzó spanyol lapértesülések szerint a La Ligában szereplő Sevilla hamarosan bejelentheti Luuk de Jong szerződtetését, miután megszületett az egyezség a PSV-vel a gólvágóról.

 

A 28 éves holland csatár az előző idényben 28 gólt szerzett az Eredivisie-ben, ezzel pedig Dusan Tadiccsal holtversenyben élen végzett a mesterlövészek versenyében – igaz, az amszterdami ebből a termésből 11-et is büntetőből szerzett, míg De Jong egyet sem.

A Marca és a Cadena úgy tudja, a PSV 188 centi magas támadója 12.5 millió euróért érkezik, és négyéves szerződést köt a Sevillával.

De Jong a De Graafschapban mutatkozott be a felnőttek között, majd 2009-ben a Twentéhez igazolt, amelyben 120 tétmeccsen 59 gól és 36 gólpassz volt a mérlege. 2012-ben a Borussia Mönchengladbach 12 millió euróért szerződtette, de csupán másfél évet töltött itt, 45 fellépésen 12 (8+4) kanadai pontot jegyzett. 2014 januárjában kölcsönbe a Newcastle Unitedhez került, amelyben 12 fellépésen egy gólpassz jött össze neki, majd azon a nyáron hazaigazolt a PSV-hez, 5.5 millió euróért. Az eindhoveni csapatnál ismét magára talált, 204 találkozón 112 gól és 57 gólpassz került a neve mellé.

Legfrissebb hírek

Már alakulnak a kajak párosok a válogatóra, újra összeállhat a Nádas, Tótka duó

Kajak-kenu
Tegnap, 9:46

Raphinha mesterhármast szerzett, a Barcelona öt gólt vágott a Sevillának

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 18:26

A Barcelona sorozatban a 17. bajnokiját is megnyerte otthon a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
2026.02.22. 18:56

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

A Valencia és az Osasuna a ráadás perceiben harcolta ki a győzelmet, nyert a Sevilla is

Spanyol labdarúgás
2026.01.24. 21:21

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35

La Liga: a Sevilla kétgólos hátrányból egyenlített az Elche ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.19. 23:08
Ezek is érdekelhetik