Párizs 2024: Kaizinger Balázs nem akar kényelmesen versenyezni

2024.07.24. 17:11
Kaizinger Balázs Herr Cooles Classicóval szerepel majd az olimpián (Fotó: Lovasaink útja az olimpiára/Facebook)
Ha már sikerült kijutnia a párizsi olimpiára, Kaizinger Balázs szeretne egy jó versenyt összerakni lovastusában, melyre a versailles-i kastély kertjében kerül sor.

 

„Sokan mondták, hogy gyere ide, versenyezz kényelmesen, de itt ezt nem lehet, mert olyan ugrások lesznek a terepen, hogy nem lehet rajtuk kényelmesen menni” – mondta az MTI-nek az ötkarikás helyszínen a 45 éves lovas.

Megemlítette, hogy volt már olyan is, ha nem is olimpiai szintű viadalon, hogy az első szám, a díjlovaglás után harminc helyet előre tudott lépni – mert a lova „ott úgy ment, mintha zsinóron húzták volna” –, és azt mondta, most is az az elképzelése, hogy a tereplovaglásban és a díjugratásban feljebb tud majd zárkózni.

Németországból hétfőn érkezett meg gond nélkül az olimpiára azzal a lovával, amellyel egy nehéz döntés után nekivág majd az olimpiának. Korábban Cloverrel versenyzett, de mint mondta, a kvótaszerzési menetelésben elfáradt a lova. Úgy fogalmazott, hogy „megcsinálta ezt az egészet, kitaposta az utat”, de „tavaly nagyon kellett neki dolgoznia, és egy kicsit elgyengült ebben”. Hozzátette, hogy a másik lova – Herr Cooles Classico – „tavaly fölért mellé”, de ő azért más.

A két ló között a lényeges különbség az, hogy Clover – melyhez nagyon kötődött, kötődik – jó a díjlovaglásban, de a terepverseny után nem biztos, hogy tud regenerálódni a díjugratásra, Herr Cooles Classico viszont gyengébb az első számban, utána viszont nagyon erős.

„Az a baj, hogy a vasárnapi terep után hétfőn reggel ki kell őket hozni felvezetni. Clovernek mindig ez volt a baja, hogy nagyon nehezen regenerálódott éjszaka, nehezére esett másnap megmozdulni. Ha ott nem megy át, akkor mindennek vége” – mondta Kaizinger Balázs úgy összegezve: feláldozta a jó díjlovaglást annak érdekében, hogy be tudja fejezni a versenyt.

Úgy érzi, hogy Herr Cooles Classicóval is képes lehet jól szerepelni, „a ló is tudja, mi a dolga”, nem érdemes visszafogni. Ahhoz azonban, hogy előrelépjen a díjlovaglás után, a terepen, a kastély kertjében kialakított nehéz pályán, menni kell majd.

„Ebben viszont van rizikó, nagyon oda kell figyelni” – jegyezte meg.

Kaizinger Balázs előtt legutóbb az 1996-os, atlantai olimpián szerepelt magyar lovas, akkor a lovastusa egyéni és csapatversenyében öten indultak. A mostani háromnapos viadal szombaton kezdődik.   A szervezők a versailles-i kastély parkjának végében nagyon szép környezetben alakították ki a lovasközpontot, ahonnan látható a távolban maga a kastély is. A mobillelátókon 16 ezer ember foglalhat helyet.

A lovasversenyek után, az olimpia vége felé az öttusázók veszik majd birtokukba a területet.

 

Legfrissebb hírek

Szuhai Péter belovagolta magát a díjugrató-világkupa texasi döntőjébe

Egyéb egyéni
2026.03.14. 17:45

Nem jutott döntőbe Kim Minseok a tömegrajtos versenyben

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 15:42

Egy olimpián hat arany: Klaebo újabb rekordot döntött – videók

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 13:22

Második legjobb magyar eredmény: Kim Minseok 7. lett 1500 méteren

Téli olimpia 2026
2026.02.19. 17:54

Véget ért Mikaela Shiffrin rossz olimpiai sorozata, Tóth Zita a 31. lett

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 15:01

Tóth Zita 36. a női műlesiklás első futamában, Shiffrin vezet

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 11:35

Brignone duplázott, Tóth Zita 40. a női órás-műlesiklásban

Téli olimpia 2026
2026.02.15. 14:59

Először nyert téli aranyat Brazília, Úry Bálint a 32. óriás-műlesiklásban – videó

Téli olimpia 2026
2026.02.14. 15:01
Ezek is érdekelhetik