Férfi röplabda Challenge-kupa: itthon kapott ki a Pénzügyőr

Vágólapra másolva!
2020.02.25. 22:04
null
A világos mezes magyar csapat nagy csatában maradt alul (Fotó: Dömötör Csaba)
A Pénzügyőr SE 3:2-re kikapott a portugál Sportingtól a férfi röplabda Challenge-kupa negyeddöntőjének első, budapesti mérkőzésén. A visszavágót jövő csütörtökön játsszák Lisszabonban.

 

Bár a portugál röplabda sem klub-, sem válogatott szinten nem tartozik az európai élmezőnyhöz, a Sporting az előző idényben elődöntőig menetelt a harmadik számú európai kupasorozatban. Az akkori együttesből mindössze hatan maradtak, de a lisszaboniak egy szlovén és egy cseh csapatot búcsúztatva idén is eljutottak a legjobb nyolcig a Challenge-kupában.

A története legnagyobb nemzetközi sikerét elérő Pénzügyőr előbb ciprusi, majd belga riválist ejtett ki a legjobb nyolcig vezető úton, utóbbit hatalmas csatában, idegenben nyerve a továbbjutásról döntő aranyjátszmát.

A fővárosi együttes eredetileg Portugáliában kezdte volna a párharcot, ám a Magyar Kupa pénteki döntője miatt – amelyet a címvédő és házigazda Kecskeméttel vív majd Jókay Zoltán csapata – az együttesek pályaválasztói jogot cseréltek.

A keddi mérkőzésen – amelyet saját csarnoka alkalmatlansága miatt ezúttal is az UTE termében játszott a PSE – jól kezdtek a hazaiak, de a szett középső harmadától kezdve többet hibáztak ellenfelüknél, így a portugálok kerültek előnybe.

A második játszmára összeszedte magát a magyar sorozatokban még veretlen házigazda, sokkal eredményesebben blokkolt, mint korábban, és bár a vendégek centereivel továbbra sem nagyon bírt, ütőjátékosa, Kovács Zoltán vezérletével egyenlített.

A harmadik felvonásra a hazaiak brazil légiósa, William Reffatti da Costa is bekapcsolódott a pontgyártásba, így a Sportingnál hiába irányított remekül a 48 éves feladó, Miguel Maia – aki strandröplabdában az 1996-os és 2000-es olimpián is negyedik helyen zárt –, a remekül játszó PSE megfordította a találkozót.

A negyedik etap hozta az addigi legnagyobb küzdelmet, mindkét csapat több bravúros mezőnyvédekezést is bemutatott, így több hosszú labdamenetet láthatott a közönség. A szett derekáig a Pénzügyőrnél volt az előny, ám a kezdőjét teljesen felforgató portugál együttes elkapta a ritmust, 18:16-nál már kettővel vezetett, és előnyét egészen a játszma végéig megőrizte.

A rövidített játékrészt a Sporting kezdte jobban, a fáradni látszó PSE sok ki nem kényszerített hibát követett el. A térfélcserénél négy pont volt a házigazda hátránya, ami a zárásig tovább nőtt, így a 130 perces csatát megnyerő portugálok kedvező helyzetből várhatják a visszavágót.

A mezőny legeredményesebb játékosa a vendégek feladóátlója, Ángel Dennis Diaz volt 20 ponttal.

A magyar férficsapatok közül legutóbb a 2003–04-es szezonban a Kazincbarcika jutott el a legjobb nyolcig a nemzetközi kupaporondon.

FÉRFI CHALLENGE-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Pénzügyőr SE–Sporting Club Lisboa (portugál) 2:3
(–18, 22, 19, –22, –8)
Szilágyi utca, 300 néző. V: Janakijev (bolgár), Kukasinau (fehérorosz).
PÉNZÜGYŐR: Rása 6, MAGYAR 5, Reffatti 15, Szabó M. 9, KOVÁCS Z. 19, Kiss D. 16. Csere: Feliciano (liberó), Tordai, Solti, Flachner D. 1. Edző: Jókay Zoltán
SPORTING: Martins 2, BROWN 15, DENNIS DIAZ 20, SENS 14, Ferreira Costa 11, Barbosa Maia. Csere: Pereira (liberó), Monteiro, Melo 3, Freire Da Purificacao 9, Pombeiro, Lopes Sanches 6. Edző: Gerson Amorim
Az eredmény alakulása: 1. játszma: 3:2, 4:6, 6:10, 13:18, 17:20, 18:24. 2. játszma: 4:2, 7:4, 8:7, 14:9, 19:16, 21:17, 24:20. 3. játszma: 3:0, 7:5, 10:7, 11:10, 15:11, 21:14, 24:17. 4. játszma: 3:0, 5:4, 7:8, 11:10, 16:18, 19:20, 19:22, 21:24. 5. játszma: 0:2, 3:4, 4:8, 5:10, 8:14
MESTERMÉRLEG
Jókay Zoltán:
– Jár a gratuláció a srácoknak, mert az első játszma után senki nem gondolta volna, hogy meg tudják fordítani a meccset. Ugyanakkor a negyedik játszma miatt van bennem némi hiányérzet, mert ott a közepén hoztunk néhány rossz döntést, ami végül a győzelmünkbe került. Ott már kicsit elfáradt fejben a csapat, a portugáloknak meg sokkal hosszabb a padja, de úgy gondolom, hogy szégyenkezésre semmi okunk.
Gerson Amorim: – Az első játszmát nagyon jól kezdtük, de mintha ezután a játékosaim lehitték volna, hogy zsebben a meccs, a folytatásban nem koncentráltak annyira, amit a hazaiak könyörtelenül ki is használtak. Még időben sikerült váltanunk, és így sikerült teljesíteni, amiért jöttünk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik