Férfi röpi: a cél a kijutás az Európa-bajnokságra – Koch Róbert

Vágólapra másolva!
2022.08.01. 12:18
null
Koch Róbert (középen) minőségi munkát tudott végezni a válogatottal (Fotó: Dömötör Csaba)
Koch Róbert szövetségi kapitány szerint stabil csapatokkal találkozik a férfi röplabda-válogatott a spanyolok elleni hazai mérkőzéssel kezdődő Európa-bajnoki selejtezősorozatban – számolt be róla az MTI.

A szerdai mérkőzéssel megnyíló, a budapesti XVII. kerültben található Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban tartott hétfői sajtótájékoztatón a szakember elmondta, a megszokottnál rövidebb volt a felkészülés, ennek egyik oka, hogy a nyár eleji Európa-liga után mentálisan és fizikálisan is elfáradtak a játékosok.

„A helyszín minden igényt kielégít, a srácok jó állapotban tértek vissza a nyári szünetről, nem kellett visszavenni az edzésintenzitásból. Minőségi munkát tudtunk végezni, és bár kisebb nagyobb sérülésekkel meg kellett küzdenünk, a cél, hogy kijussunk a kontinenstornára” – jelentette ki Koch.

A szakember elmondta: az ellenfelek közül a spanyol és a szlovák együttes stabil és gyors röplabdát játszik, ráadásul előbbiben „van vér is”, így harcos és küzdelmes nyitómeccsre számít szerdán.

„A szlovákokat inkább elkapható csapatnak gondolom, míg a grúzokról szinte semmit nem tudunk. Előbbieknél nem szabad abból kiindulni, hogy májusban legyőztük őket, ugyanis akkor az alapcsapatukból hatan-heten nem voltak ott” – fogalmazott Koch Róbert, aki szeretné, ha a válogatott tovább fejlődne az előtte álló hat mérkőzésen.

A csapatkapitány Szabó Alpár – aki koronavírus-fertőzése miatt csak később tudott bekapcsolódni a munkába – kiemelte, a végelszámolásnál minden megnyert szettnek és pontnak jelentősége lehet, így az első labdamenettől az utolsóig küzdeni fognak.

„Jó formában vagyunk, ezúttal is azt tudom megígérni, hogy minden meccsen kiteszünk mindent a pályára, hogy tiszta lelkiismerettel tudjunk onnan lejönni akkor is, ha esetleg kikapunk” – nyilatkozta Szabó.

A Franciaországban légióskodó Horváth Kristóf szerint a múlt heti, horvátok elleni két edzőmérkőzés nagyon hasznos volt, és örül annak is, hogy hétfő este még a ciprusiakkal is összecsapnak zárt kapus találkozón.

„Még boldogabb lennék, ha még tíz ilyen meccsünk lenne, de szerdára így is készen fogunk állni. Az Európa-liga nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, de próbálunk folyamatosan előrelépni azokban a játékelemekben, melyekben Robi szeretné” – mondta az ütőjátékos.

Vatai Gabriella, a Magyar Röplabda Szövetség operatív igazgatója örömét fejezte ki, hogy egy teljesen új csarnokban is bemutatkozhat a röplabda, és nagy büszkeséggel tölti el őket, hogy az arénában ez lesz az első hivatalos nemzetközi összecsapás.

„A helyszín tömegközlekedéssel és a belvárosból akár biciklivel is könnyen megközelíthető, reméljük, sok szurkoló kilátogat majd a találkozókra” – tette hozzá Vatai.

A mérkőzésre online is kaphatók elővételben az 1200 és 2000 forintba kerülő jegyek, de azokat a helyszínen is meg lehet majd váltani.

Az Európa-bajnoki selejtezőcsoportokból az elsők mellett az öt legjobb második jut ki a jövő őszi kontinenstornára.

RÖPLABDA
FÉRFI EB-SELEJTEZŐSOROZAT
A MAGYAR VÁLOGATOTT PROGRAMJA
augusztus 3., szerda

17.00: Magyarország–Spanyolország, Budapest, Riz Levente Sportcsarnok
augusztus 6., szombat
15.00:
Grúzia–Magyarország, Tbiliszi
augusztus 10., szerda
18.00:
Szlovákia-Magyarország, Nyitra
augusztus 13., szombat
18.00:
Magyarország-Szlovákia, Budapest, Riz Levente Sportcsarnok
augusztus 17., szerda
18.00:
Magyarország–Grúzia, Budapest, Riz Levente Sportcsarnok
augusztus 21., vasárnap
20.00:
Spanyolország–Magyarország, Teruel

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik